Teréz anya: Jézus elutasítása minden abortusz

Teréz anya: Jézus elutasítása minden abortusz

Nem véletlen volt, hogy Isten csecsemőként, ártatlan gyermekként jött a világra,. Ez mind része volt isteni tervének. Ha Mária nemet mondott volna, ha elutasította volna Isten akaratát, akkor a megváltásunk sem lett volna. Ő együttműködött Istennel, ahogy József is megtette.

Sok teológia van ebben a pontban, de egy tanulság egyértelmű: az áldott állapot és egy gyermek elfogadásával minden anya és apa elfogadja Jézust ilyen vagy olyan mértékben, de ha nemet mondanak ilyenkor, akkor elutasítják Őt.

Jézus maga mondta nekünk az Evangéliumban: „aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” (Mt 18,5). Teréz anya (1910-1997) ezt hangsúlyozta híres beszédében, a nemzeti imareggeli alkalmából (Washington DC, 1994. február 3).

„Úgy érzem, hogy a béke legnagyobb ellensége ma az abortusz, mert Jézus azt mondta: aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” mondta Teréz anya. „Így minden abortusz Jézus tagadása, Jézus fogadásának elhanyagolása. Ez valóban háború a gyermek ellen, egy ártatlan gyermek közvetlen meggyilkolása, melyet maga az anya követ el.”

Amíg Teréz anya beszélt, együtt voltak vele a színpadon a történelem leginkább életellenes politikusai, mint Bill Clinton elnök és a felesége Hillary Clinton, Al Gore alelnök és akkori felesége, Tipper Gore. Teréz anya vagy 150 cm magas és alig 50 kiló, de nem félt.

Elmagyarázta, hogy „ha elfogadjuk, hogy egy anya megölheti a saját gyermekét is, hogyan tudjuk azt mondani embereknek, hogy ne öljék meg egymást?”

Ha rendben van, hogy megölik a kisbabákat, akkor miért vagyunk megdöbbenve azon, hogy lövöldöznek Newtown-ban?

Háromezer gyermeket ölnek meg terhességmegszakítás által az Egyesült Államokban minden nap, de a vezető média … semmit nem mond erről. A fegyvertartás ellenőrzését követelik, mialatt a Planned Parenthood vékaszám önti el az utcát a megölt gyermekekkel.

Teréz anya folytatta: „Hogyan győzzünk meg egy nőt arról, hogy ne legyen abortusza? Mint mindig, szeretettel kell meggyőznünk őt és emlékeztetni magunkat arra, hogy a szeretet azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk adni, amíg fáj. Jézus életét adta értünk, hogy szeressen minket. Tehát az anyának, aki az abortuszra gondol, segíteni kell, hogy szerethessen, azaz hogy addig adjon, amíg nem fájnak neki a tervek, a saját szabad ideje, hogy tiszteletben tartsa a gyermeke életét.

A gyermek a legnagyobb ajándék, amit Isten a családnak ad, mert azért jött létre, hogy szeressen és szeretve legyen” mondta. „A gyermek apjának, bárki legyen is, addig kell adnia, amíg fáj. Abortusszal az anya nem tanul meg szeretni, hanem megöli a saját gyerekét, hogy megoldja a saját problémáit. Az abortusz által az apával azt közlik, hogy nem kell semmilyen felelősséget vállalnia a világra hozott gyermekkel. Ez az apa hajlik arra, hogy más nőt is ilyen bajba sodorjon – így az abortusz még több abortuszhoz vezet.”

„Minden ország, amely elfogadja az abortuszt, nem arra tanítja az embereket, hogy szeressék egymást, hanem használjanak bármilyen erőszakot, hogy megkapják, amit akarnak” – mondta Teréz anya. „Ezért a szeretet és a béke legnagyobb ellensége az abortusz.”

Van azonban egy egyszerű megoldás: örökbe fogadás. Soha nincs indok megölni egy gyermeket. Több millió pár él az Egyesült Államokban és szerte a világon, akik szeretnének örökbe fogadni – ma. Van több száz, ha nem több ezer szervezet, akik ezt segítik.

„A legszebb ajándék, amit Isten adott gyülekezetünknek, hogy harcoljon az abortusz elfogadása ellen,” mondta Teréz anya. “Az egyik házunkból Kalkuttában több mint 3000 gyermeket adtunk át adoptálásra. És el tudom mondani, hogy micsoda örömöt, szeretetet, békét, hoztak azok a gyerekek a családok számára. Ez egy igazi ajándék Istentől nekik és számunkra is.”

Majd így folytatta: “Emlékszem, az egyik kicsi nagyon beteg lett, így elküldtem az apáért és az anyáért, és kértem őket, hogy adják vissza a beteg gyermeket, adok helyette egy egészségeset. Az apa rám nézett, és azt mondta, “Teréz anya, az én életemet vedd először, majd utána a gyermekét.”

„Olyan szép látni a sok szeretetet, örömöt, amit ez a kicsi hozott ebbe a családba,” mondta. „Imádkozzatok értünk, hogy folytassuk ezt a gyönyörű ajándékot. És felajánlom azt is – itt vannak [a Szeretet Misszionáriusai] nővérek – bárki, aki nem akarja megtartani a gyerekét, kérjük, hogy adja nekem. Akarom azt a gyereket”.

Igen, a Szeretet Misszionáriusai magukhoz veszik a gyermeket, mint számtalan más vallásos és világi csoport. Nincs szükség abortuszra, a terhesség elutasítására, hogy nemet mondjunk Jézusnak.

Mária igent mondott. József igent mondott. Törekednünk kell arra, hogy olyanok legyünk, mint ők. Ez nagy örömet fog jelenteni a világ és a magunk számára.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2016. május 4.