Növekedés: Mélyülni az imában

Az ima a lélek lélegzete. Az ima az a lelki köldökzsinór, mely Istenből táplálékot és oxigént közvetít felénk. Aranyszájú Szent János, az V. századi egyházatya így ír az imáról:

“A partra vetett hal nem tud élni. Hamarosan elpusztul. Hasonlóan az ember sem élhet ima nélkül, fokozatosan közömbössé válik, majd meghal. Biztosak lehetünk abban, hogy az imátlanság és a lélek életének pusztulása – azaz Isten kegyelmének elvesztése – egy és ugyanaz”.

Avilai Nagy Szent Teréz pedig így beszél az imáról és az ima iránti közömbösség hatásairól:
“Az a lélek, melynek nem habitusa az ima, olyan, mint a béna test, melynek van ugyan keze lába, mégsem tudja használni azokat. Ezért számomra az imádkozás feladása annyit jelent, mint eltérni az egyenes úttól, mert az ima az a kapu, amin keresztül Isten minden kegyelme érkezik. De ha bezárul ez a kapu semmink sem marad.”
Ha ennyire fontos a keresztény élet számára az ima, akkor még inkább fontos azoknak az életében, akikre a vezetői szolgálat hárul. Jézus azt igére, hogy akkor termünk gyümölcsöt, ha egységben vagyunk vele.

“Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én benne, az termést hoz. Nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5).

Évszázadokkal ezelőtt figyelmeztetett már bennünket Isten:
“Nem erővel és hatalommal, hanem az én Lelkem által – mondja a Mindenható” (Zak,46).

Sokszor azért olyan csekély a teljesítményünk, mert nem Istennel járunk. Szolgálatunk ereje lelkiségünkből fakad, az pedig Krisztussal való személyes bensőséges kapcsolatunkból. Az ima szolgálatunk éltető vére.

Az imában és semmi másban kell a vezetőnek elöl járnia.

Hogyan növekedhetünk folyamatosan az imában? Hogy növekedhetünk a Jézushoz való hasonlóságban és szolgálatunk, missziónk teljesítésében?

A Szentírás felvázolja a növekedés útját:
“mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s benne virrasszatok teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért.” (Ef 6,18) Engem ez a felhívás segített növekedni az imában.

“Imádkozzatok a Lélekben”

Hogyan imádkozzunk a Lélekben? A (Róm 8.26-27) kifejti ezt:
“A Lélek segítségünkre van erőtlenségünkben, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk, de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.”

A Szentlélek imádkozik érettünk és velünk. A (Zsid 20) arra szólít, hogy részesítsük előnybe és növekedjünk ebben a szent interakcióban a Lélekkel:
“Ti pedig, kedves testvéreim, építsétek fel magatokat a szent hitben és imádkozzatok a Szentlélekben!”
A Szentlélek mondja meg nekünk, hogy mit imádkozzuk, s azt is, hogy hogyan lépjünk mélyebb kapcsolatra a Szentháromság harmadik Személyével. A saját céljaink, megérzéseink gátat szabnak az imáinknak. A Szentlélek segítségével a Mennyek Országa fogja inspirálni az imánkat. Hiszen a Szentlélek templomai vagyunk. Bennünk lakozik, és ezért Benne és az erejével imádkozhatuk.

A Karizmatikus Megújulás által Isten megajándékoz minket, az Ő Titokzatos Testét a nyelvek imájával. Ez mivoltánál fogva az ima nyelve. A nyelveken való ima áldást hoz az imaéletünkre. Használjuk egyre többször, hiszen így teret adunk a Szentléleknek. Ez az adomány lehetővé teszi, hogy a Szentlélek egyre többet imádkozzon bennünk és általunk.

Szüntelen ima

“mindenkor esedezzetek…”

Ez jellemezte az első keresztényeket:
“Kitartóan együtt imádkoztak az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és a testvérekkel.” (ApCsel 1,14). Jézus azt parancsolta, hogy szüntelenül imádkozzunk, s maga is szüntelenül imában volt. Pál mondja a Tesszaloniki levélben, hogy “imádkozzatok szüntelen”. (1Tessz 5,17)

Az ima nem rész-munka a keresztények számára. A keresztények nincsenek két osztályra, a teljes időben szemlélődőkre és a részidősökre osztva. Mégis fel kell tennünk a kérdést, hát lehetséges a szüntelen ima? A válasz: igen is meg nem is.

