ll

A szórakoztatás

Megfelelő környezet kell a gyermeknek. A jó környezeten kívül szórakozást is kell adnotok gyermekeiteknek. Don Bosco igy mondta.

„Adjatok a gyermeknek nagy szabadságot arra, hogy ugrándozzék, futkosson, kiabáljon kedve szerint. A tornászás, zene, szavalás, színház, meg a séta: leghathatósabb eszközök az engedelmesség biztosítására, az erkölcsösség megszilárdítására és a testi egészség megtartására. Egyedül arra vigyázzatok, hogy az előadás tárgya, a közbeszédek, a szereplő személyek és a néző közönség kifogás alá ne essenek. „Tegyetek amit akartok, szokta mondani az ifjúság nagy barátja, Néri Szt. Fülöp, nekem elég az, hogy bűnt ne kövessetek el.”

E szavak után fontoljátok meg, vajjon helyesen gondolkoztok·e, mikor azt akarjátok, hogy a gyermek folyton veszteg maradjon, szakadatlanul csendben legyen, szüntelenül tanuljon.

Ha így gondolkodtok, akkor bizony tévedésben vagytok és jogtalanul cselekszetek. Nevelés helyett rontotok, szeretet helyett kegyetlenül gyűlöltök s a helyett, hogy magatoknak használnátok, saját károtokat keresitek.

Igenis; tévedés, megkárosítás, igazságtalanság, kegyetlenség elsikkasztani a gyermektől táplálékának azt a részét, melyre feltétlen szüksége van. Imádság? Jó dolog!

Szentségek? A legjobb!

A rossz társaktól s környezettől való távoltartás? Dicséretes.

Jól beosztott és szorgalmas tanulás? A lehető leghasznosabb!

Elégséges-e azonban mindez? Nem, nem, nem!

Don Bosco így mondta:

„Adjatok a gyermeknek nagy szabadságot, hogy ugráljon, futkosson, kiabáljon kedve szerint.”

Talán túl sok volna ez a jóból? Ha a fent említettekkel van egybekapcsolva, akkor nem sok.

Ti, akik nem tűritek a vidám hangokat, a gyermeklármát, a zajos játékokat, elfelejtitek, hogy valamikor ép ez volt éltetek egyik alkotó eleme. Kinek a nevében akarjátok kényszeríteni őket erre a lemondásra, amely lehetetlen és kegyetlen igazságtalanság? Az ész nevében? Nehezen, hisz’ az ész mondja egy régi közmondásban: a felhúzva tartott íj vagy elernyed, vagy elpattan. – A vallás nevében? Annál kevésbé. A bölcsesség könyve mindenkinek mondja: vidámságban szolgáljatok az Úrnak;  a szülőknek pedig: ne ingereljétek gyermekeiteket haragra magatok ellen.

Már pedig, ha a gyermek természetes élénksége el van nyomva, elveszti vidámságát, és haragot rejteget szívében.

Fontoljátok ezt meg alaposan, akik avval áltatjátok magatokat, hogy ártatlan gyermekekkel van dolgotok, mert álmaitokat nem zavarja, és mindig oly nyugodt mint a tej. Eljön az idő, amikor az ártatlanság csalóka látszata alatt előtűnnek majd a harag és elkeseredés szomorú gyümölcsei is, ti bánkódtok majd, sajnos nagyon késő. Don Bosco így mondta:

„Amelyik gyermek nem élénk, nem lármás, az vagy testileg, vagy lelkileg beteg, vagy pedig igen ritka kivételt képez.”

IL RÉSZ

Hogy történik a megelőzés? Adjunk táplálékot a szív vonzalmainak.

Ne akadályozzátok tehát gyermekeitek természetes élénkségét, és ne mondjátok őket rosszaknak azért, hogy nem tudnak nyugton maradni.

Mindazonáltal ez még magában nem elég. A játék és a mozgás a gyermek életének csak egy részét tudja be tölteni. A szívnek is megvan a maga sajátságos tápláléka: szüksége van szeretetre.

És itt a szülők, vagy nevelők buzgalma legyen a tanácsadó.

Ne mondjátok a gyermeknek azt, hogy ne szeresse a rosszat; hanem inkább azt mondjátok, hogy: szeresse a jót. Ha a gyermek megmarad a jónak szeretetében, nem igen kell figyelmeztetnetek, arra hogy ne kövessen el rosszat. A szív ügyei olyanok, mint a testi egészségé. Lehetetlen kellő óvatossággal lennünk a bennünket veszélyeztető ezer és ezer körülménnyel szemben, melyek egészségünk megrontására törnek. Még akkor sem lehetnénk biztonságban, ha üvegbura alá rejtőznénk. Nos és, mire tanít bennünket az ösztön és a tapasztalat?

