Azok közül, akik elfogadják az evolúció útján történt teremtést,, sokan – teljesen következetesen – nem tudnak többé mit kezdeni a Jézusról mint Szabadítóról szóló üzenettel, mivel az evangélium felbonthatatlanul összekapcsolódik a kezdetekkel kapcsolatos bibliai tanúságtételiel. Miként ad magyarázatot a múlt a jelenre?

Képzeljük el, hogy valaki  azt állítja, Németország mai helyzetének megértéséhez lényegtelen, hogy létezett-e az NDK, megépítették-e a berlini falat, 1989-ben pedig lehontották-e. Talán mindez meg sem történt. De nem is játszik szerepet, hogy mi zajlott le, csak a szabadsággal vagy a szabadság hiányával kapcsolatos mai megtapasztalások számítanak. A közelmúlttal foglalkozó hozzáférhető torrások csupán általános ismereteket szeretnének képletesen, szemléletes leírásokkal kifejezésre juttatni. Valószínűleg értetlenül néznénk a beszélgetőtársunkra. Mert ha csak futólag is belegondolunk, máris világossá válik: a múlt nélkül nem értjük meg a jelent. Ha a történelem más folyást vett volna, most sok tekintetben rnásként élnénk. Amit itt magától értetődőnek tekintünk, az Európában – ellentétben pl. az USA-val – sokak szerint nem vonatkozik a bibliai ős- és üdvtörténetre. Így vélekednek: elvégre ma tudjuk, hogy az ember az evolúciós folvamat során sok millió éven keresztül fokozatosan fejlődött ki az állatvilágból. Eközben Isten Teremtőként természetesen valahogy a történések mögött állt. A keresztény hit szempontjából azonban nincs jelentősége, hogy a kezdeteket illetően történetileg valóban az-e a helyzet, mint ahogyan a Biblia leírja.

A teremtéssel, az ember bukásával, a testvérgyilkossággal, az özönvízzel és a népek szétszélesztésével kapcsolatos elbeszélések csak általános megtapasztalásokat közvetítenek. Mások úgv vélekednek, hogv ezek a történetek csupán arra szolgálnak, hogy megőrizzék Izráel fogságban élő népének azonosságtudatát és önbecsülését.

Az, amit az Újszövetség Jézus emberré tételéről, szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról mond, jelentésében teljesen független ezen beszámolók valóságtartalmától.

Ahogy Jézus látta

De vajon helyettesíthetjük-e a kezdetekről szóló bibliai tudósításokat az evolúciós történettel anélkül, hogy ez kihatással lenne az Isten emberekkel kapcsolatos tervéről vallott felfogásunkkal? Vessünk néhánv pillantást az Újszövetségre. Jézus Krisztus egy a farizeusokkal folvtatott vitában megerősíti az ember olyan módon történt teremtését, ahogy ezt a Biblia első fejezetei leírják. Jézus számára kötelező érvényű, amit azok az emberről mondanak: „Nem olvastátok-e, hogv a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” (Mt 19,4).

Ő tehát a teremtéssel loglalkozó szövegeket egyértelműen az emberiség történetének kezdetekor valóságosan lejátszódott események leírásának tekinti. Nem teszi azokat viszonylagossá, és nem is értelmezi át  A hivatkozott beszélgetésben az ember keményszívűsége is szóba kerül. Jézus itt -a bűnesetre utalva- világossá teszi: “ez kezdettől fogva így volt” (Mt 19,8) A kemény szív az embernek nem a teremtésből lázadó tulajdonsága, hanem csak később adódott hozzá. Láthatjuk: a múlt teszi érthetővé a jelent. Itt kétségkívül a történeti háttér szolgál magyarázattal, miért bűnös az ember, és miért van szüksége Szabadítóra – Jézus Krisztusra.

Pál egyetértett vele

Pál hasonlóan érvel. A művelt athénieknek elmagyarázza, hogy az egész emberiség egyetlen embertől  származik (ApCsel 17,26). Abban a társadalomban, amelv nem ismerte a teremtéssel kapcsolatos bibliai tanúhizonyságot, éppen ezt a pontot emeli ki. A rómaiakhoz írt levelében Pál összefüggésbe hozza az Isten által teremtett első embert és Jézus Krisztust (Róm 5,12). Az egyik bűnt és halált hozott, a másik megigazulást (bűn ellenére felmentést) és életet. Itt egyfelől két személy áll egymással szemben; Ádám, az első ember és Jézus Krisztus. Másfelől pedig az, amit előidéztek és aminek minden emberre nézve következménye lett: az elveszettség az egyik, a bűntől és haláltól való megváltás lehetősége pedig a másik oldalon. Ezáltal világossá válik: az evangélium feloldhatatlanul összefonódik a kezdetekkel kapcsolatos bibliai tanúságtétellel.