Természetesen lehetetlenség folyamatos párbeszédben lenni Istennel. De élhetünk szüntelenül az Ő jelenlétében, “áldottá lehetünk vele”. Az jelenlétében való élet nem kötelesség, hanem születés kiváltság. Akik növekednek az életszentségben és az imában, azok számára ez természetes levegő vétel.

Lawrance testvér, a középkori remete beszélt imatapasztalatáról híressé vált könyvében (Az Isten jelenlétében való élet begyakorlása):
“A munka ideje nem különbözik számomra az imádság idejétől, és konyhám lábos-zörgésében és emberi hangok zűrzavarában olyan közelségét tapasztalom Istennek, mintha térden állék.”

A szüntelen ima nem elérhetetlen álomkép, hanem lehetséges. Mindannyian eljuthatunk az Istennel való szüntelen benső beszélgetése.

Az ima sokfélesége

“minden imádságban és könyörgésben…”

Ha szüntelenül imádkozunk, akkor a különböző élethelyzetek különböző imára szólítanak bennünket. Ha mindennapi életünk, vezető szolgálatunk, küldetésünk különböző helyzeteire gondolunk, láthatjuk, hogy van, amikor a kísértések ellen, van, amikor bölcsességért, lelki erőért, szellemi éberségért imádkozunk, van, amikor magasztalunk, dicsőítünk és hálát adunk, vagy oltalmat kérünk, közbenjárunk nehéz helyzetekért stb.

Állhatatos ima

“Ezeket megfontolva legyetek éberek és maradjatok meg az imában…”

Jézus, amikor imádkozni tanított mindig bátorított az állhatatosságra.
“Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” (Mt 7.7.) A Getszemániban Jézus arra szólította tanítványait:
“Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mk 14,38).

Állhatatosan imádkozunk-e, mint vezetők a ránk bízottakért, családjainkért, az Egyházért? Vannak nehéz emberek, megpróbáló helyzetek, amiért állhatatosan kérjük az Urat? Növekedjünk a kitartásban! Az Úr az állhatatos imára válaszol.

Közbenjáró ima

“maradjatok meg az imában a szentekért….”

Ezek a szentek, a Jézusban hivők, s nekik nagyrészt kell kapniuk az imánkban. Pál sokszor kéri az egyházakat: “imádkozzatok értem is”. Pál ismerte az ima hasznát. A közbenjáró ima kegyelmi gyümölcsöket ajándékoz nekünk, oltalmat, növekedés. A közösségeinkért, ránk bízottakért való ima kinyitja az ajtókat a jelek és csodák előtt. Egységet hoz oda, ahol korábban széthúzás volt, életet, ahol korábban langymelegség és közömbösség.

Ha tehát növekedni akarunk az imában, a Lélekben való, szüntelen imában, minden körülmény között, különböző módokon közbenjárva a szentekért, akkor engedjük, hogy kihívások érjék a szívünket. Ne ijedjünk meg! Amikor imádkozni kezdek – mondta egy jó keresztény- hát a szívemnek egyáltalán nincsen kedve Istenhez fordulni, s amikor benne vagyok az imában, nincs kedve abban megmaradni. Hát ez az a pont, amikor fegyelmeznünk kell magunkat: Ha nem érzed imára hangoltnak magadat, azért ne hagyd el, ne hagyd abba, hanem törekedj belemélyülni az imába, akkor is, ha azt gondolod, hogy ez képtelenség.

Nem lehet megtanulni imádkozni, növekedni az imában, csak ha imádkozunk.

Kérdések a megfontoláshoz:

• Az ima szolgálatunk elevenítő vére. Mennyire fontos neked az ima az életedben, az Úrral való kapcsolatodban? 
• Mennyi teret engedsz a Szentléleknek imaéletedben, hogy vezetni tudjon az imában, hogy miért és hogyan imádkozzál?  
• Az ima nem rész-foglalkozása a keresztényeknek. Te részmunkaidős vagy, vagy teljes? Kitartó vagy-e az imában szolgálatodért, közösségedért, családodért, az Egyházért?

Létrehozva 2020. január 16.