Arra, hogy tápláljuk és edzzük testünket, hogy ne legyen gyenge, vagy megsebezhető oldala a nyavalyákkal szemben. Egészséges, jól táplált, erős test, bizonyos óvóintézkedések betartása mellett, egész biztosan le tudja győzni az elkerülhetetlen veszélyeket.

Igy van ez a gyermeki szívvel is. Ha megtanulta, hogy úgy szeresse Istent, mint az ő jó Atyját; Jézust, mint édes Üdvözítőjét és szerető Barátját; a szentáldozást, mint isteni eledelét, a boldogságos Szüzet, mint a legkedvesebb égi Anyát; az őrzőangyalt, mint a leghűségesebb tanácsadót; szüleit, mint legnagyobb jótevőit; a családot, mint szent vonzalmainak igazi szentélyét; a templomot, mint a keresztény élet középpontját; a hazát, mint az isteni Gondviselés kijelölte munkateret; a tanulást vagy kézművesmunkát, mint kötelességét és hatalmas élet szükségletét; – ne higgyétek, hogy a gyermek időt szakíthatna arra, hogy neveletlenségekre, durvaságokra adja magát, hogy illetlen gondolatoknak, szabados beszédeknek és csúnya tetteknek áldozza fel magát.

Szívecskéje eltelik ezekkel a szent és tiszta érzelmekkel és hőn szeretett játékaival, s olyan lesz, mint egy drága illatszerrel csordultig megtelt edény.

Ti szerencsés, ti tapasztalt, ti igazi nevelők lesztek, ha elmondhatjátok, hogy beírtátok a gyermek szívébe: „Meglelt!”

De ti szerencsétlenek, csalódottak, balgatagok lesztek, ameddig abban a hiedelemben ringatjátok magatokat, hogy korlátokkal, – ha még oly vasból való korlátokkal is – megvédelmezitek a gyermek félig üres szívét! Nem vélt utakon, a legravaszabb cselvetések lopódzanak hozzá és megtöltik .szívét gonoszsággal. Pedig ugyancsak nehéz lesz azt kiűzni onnan, hogy ha .már befészkelte magát.

Mi Atyánk! . . .

Már most kérdezhetnétek: mit kell tennünk, hogy a gyermek megszeresse azt a sok jó és szép tanítást, amit a vallás, a tudomány és a szülői szeretet nyújt neki?

Don Bosco így mondta:

Először cselekedjetek és csak azután tanítsatok.

Más szóval: szeretitek-e először ti magatok az Istent, az édes Jézust, a boldogságos Szüzet, a szentségeket és a templomot?

Ha igen, akkor nem lesz szükségtek sok szóra. A gyermek látni és utánozni fogja példátokat, s szeretni fogja ö is, még mielőtt okoskodhatna rajtuk.

Tehát beszéljünk elég világosan: azt mondtuk „szeretni” és nem „félni.” Ha Istenről csak úgy beszéltek gyermekeitek előtt, mint aki csak büntet, igazságtalanságot követtek el Istennel szemben, és kárt okoztok a gyermekeknek. Hányan veszítették el minden vallásos érzésüket, mivel csak egy „mumus-istent” tanultak megismerni, és soha sem hallottak az evangélium egyik alapigazságáról: Isten jóságos, irgalmas és jótevő Atyánk. A félelem érzete a kor haladtával úgyis kiveszett, s mivel a szeretetben nem találta meg természetes javítószerét, szívét e dolgok üresen hagyták, vagy ami még rosszabb, átitatták a vallás iránti közönyösséggel.

Don Bosco így mondta:

A keresztény nevelés igen gyakran nem éri el célját, mert a nevelők túlságos félelmet gerjesztenek a gyermekekben Isten jelenléte iránt. A jóságos Istent úgy festik le előttük, mint valami madárijesztőt, h9gy így fegyelmet tartsanak közöttük Ám a gyermek szíve hamar elszakad attól, ami neki nem tetszik; így az Isten iránt való szeretetük csökken, a bizalom és gyermeki édes ráhagyatkozás helyébe a bizalmatlanság és szolgaság érzete lopódzik.

