Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt6:1-4)

Kell-e örülni, hogy egy gazdag ember eladományozza vagyonának 99%-át? Persze, ha ez azt jelenti, hogy Isten felé fordul. Jézus nem azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy add oda mindened. Hanem, hogy add el, és kövess engem! (Mt19:26, Mk10:21, Lk18:22)

De mi történjen, ha valaki úgy adja oda a vagyonát, hogy nem teszi meg a második lépést? Vagyis, ha az adományozás nem azért történik, hogy Isten felé tudjon fordulni, hanem azért, hogy “küzdjön a társadalmi igazságtalanság ellen”, megnyugtassa a lelkét?

A válasz persze elsőre nyilvánvaló: a szegényekről gondolkodni minden ember kötelessége. És, ha valaki ezt a sajátjából teszi, akkor azzal legalább jó példát mutat. Elvárható a gazdag embertől, hogy figyeljen a szegényre, az elesettre, segítse azt.

Különösen fontos ez a példamutatás – teszem hozzá –, amikor a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának korát éljük. Ugyanis a vállalat ne legyen szociálisan felelős – az ember, a befektető, a részvényes, a menedzser, a munkavállaló legyen az. A sajátjából. És ne a vállalatéból. Mert ha a vállalat „szociálisan felelős”, akkor olyan pénzt ad oda, ami végső soron másnak járna (a részvényesnek, a munkavállalónak, a szerződési partnerének) – más pénzét költi olyan dolgokra, amikre a vállalati döntéshozók jónak látják. A befektetők, a munkavállalók, a beszállítók kapnak azért kevesebb pénzt, hogy a menedzsment szerint fontos társadalmi célokra jusson. Ha valaki jótékonykodni akar, adjon a sajátjából – és ne másokéból. (Természetesen lehet, hogy a vállalat a “sajátjából” ad, azért, hogy növelje a saját reputációját, hírnevét, jobb legyen a PR-ja. Ekkor viszont nincs mit ünnepelni rajta: ez egyszerűen egy ügyes, farizeusi átverés.)

Amikor a gazdag a sajátjából ad, akkor legalább példát mutat. Persze, a példaadás megköveteli azt is, hogy kürtöltessen maga előtt – ami a Tanítással ellentétes. De talán bocsánatos bűn, ha valóban a példaadás a cél, és nem a saját PR növelése. Mint a maffiózónál.

De fel kell tenni egy másik kérdést is!

Hogyan gondoskodjunk a rászorulókról? Hogyan adjunk a sajátunkból? Miért adomány adjunk? Az adományozás is prudenciát követel – az adomány kapcsán is feltehető a kérdés: mi annak a legjobb, leghatékonyabb módja. Nem csak a célt kell ünnepelni, az eszközre is figyelni kell! Nem jelentene több segítséget, ha a pénzünkből olyan (profitérdekelt) beruházásokat tennénk, amelyek munkát adnak nekik. Ha olyan innovációkat, olyan piaci javak létrejöttét támogatnák, amik révén olcsóbban kielégíthetik szükségleteiket? Ne feledjük: ha valaki profitérdekelt beruházásokat tesz, azzal is adományozhat. Előírhatja például a cégnek, amelybe befektet, hogy ne egyszerűen a profitot maximálja, hanem mondjuk, jobb minőségű termékeket állítson elő, jobb szerződéseket kössön a partnerekkel, a munkavállalókkal, mint amit a piaci verseny megkövetel. Ez is adományozás. És ekkor is a sajátjáról (a befektetéséről) dönt.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. december 4.