„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14)

Más szóval: Azért vagytok itt, hogy fény legyetek, mely láthatóvá teszi Isten színeit a világban. Isten nem titok, melyet magatokban kell tartani. (MSG)

Régebben úgy gondoltam, lényegbevágó tudnom, mi Isten akarata. Ha tudnám, mi az ő grandiózus terve életemnek legalább erre a mostani időszakára, akkor minden döntésemmel ahhoz tudnék igazodni.

Az az Ő akarata, hogy megmaradjak a munkahelyemen, vagy váltsak arra a másik lehetőségre? Az az Ő akarata, hogy a gyermekeimet ebbe az iskolába írassam, vagy az, hogy abba a másikba? Az az Ő akarata, hogy indítsam el a bibliatanfolyamot, hogy részt vegyek az adott bizottságban, vagy hogy menjek el arra missziós útra?

Töprengek és imádkozom. Megkérdezem a barátaimat. Olvasom a Bibliát. Figyelem a jelzéseket, melyek egyik vagy másik irányba mutatnak.

Abból indulok ki, hogy egyetlen helyes válasz van, és ahhoz, hogy Isten akarata szerint éljek, meg kell találnom azt az egyet. Hatalmas nyomás ez egy olyan egyszerű leányzón, mint én vagyok. Hisz végülis két jó dolog között kell választanom. Vergődöm, és töprengek, melyik lehet ezek közül Isten akarata?

De mi van, ha rosszul látom? Mi van, ha Isten akarata ennél sokkal egyszerűbb? Jó dolog barátokhoz fordulni megerősítésért. De mi van, ha Isten azt szeretné, hogy inkább Őt keressük, mint a válaszokat?

Jól látható irányjelzőket várunk Istentől. Isten csak azt szeretné, ha figyelnénk Rá. Igen, figyeljünk Rá, és kérdezzük meg, választási lehetőségeink közül melyik jelenti a Legjobb Igent?

Ezen a nyáron a férjemet odahívta magához az éttermünk egyik vezetője. Elmesélte, hogy forgalmas napjuk volt, rengeteg vendég jött-ment. Egy adott pillanatban odajött egy fickó ehhez a hölgyhöz, és átadott neki egy képeslapot. „Ezt az étterem dolgozóinak küldöm.” Majd elcsukló hangon hozzátette: „Szeretném, ha tudnának róla”. Azzal elfordult, és otthagyta az étteremvezetőt, aki berakta a képeslapot a köténye zsebébe.

Később rá tudott szánni egy kis időt, hogy elolvassa. Köszönet állt benne az étterem dolgozóinak. Nem a kiszolgálást vagy az ételt köszönte meg, hanem a mosolyukat. Leírta, hogy azt fontolgatta, feladja az életet, még aznap megöli magát. De az étterem dolgozóinak kedvessége, ahogy szóltak hozzá, ahogy rámosolyogtak, visszaadta számára a reményt.

Mikor a férjem elmesélte a történetet, és felolvasta a férfi levelét, kicsordultak a könnyeim. Valami mélyen megérintett. Az az érzés borított el, hogy lám, ilyen csodálatosan működik Isten akarata. Olyan embereket hoz az utunkba, akiknek reményre van szükségük, és a fülünkbe súgja: „Nálad van a remény, amire szükségük van … add oda nekik”.

Lehet, az kell, hogy az idődből nyújts nekik többet. Talán magadról mondj el valamit. Talán, mint ebben az esetben is, csak ajándékozd meg őket a mosolyoddal. Ha figyelünk Isten jelzéseire, valami átalakul. Mintha a világon rés támadna, és minden apró engedelmes cselekedetünkkel tágulna, és Isten fénye lassan áttörne a világ sötétségén. Ez egy Legjobb Igen. Az, hogy figyelünk.

Alapigénk arra szólít fel, hogy legyünk fény a körülöttünk élők számára. Isten azt akarja, hogy hagyjuk világítani a fényünket. Ez az Ő akarata. Ez az Ő terve. Ez az Ő utasítása.

Minél inkább figyelünk Isten percről-percre utasításaira, gondolkodásunk egyre inkább igazodni fog Hozzá. Elménk új ritmust vesz fel, meglátjuk, amit meg akar láttatni velünk, hogy megtehessük, amit meg akar cselekedtetni velünk.

Uram, ma szeretnék egy fénysugarad lenni. Mutasd meg, ki az, akinek reménységedből nyújthatok. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. október 6.