Ha az ember a majomtól származik…

Ennek fényében elkerülhetetlen az evolucionista történelemszemlélettel való összeütközés; ha az ember az állatvilágböl származna, nem létezne egyvalaki – Ádám-, aki által a bűn a világba jött. Azonkívül a bűn éppúgy az evolúció terméke lenne, mint pl. a felegyenesedett járás. Hisz az evolúció nem csupán az alak fokozatos megváltozását jelenti, hanem magába foglalja az ember magatartását is. Az erőszakra való hajlam, a gyűlölet, az irigység stb. ezek szerint az emberi evolúció alkotóelemei.

Továbbá; az evolúció kizárólag az utódok „túltermelése” alapján működik, közülük rendszerint csak a legjobban alkalmazkodók maradnak életben, míg a többiek áldozatul esnek a könyörtelen kiválasztódásnak. Ehhez jön még a következő: az evolúcióban a halált egyenesen előnyös tényezőnek tekintik, mivel csak a halál révén lehetséges minden élet folytonos továbbfejlődése.

A halál tehát nem a bűn következménye  lenne (Róm 5,12; 6,23), hanem egy evolúció által történő teremtés eszköze. A Róm 5,12 szövegösszefüggése nem engedi meg, hogy a halált leszűkítsük az Istentől való elszakadás szempontjára (lelki-szellemi halál); benne foglaltatik a bűn következményeként a testi halál is, megegyezően a bűnesetről szóló beszámolóval (1Móz 3. fejezet) Pál ezenkívül megállapítja, hogy a halál az „utolsó ellenség”, amely legyőzésre kerül. Ezt a győzelmet önként vállalt szenvedésével és halálával Jézus már kivívta. Ha tehát az evolúció igaz lenne, nem lenne alapja és értelmetlen volna Ádám és Jézus Krisztus, illetve a cselekedeteik szembeállítása.

Szükségünk van Szabadítóra?

Ezen a ponton tudatosítsuk magunkban újra, hogy a történelem magvarázza a jelent, és hogy ezt miként teszi, Lukács így tanúskodik az evangéliumban: Jézus Krisztus “azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet“.   (Lk 14,10). Ebből élnek a hívő keresztények! De miért elveszett az ember, és miért van szüksége Szabadítóra? Mert egy Isten által vezérelt evolúció azzá tette? Nem, hanem mert mint Isten dicső
teremtménye a Teremtőjétől való elfordulás következtében elveszitette eredeti rangját. Csak ezen háttér ismeretében lehetséges megérteni, Jézus Krisztus miért lett emberré, miért szenvedett és halt meg értünk a kereszten.

Azok közük, akik elfogadják az evolúció útján történt teremtést, sokan – teljesen következetesen – nem tudnak többé mit kezdeni a Jézusról mint Szabadítóról szóló üzenettel. Feltűnő, hogy a teista evolúció (Isten teremtette meg a világot, de evolúció útján fejlődött tovább) pártján álló írásművekben a bűnről, a megtérés általi szabadulásról és a kegyelemről már nincs is szó.

Isten nem hézagpótló

Az evolúció útján valamiképpen végbemenő teremtésről vallott felfogás a már említett pontokon túl abban is hibás, hogy teljességgel homályban marad, hogy ennek során Isten mint Teremtő voltaképpen mit is tesz. Csupán Ő hozza mozgásba az egészet az ősrobbanás oly módon történő beállításával, hogy az evolúció egészen az emberig működjön? Vagy mindig olyankor avatkozik közbe, amikor a természet képtelen újat kifejleszteni? Tehát az evolúció egyfajta hézagpótlója lenne?

