„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején felmagasztaljon benneteket.” (1Pt 5,6)

Érezted már, hogy kezelhetetlenné vált egy kapcsolatod? Talán a kellős közepén vagy egy bonyolult, zűrös, megjósolhatatlan kimenetelű szituációnak?

Előfordul, hogy hiába küszködök, nem találom a megfelelő szavakat, amikkel mederbe terelhetek egy vitát. Jó az, ha beszélgetünk, ám néha csak mondjuk a magunkét, körbe-körbe járunk, és nincsenek termékeny szavaink, amik továbblendíthetnének. Ilyenkor azt érezzük, legszívesebben feladnánk. De mielőtt feladnám, megtanultam, hogy jobb, ha egy időre elhallgatok.

A hallgatásban töltött idő a legjobb gyógyszer egy kusza helyzet orvoslására.

Az érzelmekből, zűrzavarból, kimerültségből hátralépek, és csendben maradok Jézussal – úgy tapasztaltam, ez az, ami minden másnál többet segít a vita feloldásában.

Felsorolok öt szépséges gyümölcsét a csendnek:

1. Biztonságban érezzük magunkat annyira, hogy hajlandók legyünk az alázatosságra.
A vita hevében a legkevésbé sem akarok alázatos lenni. Hangos vagyok, és bizonygatom az igazam. Megtanultam, hogy ha azt akarom, hogy az egész értelmet nyerjen, lépjek ki a küzdőtérről, s alázatosan kérjem Istent, súgja szívembe az igazságot. Egyetlen kapcsolati konfliktus sem volt az életemben, amihez valamilyen szinten én is hozzá nem járultam volna. De ezt csak a csendben tudom felismerni és elismerni.
1Pt 5,6a: „Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt”

2. Isten józanabb állapotba emel
A kusza kapcsolat viharában őrült érzelmek uralkodhatnak el rajtunk, melyek belelöknek a reménytelenség gödrébe. Csak úgy tudunk kijönni onnan, ha abbahagyjuk a még mélyebbre ásást, és Istenhez fordulunk megoldást keresve.
1Pt 5,6b: „… hogy annak idején felmagasztaljon benneteket”.

3. A szorongás átadja helyét a haladásnak.
Öntsük ki szívünk szorongását Jézusnak, aki úgy és ott szeret minket, amilyenek és ahol éppen vagyunk. És mert szeretete ítélkezés nélkül sugárzik ránk, elég biztonságot ad ahhoz, hogy alázatosan beismerjük, szükségünk van a munkálkodására bennünk. Ha megpróbálom helyre tenni a másikat, ezzel csak szaporítom a szorongást. Az igazi haladás akkor következik be, ha hagyom Jézust dolgozni rajtam.
1Pt 5,7: „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. november 18.