Egész Európát megrázta a 86 éves Jacques Hamel katolikus pap meggyilkolása. Július 27-én, a párizsi Notre Dame-ban André Vingt-Trois bíboros a mártírhalált halt pap lelki üdvéért bemutatott szentmisén megrendítő, egyben iránymutató beszédet mondott, amelyet teljes egészében, magyar nyelven közlünk.

Mintegy másfél ezren gyűltek össze a párizsi katedrálisban, hogy szentmisében emlékezzenek a dzsihadisták által megölt lelkipásztorra, egyben válaszokat keressenek Istennél az esettel kapcsolatos égető kérdésekre.

Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések keretében zajlott a szertartás, amelyen a francia püspöki konferencia tagjai, a helyi politikai elit legfontosabb képviselői is megjelentek: ott voltak François Hollande jelenlegi, valamint Nicolas Sarkozy és Valéry Giscard d’Estaing korábbi államfők, Manuel Valls kormányfő, Gérard Larcher, a Francia Szenátus elnöke, Claude Bartolone, a Nemzetgyűlés elnöke.

Hölgyeim és Uraim, Testvéreim,

1. Uram, elhagytál minket?

„Bizony, olyan vagy számomra, mint a csalóka patak, melynek nem állandó a vize!” (Jer 15,10.16-21)

A jelenlegi, szörnyű helyzetben hogyan ne könyörögnénk mi is Istenhez úgy, amint Jeremiás próféta tette az őt érő támadások közepette? Hogy ne fordulnánk Istenhez, magyarázatot követelve Tőle? Az Istenhez való kiáltás nem a hit hiányának a jele! Ellenkezőleg: ez a vele való párbeszéd folytatása, az Ő szólítása éppen abban a pillanatban, amikor az események, úgy tűnik, kétségessé teszik az Ő mindenhatóságát és szeretetét. Ez az újbóli megvallása a Belé vetett hitünknek, a bizalmunknak abban a szeretetben és irgalomban, amely fiában, Jézus Krisztusban testesült meg.

Akik egy vallás köntösébe burkolják gyilkos tetteiket, akik a halál istenét akarják hirdetni nekünk – egy olyan istent, aki örömét leli az emberek halálában, és azoknak ígéri a paradicsomot, akik az ő nevében ölnek –, ezek a személyek hiába remélnék, hogy az emberiség elfogadná ezt a tévképzetet. A reménynek, amit Isten írt az ember szívébe, neve van. Úgy hívjuk: élet. A reménynek arca is van: Krisztus, aki feláldozta életét azért, hogy az emberek élete bőségben legyen. Ennek a reménynek terve van: az emberiség egységbe kovácsolása, de nem kivégzések által, hanem meggyőződés és a szabadságra való meghívás által. Ez az a remény, amely megpróbáltatások közepette sem engedi, hogy a reménytelenség, a bosszú és a halál ösvényein járjunk.

Ez a remény kísérte Jacques Hamel atya szolgálatát, amikor az Eucharisztia ünneplése közben kegyetlenül kivégezték. Ez a remény élteti a keleti világ keresztényeit, amikor az üldözések elől menekülniük kell, és inkább megválnak mindenüktől, minthogy a hitüket megtagadják. Ez a remény tölti be fiatalok százezreinek szívét, akik Krakkóban Ferenc pápa köré összegyűltek. Ez az a remény, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ne engedjünk a gyűlöletnek a megpróbáltatások idején.

Vallási meggyőződéstől függetlenül minden ember szívében ott él a hit, hogy az ember létezése nem pusztán valamiféle evolúciós véletlennek köszönhető, amelynek elkerülhetetlen velejárója a pusztulás, a halál. Ez a hit súlyosan megsérült Saint-Étienne-du-Rouvray-ban, ám ugyanennek a hitnek köszönhető, hogy ellen tudunk állni a nihilizmus kísértésének, a halál ízének. E meggyőződés kegyelme, hogy képesek vagyunk nem belesodródni az összeesküvések tébolyába, és nem hagyjuk társadalmunkat a gyanúsítgatások mételyében elfekélyesedni.

Bűnbakok keresésével nem egyesítjük az emberiséget. Vitákból és verbális erőszakból álló virtuális világ megalkotásával nem járulunk hozzá a társadalmi egységhez, sem a szociális kapcsolatok élővé válásához. A virtuális erőszak észrevétlenül, ám ténylegesen igazi gyűlöletté alakul, amely az előrehaladás eszközének a rombolást láttatja. A szavak harca túl gyakran végződik azzal, hogy az egymáshoz viszonyulás módja a hétköznapivá váló agresszió lesz. Bizalomra épülő társadalom kizárólag olyan párbeszéd által tud kialakulni, amely során a különbségek megértésre és meghallgatásra találnak.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. augusztus 1.