Isten Teremtőként való megvallása egyfelől, ezzel egy időben pedig egy pusztán a természeti törvények alapján végbemenő evolucionista “teremtés” elfogadása, amelyben Isten teremtői bölcsessége nyilvánul meg, olyan intellektuális mutatványt feltételez, amely eleve nem sikerülhet. Egyébként  éppen ezt vetette teljes joggal a modern teológia szemére a brit evolúció-biológus, Richard Dawkins.

A teremtés helyes bibliai értelmezése tekintetében egy hívő keresztény számára mindenekelőtt az a mérvadó, ahogyan Jézus cselekedett. Mit tett Jézus Krisztus, amikor kétezer évvel ezelőtt a földünkön tevékenykedett?

Nézzük meg ehhez példaként a leprás meggyógyításának történetét. Márk evangéliumának első fejezete (40-42. vers) számol be erről: “Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: «Ha akarod, meg tudsz tisztítani» Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette és így szólt hozzá: «Akarom, tisztulj meg!» És azonnal eltávozott róla a lepra és megtisztult.”

Világossá válik itt, mit jelent a szó által történő teremtés. Egyetlen szempillantás alatt olyan történik, ami természetes folyamat révén nem is mehetne végbe. Jézus szavára a leprában szenvedő “azonnal” meggyógyul. Ez teremtői aktus, hisz egy ilyen gyógyulás azt jelenti, hogy a beteg vagy elhalt szövetek helyére egészséges szövet került. Hegek és mellékhatások nélkül! Jézus akarata és az Ő teremtő parancsa – “Akarom, tisztulj meg! – az amúgy lehetetlent eredményezi.

Nem más a helyzet a halottak feltámasztásánál sem. Jézus odakiált a halott Lázárnak: „Lázár, jöjj ki!” (Jn
11,13). A halott naini fiatalembernek ezt parancsolja: Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lukács 7,14), Jairus halott leányának pedig: „Leányom, ébredj!” (Lk 8,54). A halálból az életre hívni valakit – ez ugyancsak teremtői cselekedet!

Mennvire távol esik ez az örömhír a teremtés fentebb röviden vázolt evolucionista értelmezésétől!

Jézus a teremtés kulcsa

Ezekkel a teltekkel Jézus olyasvalakinek bizonyult, aki isteni hatalommal és tekintéllyel cselekszik. Ez igazolja Őt, és erről ismerhető fel mint Isten Fia. Az Ószövetség ugyanis éppen így írja le Isten cselekvését: „mert amit Ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott” (Zsolt 33,9).

Teljesen másnak tehát, mint amire az evolúció mögött feltételezett, természeti törvényeken alapuló természetes folyamatok képesek lennének. Jézus teremtő cselekvése hasonlatos a kezdetekkor végbement teremtéshez is: „Ezt mondta Isten: Növesszen  föld…! Pezsdüljenek a vizek…!

Megmutatkozik ebben, hogy a teremtés egyrészt jelenti a természet szabályozott folyamatainak meghatározását, másrészt pedig magában foglalja az ezekbe való beavatkozást is – ami Jézus tevékenységén keresztül oly szemléletesen felismerhető.

A szó általi teremtés olvan dolyokat lesz lehetővé, amelvek természetes úton nem történhettek volna meg, vagy legalábbis nem azonnal. Ezért Jézus cselekvésmódja kulcsként szolgál számunkra az egész világ teremtésének megértéséhez. Az, hogy kicsoda Jézus Krisztus, miként cselekszik, és mit jeleni a teremtés – mindez együvé lartozik. Jézus istensége éppen abban mutatkozik meg, hogy önnön hatalmával működik olyan módon, amiről az Ószövetség kizárólag Istennel kapcsolatban tanúskodik.

Az itt felsorolt biblikus teológiai elveken túl, amelvek az evolucionista történelemelmélet ellen szólnak, a természettudomány maga is számtalan bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy a természet kreatív módon van megalkotva, önmaga azonban nem képes arra, hogy saját magát megteremtse.

Ezt a felismerést elvontabb és általános érvényű megfogalmazásban, csaknem kétezer évvel ezelőtt a zsidókhoz írt levél (11,3) már velősen összefoglalta: “Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta úgy, hogy a nem láthatókból állt elő a látható.”                                                   

Reinhard Junker (Henrik Ullrich közreműködésével), Studiengemeinschaft Wort und Wissen, első közlés: Idea keresztény hetilap. Megjelent az ethos 2014/4. számában.

Létrehozva 2014. december 13.