V. A bűn átka

Miután a VI. és IX. parancs elleni bűnöket részletesen ismertettük, még csak rá kell mutatnunk az átkos következményekre, melyek azokat – a vétek súlyának megfelelő arányban, de feltétlen bizonyossággal – kísérik.

a) Lélekre (lelkihalál)

Ezek között a legelső a lelki halál. Iszonyú öngyilkosság megy végbe a beleegyezés pillanatában. Kiöljük magunkból a természetfölötti, isteni életet, melyet a szent keresztségkor önt Isten lelkünkbe, azt az életet, melyet az Úr Jézus mint „szőlőtőke” közöl velünk; mely nélkül, tulajdon szavai szerint, egy tapodtat sem tehetünk örök célunk, az ég felé, hanem, mint kiszáradt venyigék, csupán az örök tűzre vagyunk alkalmasak és érdemesek. Hajmeresztő veszteség, melyhez a földön nincs semmi fogható.

Világosabb lesz előttünk, ha kissé részletekre bontjuk.

Lelkünk, mely az ártatlanság, a kegyelem állapotában Isten szépségét hűségesen tükrözi s éppen azért kifejezhetetlenül, elragadóan szépséges, a beleegyezés pillanatában ördögien rút lesz.

Minél tökéletesebb ugyanis valami, annál borzalmasabb romlása, pusztulása. Ha remek várkastélyok, tornyok, szoborművek romba dőlnek, szomorú nézni, de azért mégis találunk benne valami szépet, költőit. A növény, a virág, mely a tökéletesség lépcsőzetén a köveknél már jóval magasabban áll, fonnyadásában, hervadásában már visszataszítóbb. De azért a sajtolt virág, az elhervadt rózsa mond valami kedveset szívünknek. A rothadó állati test már feltétlenül undorító; de sokkal inkább az ennél is sokkal tökéletesebb emberi test, midőn bomlásnak indul, iszonyodunk tőle, még ha a legforróbban szeretettnek hullája is az. Ámde mit mondjunk akkor a léleknek titokzatos romlásáról, pusztulásáról, melynek a bűn dobja oda martalékul?

Nézd, nézd csak azt az emberi hullát, amint ott fekszik hidegen, mereven, felduzzadva, feloszlásnak indulva, szédítő szagot s ragályt terjesztve. Mindenki menekül tőle … Íme, ez a te lelkednek, de nagyon is halvány képe, a halálos bűn állapotában.

Mint a testnek élete, szépsége a lélek, úgy a lélek élete Isten. Isten pedig nyomban elhagyja a lelket, amint az akár csak egy pillanatnyi fajtalan gyönyörbe egyezik. Nincs semmi, ami őt, a legtisztább Szellemet, oly távol űzné, mint a tisztátalanság undok fertője. „Nem marad meg az én lelkem az emberben mindörökké, mivel ő test.” És „látván, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és a szívnek minden gondolata gonoszra figyel – belső szívbeli fájdalommal illettetvén – megbáná, hogy embert teremtett” és elhatározá, hogy eltörli azt a földről. (Vö. Ter 6,3–7)

A megszentelő malaszttal veszendőbe mennek annak velejárói is. Nevezetesen, nyomban kivesz szívünkből az isteni szeretet. Tisztátalan szívben az egy pillanatig sem lakozhatik. A szeretettel elillan az áhítat szelleme; unalmas, szinte undorító lesz az Istennel, égiekkel való minden foglalkozás.

A szeretettel ugyan nem távozik el teljesen a remény, de nagyban meginog, meglazul. A tisztátalannak nincs, nem is lehet reménye az égre, míg bűnéhez ragaszkodik. A kaini bélyeggel homlokán menekül Isten elől, kiben csak rettenetes, bosszuló bíráját látja.

Az utolsó mentőhorgony, a hit, tartja magát legszívósabban. De az is elhomályosul, gyengül, végre kivesz. Ha a hit nem ígér többé semmi jót, hanem csupán fenyeget s rettentő poklot helyez kilátásba, akkor igyekszik a bűnös mihamarabb túladni rajta, hogy annál nyugodtabban adhassa át magát tilos gyönyöreinek. Innen – főképp ifjúkorban – a sok hitbeli kétség s a hittagadás. Ne az észben, hanem a romlott szívben keresd az okát. Aztán jön a rettentő halál. Akárhányan vannak, kik reszkető, vonagló ajakkal vallják, hogy nem tudnak bízni saját bűnbánatukban, Isten bocsánatában s nem mernek nyugodtan lépni az örök Bíró elé. Miért? A fajtalan bűn miatt.

Végül a kárhozat! Liguri Szent Alfonz véleménye szerint a pokolban minden száz közül kilencvenkilenc a tisztátalanság miatt jutott a kínok e helyére s az az egy, ki nem emiatt kárhozott el, élete folyamán szintén nem volt ment e bűntől, mert különben ide nem jutott volna.

Boldog Baldinucci Antal jezsuita misszionárius, egyik szentbeszédében, melyet a szabadban dús lombozatú fa árnyékában óriási hallgatóközönség előtt tart, hirtelen fordulattal, szent elragadtatásban felkiált: „Látom, látom, hogy úgy hullanak állandóan a lelkek az örök tűzbe a tisztátalanság bűne miatt, ahogy késő ősszel a falevelek”. És Isten igazolni akarta a látomást. A fa összes leveleit a hallgatóságra hullatta.

