Lelki bevezető

A fatimai Szűzanya hívott téged erre a keresztútra, amely a kis pásztorok útján épült föl. Ez a keresztút meg akarja veled éreztetni újra, hogy Jézus a keresztet szeretetből vette magára és minden kor minden emberének a szenvedését viselte el, tehát a tiédet is. Megtanít arra, hogy hogyan válaszolj Jézusnak. Minden testi és lelki fájdalmadat, a legkisebbtől a legnagyobbig, ajándékká kell tenned az Ő számára, hogy 20 évszázad után benned is folytassa szenvedését a világ megváltásáért.

Jézus, amikor fölkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, a szenvedés tetőfokára jutott, és ebben átérzi elszakadását az Atyától, amely a bűnös lélek állapotát jelenti. Jézus lelke elhagyatottságában átélte a bűnös és Istentől elszakadt emberiség fájdalmát, megérezte a legnagyobb fájdalmat, amelyet valaha is érezhetett egy olyan ember, aki személyesen egyesül az Istenséggel, ember, aki Isten volt. Mi mindnyájan jelen voltunk Benne. Isten azt akarta, hogy Jézus, mint fő, foglalja össze az egész emberiséget, vagyis Titokzatos Testében Ő legyen a Fő, mi pedig a tagok.

Ha egy napon úgy érzed, hogy nem kellesz senkinek, hasznavehetetlen lettél, félig megbénult, gyógyíthatatlan betegség szakadt rád, és nem mutatkozik számodra kiút, jusson eszedbe a keresztet hordozó, megfeszített, elhagyott Jézus. Az a Jézus minden nehézségben eléd lép: jusson eszedbe, hogy Őt kell átölelned. Egyesítsd szenvedésedet az övével és hagyd folyni véredet az emberiség javára. Örömet és békét találsz benne, ha látod, hogy egy kicsit hasonló leszel hozzá, ha egyesítheted fájdalmadat az övével és fölajánlhatod az Atyának.

Ez a megfeszített Jézus azonban nemcsak személyes bajaidban jelenik meg, hanem másokéban is. Megtalálod a szegényekben, megtalálod a betegekben, a magányosokban, az útvesztettekben, az elkeseredettekben; mindenütt, ahol fájdalom van. Ezekben kell tehát szeretned Istent teljes szívedből és minden erődből. A 20. század második felében Isten olyan keresztényeket akar, akik a letörtekben, az útvesztettekben, minden bűnösben szeretik a keresztrefeszített és elhagyott Jézust. Az Isten olyan keresztényeket kíván, akik nem kritikával és ítéletekkel akarják orvosolni a világ sebeit, hanem az Isten kezéből elfogadott kereszt iránti szeretettel akarnak a megváltás eszközeivé lenni.

Kötelezd el magad ma ezen a keresztúton a megfeszítettségre, a meghalásra, mint ahogy a kis pásztorok tették, hogy összhangban maradj Isten rád vonatkozó tervével, és ne a saját akaratodat, hanem Isten akaratát akard teljesíteni.

Hogyan végezzük a keresztutat?

Különböző módon tudunk elmélkedni a keresztúton Jézus szenvedéseiről, amint az evangélisták ezt nagyrészt leírták. E könyvecske segíteni akar ebben az ájtatosságban. Végezheted ezt egyedül vagy másokkal, s nemcsak Fatimában, hanem bárhol, ahol van keresztút, vagy saját otthonodban is. Úgy végezzük az ájtatosságot minden állomásnál, hogy:

Először: az állomás címét mondjuk, például:
Első állomás: Jézust halálra ítélik.

Másodszor: térdet hajtunk, közben ezt imádkozzuk:
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Harmadszor: olvasmány a Szentírásból.

Negyedszer: elmélkedés, amint a stációnál található. De ezt más módon is lehet végezni, vagy egyszerűen csöndben az állomás titkát szemléljük.

