Laza Katinka?

Milyen furcsának találnák azt, ha valaki azt mondaná ARANYOS KATINKÁNAK, hogy minek jár le hajnalok hajnalán úszni az üres medencéhez, amikor nincs is ott az edzője. Ő azonban jobban tudja, mint mi, hogy a várható eredmény milyen szoros összefüggésben áll a befektetett munkával.

Abból nem lenne baj, ha kihagyna néhány edzést, de megszűnne az aranyeső, ha teljesen lazára venné a figurát. Akkor nem csupán ő lenne szegényebb, hanem a nemzet is mert a magyar csapat kevesebb éremmel jönne haza az olimpiáról. Ergo laza Katinka lerontaná saját eredményét és meglopná, megkárosítaná a nemzetet és összetörné edzője szívét, aki pontosan tudja, hogy aranyat érő tehetség lazázik úszik el a keze alatt.

Megkérdezték tőlem adventben, hogy miért kelek fel hajnali misére, amikor csak 4-6 fő vesz részt a rorate szentmiséken. Azért, mert egyrészt magamat is edzem –aszketika, misztika, másrészt meg másokért is teszem, az Egyházért is teszem. Ui. mindannyian mi megkereszteltek aranyat, szenteket érő, termő tehetségek, lehetőségek vagyunk Isten az edzőnk kezében és plébánosunk szemében, szívében. Légy tehát éber te keresztény ember, mert az életed annyit ér, amennyit imádságban a Szentlélekből bele töltesz.

Óh, mennyi aranyat érő tehetség kallódik el évek óta, akik lusta lelkiismerettel élve elhanyagolják az imádságos életet. Edzőjük ugyan rendre megtartja a közösségi edzéseket az üres templomban is, ők azonban rendre nem vesznek részt rajta és ezzel meglopják az egyház kegyelmi kincstárát. Mert itt is igaz, hogy a várható eredmény, szoros összefüggésben áll a befektetett munkával, egyéni és közösségi imádsággal. A lelki gazdagság, a hit, remény szeretet aranyai már nem ragyognak a megkeresztelt valamikor élsportolónak szánt Isten gyermekeinek képei mellett a mennyei tablón. A lehetséges aranyak bennragadtak a lehetőségek tárházában és berozsdásodtak a lelkiismerettel együtt, amely már fel sem ismeri, hogyan tette koldussá önmagát és hogyan károsította meg Isten tulajdonát az Egyházat.

Az imádság a lélek lélegzetvétele – mondta valaki. Nagyon találó ez a megállapítás. Lélegezni annyit jelent, mint ellátni a testet a létfontosságú oxigénnel. Aki nem lélegzik, az meghal. Így van ez az imádsággal is. Aki nem imádkozik, az lelkileg meghal. Aki keveset imádkozik, az lelkileg elgyengül, vagy beteg lesz. Aki rendszeresen,
tudatosan imádkozik, az befogadja Isten erejét. Új szemléletet nyer. Isten szemével látja a világot.
1Tessz 5.17 Imádkozzatok szüntelenül!

Kép és szöveg forrása

Létrehozva 2015. december 29.