Az első lépés, hogy összeházasodom A-val, mert szép, okos, jó vele, örömömet találom benne.

A második lépés, hogy ezzel együtt lemondok mindenki másról, hogy elutasítok minden most és ezután felmerülő egyéb lehetőséget. Az első lépés önmagában nem elég. 

Ha csak az első lépést teszem meg, a másik nem bízhat meg teljesen bennem.

Ha csak az öröm mozgat, ha csak az irányítja a viselkedésemet – amit ma a tömegmédia egyedül értelmesnek és értékesnek tekint – hogy az életemben maximalizáljam az örömöt és minimalizáljam a szenvedést, akkor miért maradnék vele ha – és minden valószínűség szerint lesznek ilyenek az életemben – mások szebbek, okosabbak, ha másokban aktuálisan több örömet találnék, mint benne.

Csak akkor bízhatja teljesen rám magát, csak akkor építhet velem közös életet, csak akkor vállalhat velem felelősségel gyereket, ha megteszem a második lépést, ha egyértelműen amellett döntök, hogy “… hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges segítőtársa leszek.”1
___________________________
1. Részlet a katolikus/református házassági eskű szövegéből.

Forrás

Létrehozva 2015. május 21.