De tekintsünk el a szoros értelemben vett lelki szempontoktól s vegyük csak a földi életet. A bűn átka itt is nyomon kísér.

b) Szellemre (értelemre, akaratra)

A tisztátalanság meggyengíti, békókba veri legfőbb természetes kincsünket, értelmünket. Az emberi szellemnek, hogy nagyot tudjon alkotni, szüksége van ép, egészséges képzelőtehetségre, idegzetre. A tapasztalás bizonyítja, hogy a fajtalan bűn mennyire megrongálja azokat. Még a legfényesebb tehetségek is elmaradnak, ha erkölcsükben megromlottak.

A tisztátalanság tönkreteszi az értelem testvérpárját, az akaratot; s pedig talán semmi annyira, mint éppen ez a bűn. Nem tudja már sajátos működését eréllyel kifejteni, nem tud már igazán akarni s azért mind mélyebben s mélyebben süllyed a fertőbe. Nem ritkán még a halál óráján is, midőn a pokol lángja már felvillan, ragaszkodik a bűntárshoz, a bűnhöz vagy legalább annak emlékében gyönyörködik.

A tisztátalanság tönkreteszi a szívet. Minden nemesebbet kiöl belőle; minden finom érzést, gyengédséget. A megsérült szívű fiúnak, leánynak nincs már szíves szava szüleihez, nevelőihez. Csupa dac, aljasság, képmutatás. Hideg, merev marad édesanyjának legbájosabb szeretetnyilvánulásaival, intésével, könyörgésével szemben. Szíve olyan, mint a remekművű óra, melynek a főrugója elpattant. Ilyenekből fejlődnek aztán azok a Herodiás-jellemek.

Herodiás, a bűnben fetrengő asszony, Heródes király ágyasa, csakhogy az ő „élő lelkiismeretét”, Jánost, elnémítsa, levágatja annak fejét a börtönben. Szépen lejtett tánc jutalmául, melyet leánya bemutatott, a legnagyobb próféta életét, a legtisztább emberi vért kéri. Teszi ezt dínomdánom idején. Mily gyilkos a testi kívánság, mily jellemtelenné, szívtelenné teszi az embert! Mennyire igyekszik a lelkiismeret tiltakozó szavát elnémítani, mily kegyetlenül gyilkolja le az ártatlanságot, miután a saját lelkét már halálra szánta. Íme, hozzák már a próféta véres fejét. Halálsápadt arc, lecsukott szemek. Nem annyira a halál kényszere zárta le azokat, mint az undor, az irtózat a buja tobzódástól, mely beszennyezte a királyi termeket. Az az aranyos ajk, melyet a királyi kéjenc nem tudott elviselni, midőn bátran odadörgé: „Nem szabad neked!”, most már vértelen, néma s mégis rettegést ébreszt. (Vö. Szent Ambrus: „Liber de Virginibus”.)

c) Testre

A tisztátalanság tönkreteszi az egészséget. Mint lassú méreg öli az életerőket s ásogatja a korai sírt. A bűn által elpuhított test, fertőzött vér nem tud ellenállni a különböző betegség, főleg tüdővész csíráinak.

Ha a bűn nagyobb mérveket ölt s kicsapong, nagyon gyakran bekövetkezik a test eleven rothadása. Hogy mit jelent ez, ki-ki meggyőződhetik, ha a kórházak külön osztályaiba betekint. Ott, az ágyak hosszú sorozatán nyújtózkodnak az eleven hullák s kénytelenek tudni, látni, nézni, mint rothadnak el elevenen. Az emberiség szennye, a pokol tölteléke ez. Bővebb leírásba nem bocsátkozunk, mert kímélni óhajtjuk az olvasó jó ízlését.

Vannak fürdőhelyek, gyógymódok, melyek a bajt lassítják, tüneteit eltüntetik, de alig gyógyítják valaha egészen. A métely marad. Az ember elpusztul, de nem a betegség. Ez átszáll a legkülönfélébb alakban a gyermekekre s sokszor még a késői nemzedékek is nyögik, siratják az apák bűnét.

Végül, ha megfontoljuk, hogy a fajtalan bűn mennyi védő- és munkaerőt bénít meg, mily rengeteg kórházi s elmegyógyintézeti ápolást tesz szükségessé, mennyit juttat a javítóintézetekbe s fegyházakba stb. stb., akkor halvány sejtelmünk támad, hogy mekkora károkat okoz magának az államnak, mint ilyennek is.

Nem lesz érdektelen, ha leközöljük itt azt a szomorú statisztikát, melyet Arendt H. ad egyetlen kicsapongó életű asszony utódairól. Egy angol orvos 6 rokont talált ugyanazon fegyházban. Közelebbről érdeklődött származásuk felől. Erre kitűnt, hogy az említett nőnek, ki a XIX. század elején élt, 839 leszármazottja van; a 6 rab is ezek közül való. És a többi? 100 közülök törvénytelen, 181 prostituált, 142 koldus, 64 rab, 76 veszedelmes gonosztevő, 7 gyilkos, 734 élt az állam nyakán s eltartásuk körülbelül 5 millióba került. (Vö. Temming: Sexualis élet 79. o.)

Valóban az erkölcstelenség az, mely nemcsak egyeseket, hanem egész országokat is koldusbotra juttat.

Létrehozva 2015. február 7.