„Szüntelen imádkozzatok” (1Tessz 5,17)

„Fiúk!! Lefekvés!!” – üvöltöttem.

Nem bírtam tovább. Kimerültem. Ez a jó szó arra, ahogy abban a percben éreztem magam, és ami azt illeti, nem csak abban a percben, hanem máskor is, naponta többször. A fiúk már ágyban voltak, harsány nevetés tört ki, és tudtam, hogy ha nem hagyják abba, és nem alusznak el hamar, reggel mind fizetni fogunk érte.

Pár percig csend volt, aztán a röhögés, bolondozás újrakezdődött.

„Mit mondtam, fiúk!!!!!!”

A beállt csendet a lépcsőn lefelé captató hatéves talpacskák hangja törte meg.

„Anyu?”

„Iiiiigen?”

„Nem jössz imádkozni elalvás előtt?”

Őszintén megvallva, reméltem, nem veszik észre. Én is tudtam, hogy kihagytam az esti imádkozást, de borzasztóan fáradtnak éreztem magam. Szándékosan félretoltam agyamban a késztetést, arra gondolva, hogy a fiúknak úgysem számít.

„Kicsim, szerintem hagyjuk ma este. Napközben imádkoztunk többször is, nem?”

„Nem lehet, anyu! Azok nappali imádságok voltak. Este is kell imádkozni. Köszönjük meg Istennek a mai napot, és te majd kéred, hogy ne engedje, hogy rosszat álmodjam! Gyere már! Muszáj beszélgetnünk Istennel!”

Csak ültem lábamat magam alá húzva a díványon, és a fejemhez kaptam, ahogy rádöbbentem, hogy épp próbálom lebeszélni a gyermekemet az imádkozásról.

Szerencsére a kisfiam, zsenge kora ellenére, gyermeki hitével megértett valamit. Megértette, hogy az imádkozás folyamatosan lehetőséget ad az Istennel való beszélgetésre, és arra, hogy Ő is megszólaljon. Nem volt neki elég, hogy napközben többször is imádkoztunk, mintegy teljesítve, kipipálva egy feladatot. Szeretett volna újra beszélgetni Istennel, hogy ami jó volt a napban, megköszönje neki, és kérje, hogy óvja meg a bajoktól, amik érhetik.

Megértette, hogy Isten nem valami, amit el kell végezni, hanem Valaki, akit ismerhetünk, és az imádkozással tudunk kapcsolatba lépni vele. Én meg épp igyekszem megakadályozni, hogy ezt tegye.

Az 1Tesz 5,17 arra buzdít, hogy „szüntelen imádkozzunk”. Sokan megrettenünk ettől az igétől, ha belegondolunk, mit is kíván tőlünk, és mivel járna, ha meg akarnánk felelni neki.

Magunk előtt látjuk sűrű programunkat, és tudjuk, hogy nincs időnk ennyit imádkozni. Felidézzük rosszul sikerült próbálkozásainkat, és eldöntjük, hogy Istennek úgy sincs annyi mondandója, az meg nem igazán érdekelné, amit mi mondanánk Neki. Megválaszolatlan kéréseinket hozzuk fel mentségül, amiért nem akarunk újra kérni.

Hagyjuk, hogy mások sikeresnek látszó imaélete elhitesse velünk, hogy nem jól imádkozunk. Ettől meg az a kicsi vágy, ami ténylegesen megvolt az imádkozásra, meghúzódik a sarokban, és egyre kisebbre zsugorodik, ahogy egyre kevésbé merünk szólni Ahhoz, aki nem sokra becsüli szónoki képességeinket.

Sem a programjaink, sem régebbi kudarcaink nem gátolhatnak abban, hogy elmondjuk Istennek, ami foglalkoztat. Sem korábbi csalódások, sem pillanatnyi lelkiállapotunk nem állhat útjába annak, hogy őszintén, kendőzetlenül mondjuk el, mennyire szükségünk van Rá, vagy mennyire hálásak vagyunk Neki.

Az imádság egyszerűen nyílt, őszinte kommunikáció Istennel. Magába foglalja a hálaadásunkat, bűnbánatunkat, kéréseinket és készségünket, hogy alávetjük magunkat annak, amit kinyilatkoztat számunkra az Igében és a szívünkben. Megkísérthet, hogy elhagyjuk, elfelejtsük, vagy lebeszéljük magunkat az imádkozásról, pedig az imádság mindenképpen kulcsszerepet játszik a Mindenható Istennel való kapcsolattartásunkban, az elköteleződésünkben.

Kicsi fiam szerette volna, ha az Istennel való beszélgetés mindegyre visszatérő, természetes tartozéka a napjának, és erre ösztönöz a Szentírás is: imádkozzunk, éljen állandóan a kommunikációs vonal Istennel, hogy bármikor bármiről beszélhessünk Hozzá.

Istenem, köszönöm, hogy folyamatosan él a vonal, amelyen keresztül kapcsolatba léphetek Veled. Bocsásd meg, ha néha nem tartom elég fontosnak a Veled való beszélgetést. Szeretnék állandóan tudatában lenni, hogy Neked mindig őszintén elmondhatom, mit gondolok, hogy érzem magam, mivel foglalkozom – és Te szeretsz, bármiről számolok is be. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. november 4.