Az Egyház nem engedélyezheti a fogamzásgátlást a házasságban. Istennel szegülne szembe, ha olyasmit engedélyezne, ami belső természeténél fogva bűn. Nemcsak azért bűn tehát, mert a latin rítus szerinti esküvői szertartásban a házasulók kifejezetten elfogadják a gyermekeket (nem tudom, hogy van a bizánci rítusban), hanem akkor is bűn volna, ha erről a szertartásban nem esne szó.

A házastársakat erkölcsi természettörvény kötelezi arra, hogy valamennyi nemi aktusuk nyitott legyen a fogamzásra. Ugyanis a nemi aktus természeténél, lényegénél fogva irányul az életadásra.

Ha csak előre látják, hogy a fogamzás rajtuk kívül álló okoknál fogva nem fog bekövetkezni (sterilitás, terhesség, fogamzásképtelen napok), de ezt nem ők idézik elő, ez nem teszi tilossá a testi egyesülést, mert az még így is hatékony szimbóluma a férfi és nő termékeny életegységének. Ha azonban aktív beavatkozással tesznek valamit, ami kizárja a termékenységet (a megszakított közösüléstől az óvszereken és tablettákon stb. át a sterilizációig), a testi egyesülés aktusa elveszíti eredeti jelentését és saját céljával ellentétessé válik. Ez pedig azt jelenti, hogy önmagában rossz, a körülmények nem tehetik elfogadhatóvá.

Mindez a Katolikus Egyház Katekizmusában szépen (és minden katolikusra kötelezően) el van mondva, ott föl vannak sorolva és idézve a fontosabb pápai megnyilatkozások is, amelyek TELJESEN EGYÉRTELMŰEK. Az Egyház tanítása ebben a kérdésben sohasem változott.

Nem hihetsz biztosan sem papnak, sem püspöknek, sem püspöki karnak, legkevésbé a teológusoknak. “Árulás a katedrán” című, kínban fogant rövid cikkem olvasható erről.

Csak a római dokumentumok őrzik a katolikus hitet megbízhatóan. Ezek, ismétlem, teljesen egyértelműek, és kizárják a teológusok által kiagyalt kiskapukat.

A hűség áldozatot kíván. Mi “keresztre feszítettük testünket szenvedélyeivel és kívánságaival együtt”. Viszont itt van az egyik magyarázat arra, hogy miért süket sok katolikus annyira Isten szavára, a lelkek megkülönböztetésére.

Ha az Egyház tanítását csak egyetlen dologban is szándékosan felülbíráljuk, “hitünk” többi tétele sem hit már, hanem lesüllyed a személyes vélekedés szintjére. A teológusok felelőssége azért nagy, mert a hívek a papokhoz fordulnak, a papok (püspökök is) pedig a teológusokhoz.

Te pedig, Uram, irgalmazz nekünk.

Szeretettel

Kovács Gábor atya

Létrehozva 2011. május 26.