Ötödször: befejezésként:
Könyörülj rajtunk Urunk!
Könyörülj rajtunk!

Az egyes állomások között lehet valamilyen nagyböjti éneket énekelni, vagy Miatyánkot, Üdvözlégyet imádkozni, vagy például egy fohászt: „Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket,” az angyal imáját: „Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged…”. Különösen a XII. állomásnál ajánljuk az angyal imáját:

„Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségekért, amelyekkel megbántják. Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.”

I. állomás
Jézust halálra ítélik

Pilátus ismét kiment és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg végre, hogy semmi vétket nem találok benne”. Jézus akkor töviskoronával és bíborköpenyben kijött eléjük. Pilátus rámutatott „Íme, az ember!” Láttára a főpapok és a szolgák nagy kiáltozásba törtek ki: „Keresztre vele, keresztre vele!” (Jn 19,4-6) Pilátus látta, hogy semmire se megy, sőt még nagyobb zajongás támad. Vizet hozatott és megmosta kezét a nép előtt: „Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában – szólt –, a ti dolgotok”. Erre az egész nép így kiáltott: „Vére rajtunk és fiainkon!” (Mt 27,24-25)

Azt írja a történelem, hogy kétezer évvel ezelőtt megjelent egy ember, akit Jézusnak hívtak. Hasonlított a többiekhez, egyszerű és szegény családból származott, úgy ismerték, mint az ács fiát. Anyját Máriának hívták. Magatartása egészen más volt, mint a többi emberé. Isten törvényéről szólt, de azt más módon magyarázta. A középpontba állította az embert. Magatartása és életmódja az emberek között hamarosan föltűnt. Ha ezt tovább folytatja, akkor a társadalom alapjai és felépítménye meginog. A biztonsági szervek már nem érezték magukat biztonságban. Jézus nem közönséges ember. Ő a megtestesült Ige, az új Ember, hogy bemutassa magának az embernek az új ember arcát. Törvényszék elé viszik, Pilátus előtt áll. Habár ő nem talál benne semmi vétket, mégis a bűnösök kezére adja és az ártatlant halálra ítéli.

Gyakran elítélünk másokat, hogy nyugodtabb legyen az életünk. Vagy elítéljük az ártatlanokat azok előtt, akik hibásak, a hallgatásba menekülünk, ahelyett, hogy küzdenénk, hogy mások tekintettel legyenek az emberi jogokra.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet

Pilátus a nép kedvére akart tenni, ezért szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,15) Miután csúfot űztek
belőle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15,20) Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve Golgota (Jn 19,17)

Az ítélet elhangzott. Jézus vállára teszik a keresztet. Jézus keresztje nem csak két darab fa. Valami mélyebb valóságnak a külső jele. A mi betegségünk, a mi fájdalmunk, a mi bűneink. A keresztnek sok neve van: erőszakosság, éhség, igazságtalanság, árulás, önkényuralom, az egyik családtag vagy barát halála, egy rossz hír, a gyermek otthagyja szüleit, valaki kábítószer áldozata lesz, vagy prostitúcióba, alkohol vonzásába kerül, testi-szellemi fogyatékosságok mutatkoznak rajta.

Ha kilépünk az utcára és halljuk az emberek beszédét, a buszon, az orvosi rendelőben vagy a szórakozóhelyeken, kézzelfoghatóvá lesz a tény, hogy az embereket különböző nagyságú és mindenféle formájú kereszt terheli. Ez az a kereszt, amit Jézus Krisztus magára vesz: a mi keresztjeink. S mivel Ő önkéntesen magára vette keresztjeinket, a megbocsátás és irgalom keresztjévé változtatta át.

Ha Krisztust keresed kereszt nélkül, megtalálod a keresztet Krisztus nélkül. De a kereszt Krisztus nélkül összenyom és letör. Ha azt akarod, hogy a te kereszted az üdvösségre vezessen, hallgass Jézus fölszólítására: aki engem követni akar, tagadja meg magát és kövessen engem.

