„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)

Nos, anyukák, ez van: itt állunk a tanév küszöbén. Legyünk hát zsigerig őszinték. Előfordult-e már, hogy ilyen gondolatokon rágódtál: Vajon hol szúrtam el? Elrontom a gyermekeimet?

Nemrég két mély beszélgetésem volt barátnőkkel, és ez a téma át-meg átszőtte mindkettőt. Gyermekeink néha küszködnek valamivel, és olyankor első gondolatunk az, hogy biztos mi rontottunk el valamit anyaként.

Föltétlen hasznos egészséges önbírálattal nézni anyai tevékenységünket. De ha személyes vádként üt a fenti kérdés, ahelyett hogy fejlődésre ösztönözne valamilyen területen, az bizony egészségtelen.

Megbénít. Kiszív. Legyőz. Jelzi, hogy lyuk támadt lelkiismeretünk szűrőjén.

Elhatároztam hát, hogy betömöm a lyukat Isten igazságával. Úgy gondoltam, minél több igazságot gyűjtök össze, amivel megtölthetem az agyamat, annál több hamisság fog távozni onnan.

Kiválasztottam egy könyvet a Bibliából, és minden fejezetéből egy versre összepontosítottam. Elmélkedtem az igeversen, mit üzen Istenről, és hogyan szól személyesen hozzám.

Múltnap, amikor épp megint egy barátnőmmel készültem találkozni, a János 9. fejezete volt soron. Ebben a fejezetben Jézus egy születésétől vak emberrel találkozik. A tanítványai megkérdezik: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b). És akkor következett egy vers, ami elém ugrott a lapról, és működésbe lépett a fejemben: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).

Mivel nem hagyott nyugton, tudtam, hogy foglalkoznom kell vele. Imádkozni, hagyni, hogy igazsága beszivárogjon lelkem mélyére, ahol nagy szükség van rá.

Később, mikor beszélgettem a barátnőmmel, többször ott lappangott háttérben a kérdés: Mit rontottam el a gyermekem nevelésében?

Milyen jó, hogy tudatom felszínén volt Jézus mondata. Gyógyírként kentem meg vele barátnőm sebzett lelkét, elmondtam, hogy annak, ami a gyermekével történik, semmi köze nincs az anya vagy akár a saját hibáihoz. Isten át akarja segíteni a gyermeket bizonyos félelmeken, melyeket ha feldolgoz, az későbbi életében talán lelki nagyságként fog megmutatkozni.

Drága testvérem, te is rajta kaptad magad, hogy ezt kérdezed: Mit rontottam el gyermekem nevelésében? Talán ideje átállítani a gondolataidat.

Vagy indulj el egy másik vonalon, megkérdezve magadtól: Vajon ebben a helyzetben hogy fog Isten működése megnyilvánulni gyermekem életében vagy az enyémben?

Bármelyik gondolatot fogadod el, egyet tudj biztosan: Isten szeret téged, és szereti a gyermekedet.

Uram, segíts, hogy amikor végiggondolom, hogyan neveltem gyermekeimet, csak a te Igédet használjam szűrőként. Szükségem van biztosításodra és vezetésedre, Istenem. Nem akarlak kihagyni ebből a folyamatból. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. szeptember 5.