Adventben vagyunk, karácsonyt várva. Belegondoltunk, mi lenne a világban, ha Mária nemet mondott volna az életre Gyümölcsoltó Boldogasszony napján? Nem ismernénk az élő Isten arcát. Nem tudnánk a megbocsátó, irgalmas szeretetről, és nem tudnánk, hogy van abszolút igazság, ami maga a szeretet. S mert minderről nem tudnánk, rég elpusztultunk volna.

Mária megtehette volna, hogy nemet mond, hiszen szabad akaratot kapott ő is.

Hazánkban napi 122-szer, Európában 4-5 ezerszer és szerte a világon 120-150 ezerszer a „nem” hangzik el Mária igenje helyett.

A nem az úr a műtőkben, ahol a legális abortuszokat végzik. Egy idősebb kedves barátom mesélte, hogy az ötvenes évek végén a kórházakban annyira sok volt az abortusz, hogy vödörben vitték ki a megölt gyermekeket a kórházi hulladéktárolóba, emberi mészárszéket csinálva a gyógyító intézményekből. Az eszközök finomodtak, a szám nem ennyire magas, de még mindig ijesztően nagy.

A minap piros cédulát kaptam a szélvédőmre szombaton, egy idegenforgalmi szempontból kiemelt kisvárosban. Tudtam, hogy vétséget követek el? Nem tudtam. Megérdemeltem a büntetést? Igen. Így működik a bűn. Attól, hogy nem tudunk valaminek a bűn voltáról, attól még életünkben megjelenik a bűn következménye, súlyos vagy kevésbé súlyos hatása – ez lelki törvényszerűség.

A hatvanas évek elején a tudomány bebizonyította, hol kezdődik az emberi élet. A DNS-nek mint örökítőanyagnak a felfedezésével ez már nem teológiai, nem is filozófiai, sőt nem is igazán tudományos kérdés, inkább tudományos tény. Úgy, ahogy a gravitáció is az, vagy ahogy azt is tudjuk, hogy a láng vagy a parázs megéget. Ezért nem szoktunk még egy hajnali részegség után sem távozni a nyolcadik emeleti lakásból az erkélyen át, pedig mennyivel gyorsabb lenne – inkább letámolygunk vagy lifttel lemegyünk, mert tudjuk, hogy a gravitáció fizikai törvényszerűsége ránk is érvényes. Cigarettára sem úgy gyújtunk, hogy belelépünk a tábortűzbe, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, mint a kis parázsló venyigeszálról rágyújtani. Tudjuk, megtanították, megtanultuk saját tapasztalás nélkül is.

Hippokratész ösztönösen ráérzett az ember jövőbeni súlyos kísértésére – hogy olyan akar lenni, mint az Isten, mert maga akarja megszabni az emberi élet kezdetét és végét –, amikor az orvosi eskübe belevette: „Magzatelhajtást nem végzek, mérget haldoklónak nem adok.” Tehát rögzítette az abortusz és az eutanázia elvetését orvosi oldalról is. Sajnos e szavakat ma már nem mondják a végzős orvostanhallgatók.

Mária igenje, amit az angyali üdvözletre adott, rávilágít az élet kezdetére, ami nem a születés, hanem a fogantatás. Ennek az örömnek csak a betetőzése Krisztus megszületése, a karácsony ünnepe. Nem hívő testvéreinknek 1960 évet kellett várniuk a bizonyosságig, a DNS leírásáig, hogy minden tisztázódjék.

Akkor hol a baj? Miért van csak Magyarországon napi 122 abortusz, hogy a világról már ne is beszéljünk? Az a baj, hogy nem tanították meg, hogy az élet a fogantatással kezdődik, még az orvosoknak sem! Tudatlanul bár, de súlyosan vétkezünk. Azért nincs helye az ítéletnek, mert sokan nincsenek az életet adó tudás birtokában.

A Názáreti Jézusnak hihetetlenül gyorsak és rövidek a válaszai még a legnagyobb problémákra is. A legfontosabbra a szenvedés pillanatában, akár a halálunkkor, amikor úgy érezzük, hallgat az Isten: „kezedbe ajánlom a lelkem”. És a bizalom meghozta a gyümölcsét a feltámadásban. Vagy: „Bocsáss meg nekik Atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Igen, meg lehet bocsátani, ha nem tudja a bűnös, hogy mit cselekszik. Számíthatunk Isten irgalmára! De mint fentebb már leírtam, spirituális törvényszerűségként a bűn magával hozza a negatív következményeket, amelyeket cipelnünk kell. Megtapasztaltam az életemben én is, ahogy mindnyájan.

Magyarország szerencsére élen jár a bűnbánatban, a lelkiismeret-vizsgálatban. Ennek jele, hogy külön helyettes államtitkárság alakult, amely a legjobban üldözött populációt, a keresztényeket próbálja segíteni a világban. Szinte egyedülálló kezdeményezés. Dráma, ami a Közel-Keleten történik. Naponta akár több száz keresztényt is képesek megölni. De mindez töredéke a naponta legyilkolt magzatoknak, akik ugyanolyan emberi személyek, mint az eleven felnőttek. Kétségtelen, hogy valami fejlődés itt is van. A családbarátabb politika azt hozta, hogy 2015-ben 9000-rel kevesebb gyermeket „dobtunk ki”, mint 2010-ben, de még mindig harmincezret. Európa pedig minimum egymilliót.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. december 22.