„Van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját?” (Zak 4,10a)

Napjaimat mosott ruhák fogják keretbe. Tiszta fehérnemű- és hajtogatni való pólókupacok, párosítatlan zoknicsomók,            gyűrött nadrágok hegyei. Fejre állított kosarakkal volt tele a nappali padlója, mintha asztalkák volnának egy készülődő gyerekzsúrhoz. Ám nem igazán voltam zsúrhangulatban. Kortyolgattam önsajnálatom mély kútjából. Kimerült vagyok. A csüggedés hangja a szívemben elnyomja az igazságot, amit hiszek.

Mivel telt el a napod? Mikor jutsz már a munka végére? Sosem lesz időd valami értelmes dologgal is foglalkozni. Mosatlan és kosz, dühkitörések és kapkodások – egy anya élete némely napokon olyan haszontalannak látszik. A tenyeremmel próbálom elsimítani a ráncokat a farmeron, ami a szárítóban rákerült, mert nem ellenőriztem. Bárcsak így el tudnám simítani a lelkem szélének egyenetlenségeit is…

„Néha úgy szeretnék valami nagyobb dolgot végezni ennél…” – mondom a férjemnek, aki mellém kuporodik, hogy segítsen a hajtogatásban-válogatásban.

Gondolom, te is érezted már így magad. Nem kell otthonülő anyának lenned, hogy elcsüggesszen a mindennapi mókuskerék. Ügyeket intézel vagy vállalkozást vezetsz, menüt tervezel vagy vállalati fúziót, a megszokott mindennapok csekélynek, jelentéktelennek tűnhetnek.

Párom hallgat, mérlegeli a szavait, mielőtt reagálna. Végül ennyit mond: „Csak mert valamit kicsinek érzel, még nem biztos, hogy az”. Már-már elengedem fülem mellett a megjegyzését, ahogy félrerakom a szakadt zoknikat, mikor eszembe jut egy pár órával korábbi jelenet a kocsifelhajtón.

A gyerekek rózsaszín aszfaltkréta darabokkal versenypályát rajzoltak a cementre, majd felsorakoztak robogóikkal a startvonalon. Magam indítottam a versenyt egy intéssel, majd félreálltam, hogy figyeljem őket. Vinnyogtak a kerekek. Visítottak a gyerekek. Aztán egy sikítás véget vetett a versenynek. Tízéves kislányom elterült a földön, körülötte szanaszét a szétesett motor darabjai. A térde vérzett, kék szeme tele volt könnyel.

„Mi történt?” – kérdeztem odafutva. „Nem tudom” – szipogott Hannah, és körülnézett a széthullott csavarokon, szegecseken, fogaskerekeken. „Csak egy pici alkatrész hiányzott, mikor összeraktam…”

Bosszús hangon magyarázta: „Valami kiesett a robogóból, a verseny előtt, de csak valami apró dolog, nem gondoltam, hogy számít.”

Mialatt Hannah-t felsegítettem, az öccse egy vederbe szedegette a széthullott alkatrészeket. Pimasz képpel tolta oda a vödröt a nővére orra alá, és közben így szólt: „Elég nagy esést tudott az az „apró” dolog okozni!”

Zakariás ősi könyvében nincs ugyan szó robogóversenyről, de Isten üzenete mai alapigénkben mégis összecseng rózsaszín aszfaltkrétával kipingált kocsifeljáróm emlékeztetőjével. Ki az, aki meg meri vetni az apró dolgok napjait…

Isten eredetileg Júda gyermekeihez intézte e szavakat, akik a templomot készültek felépíteni téglánként. Tudta, hogy könnyen elcsüggesztheti őket a mindennapok egyhangúsága, a téglák naponta ismétlődő felrakása, talán jelentéktelennek, látszat nélkülinek érzik a munkájukat. De Isten tudta, hogy ha gyermekei hűségesek maradnak, és kitartanak a feladat végzésében. azokból az apró téglákból egy nap megépül az imádás csodálatos hajléka.

Mint Júda gyermekei, mi is választhatunk. Mérhetjük életünk értelmét teljesítményeink méretével, vagy ráhagyatkozhatunk Istenre, hogy használja saját dicsőségére mindennapjaink apró felajánlásait.

Én tudom, hogy kérni fogom Istentől, újítsa meg bennem a lelkesedést a ruhahajtogatós, gyermekhurcolós mindennapokért. Mert van a garázsban egy szétesett robogó, ami arra tanít, hogy az apró dolgok bizony nagyon is fontosak lehetnek!

Mennyei Atyám, bocsáss meg, hogy jelentőségemet a teljesítményeimmel próbálom mérni. Egész szívemmel Neked akarok szolgálni a kis dolgokban éppúgy, mint a nagyokban. Tölts fel új lendülettel a napi mókuskerékhez, és segíts, hogy mindennel, amit teszek, Téged dicsőítselek. Jézus nevében, Ámen.

Igazságok a mai napra:

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” ( Kol 3,23)

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”  (Gal 6,9)

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. január 10.