Az anya vagy nevelő, ki keresztény szellemben akar nevelni, ne mondja minden pillanatban minden kicsiségért: „ha így cselekszel a pokolba jutsz, jön az ördög és elvisz, megver az Isten, stb” . . . hanem: „ha így cselekszel, nem tetszel az Istennek, megszomorítod jó örzőangyalodat, és nem érdemled meg Isten áldását.”

Don Bosco így mondta: .. „lsten csak egyet nem szível: az Ő törvénye iránt való engedetlenséget, mert ez akadályozza meg abban, hogy bennünket szeressen; ez kényszeríti, hogy bennünket, javulásunkra büntessen. Egyetlen cselekedetünket sem rejthetjük el előtte. O mindenütt jelen van, mindent lát, még legtitkosabb gondolatainkat is tudja. Tekintete mindig rajtunk pihen, de nem azért, hogy bennünket rajtakapjon és megbüntessen (ezt igazán nem szívesen teszi) hanem azért, hogy bennünket szeressen, s felbátorítson jelenlétével arra, hogy minden lehetőt megtegyünk arra, hogy szüntelen kedvében járjunk, s így szükségünkben segítségünkre siessen. Mintegy kézen fogva vezet bennünket, segít bensőleg is mindannak megtevésére, ami kötelességünk. Szívünk mélyét választotta lakhelyül azért, hogy azt megörvendeztesse, megvigasztalja, erőt és világosságot nyújtson neki, a törvényei szerint való életre. Szent érzelmeket sugall, hogy szeressük mindazt, amit szerelnünk kell.”

Hasonlóképen a szentmisehallgatást és a szentségeket nem mint terhes és unalmas, ránézve kötelező dolgokat kell a gyermek elé tárnunk, hanem mint alkalmas eszközt arra, hogy érzelmeinket önként megnyilváníthassuk, mert hiszen törekszünk, hogy Istent dicsőítsük, kérjük és a szentségek által – melyek számunkra a kegyelem csatornái, – Vele bensőbben egyesüljünk. Tanítsátok és taníttassátok sokat a katolikus igazságokat, és legyen rá gondotok, hogy a gyermek meg is szeresse azokat. Don Bosco így mondta:

„Sohase kötelezzétek a gyermekeket a szentségek vételére, csupán bátorítsátok őket, és nyújtsatok nekik alkalmat, hogy azokkal élhessenek. Domborítsátok ki a szépségét, nagyságát és szentségét annak a vallásnak, mely oly könnyen alkalmazható eszközöket tár elénk szívünk megnyugtatására, lelkünk üdvösségére, mint a szentségek, melyek végeredményben a polgári társa dalom szempontjából is hasznosak. Ily módon a gyermekek önkéntelenűl is megszeretik az ájtatossági gyakorlatokat, gyümölcsözően és örömmel járulnak a szentségekhez.”

Ez egyszerű szavak fölérnek akár egész kötet neveléstannaL Hány szentségtöréssel és szentséggyalázással lenne kevesebb, ha a szülők és nevelők ez irányelvek szerint járnának el.

Don Bosco azt akarta, hogy ez történjék meg a valóságban is. Egy ünnepen se legyen kötelező az, hogy a szentségekhez járuljanak. Nem kell meghatározott napokat kitűznünk a gyónásra, s ilyen dolgokban nem illeti meg a nevelőket az ellenőrzési jog.

Figyeljétek meg Don Bosco intézeteit. A gyóntató minden reggel és minden este a növendékek rendelkezésére áll. A padokból a fiúk tetszés szerint lépnek ki, minden sorrend nélkül. (Oh, áldott rendetlenség, áldott tolongó felsorakozás az Úr asztalához! Ez a Jézus iránt való őszinte szeretetnek a jele, és annyi szentségtörésnek az elhárítója!) Az elöljárók nem jegyzik föl, sem szemére nem hányják a növendéknek, ha ritkán, vagy egyáltalán nem járul a szentségekhez, hanem minden alkalommal rámutatnak arra a lelki és ideiglenes haszonra, melyet a szentségek vétele által magunknak szerezhetünk.

Hasonlóképen járjatok el az imák és más ájtatossági gyakorlatokat illetőleg is. Nagy legyen szeretetreméltóságtok, meggyőződéstek és közvetlenségtek. Távol legyen minden rigorizmus, kényszer és túlzott alakiság.

Létrehozva 2026. április 8.