III. állomás
Jézus először esik el a kereszttel

Jézus máskor így szólt a néphez: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt.” (Lk 9,23-24) „Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű.” (Mt 29,30)

A kereszt, amit Jézus vesz magára, az emberi fájdalom és szenvedés jele és szentsége. Jézusban összefut minden ember fájdalma és szenvedése. Az egész emberiség gyötrelme, ezrek és milliók keresztjének elviselhetetlen súlya esik Jézus testére. Nincs fájdalom, könny, szenvedés, amit ne ismerne; még a legelrejtettebb és legismeretlenebb ember sem idegen számára. Hány embert súlyt a föld porába az öregek otthonában, a kórházakban, a börtönökben annak a keresztnek a súlya, amit magányosságnak hívnak. Hányan kerültek az élet peremére. Ezt a keresztet is magára vette Jézus. A gyötrelmes éjszaka után, amely a szörnyű ostorozást követte, ellenálló képessége határához jut és földre esik. Egyedül érzi magát a tömegben, amikor a világ fájdalmát hordozza. Azért, mert az emberek bűneit hordozza. Csakhogy az emberek bűneit magára vegye! Jézus elesése nem fizikai és nem erkölcsi esés. Mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Jézus azért roskad a földre, hogy fölemelje az embert, amikor elesik a kísértésben. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen.

IV. állomás
Jézus találkozik Szent Anyjával

Simeon karjába vette a gyermek Jézust és e szavakkal áldotta az Istent: „Bocsásd el most szolgádat, Uram, békességben…” És így szólt anyjához, Máriához: „Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellene szegülnek s a te lelkedet is tőr járja át, hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” (Lk 2,28-35)

Az evangéliumok nem számolnak be Jézusnak Szent Anyjával való találkozásáról. De ez egészen természetes. Mária ott volt a Kálvária hegyén Jézus keresztje alatt. Ő is végigment szent Fiával a keresztúton. Milyen volt Jézus találkozása Szent Anyjával? Nem tudjuk, de elképzelhetjük. A fájdalom találkozása ez. Hol vannak most a sánták, a vakok, a süketek, a némák, a leprások, akiket meggyógyított? Hol vannak azok, akiket Jézus anyjának és nővéreinek nevezett? Valamennyien elmenekültek. Csak az igazi Anya marad ott. Ő kíséri, de nem lázong. Az angyali üdvözletre adott igenlő válasza most erre is képesíti. Nincs szava. Csak Jézus Krisztust szemléli! Mária, a csend és az elmerülő tekintet Asszonya! Jézus mindent megértett. Vannak pillanatok az életben, amikor a csend többet mond, mint a szó. Ez most ilyen pillanat.

Ez az állomás is megismétlődik. Talán testileg vagy lelkileg fogyatékos fiad van? A gyermeked alkoholista, kábítószer élvező, börtönben van vagy nem is tudsz róla? A férjed vagy gyermeked magas lázzal fekszik vagy karjaidban haldoklik? Ne lázongj! Tekints Máriára! Ő a mi Anyánk is. Ha elkísérte Jézusát a keresztúton, téged is elkísér. Fatimában azt ígérte: Szívem lesz a te menedéked.

V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban

Miközben kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. (Mt 24,32) Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,24)

Cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. De ezt nem részvétből tették, hanem mert féltek, hogy a halálra ítélt nem jut el élve a Kálváriáig. Ha szenvedni látunk valakit, nem szükséges a fölszólítás a segítségre. A segélykérelem magától értetődő. Sokakhoz szólt ez a kérés: valamennyien megtagadták ezt a segítséget. Egy szegény embert kellett kényszeríteni, amikor fáradtan tért vissza a mezőről.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a szenvedés idején mit jelent a résztvevő magatartás, a jó szó, a segítség. Jól esik, ha mások segítenek, de vajon én segítek-e másokon? Jézus tovább szenved testvéreinkben. Halljad fölhívását: „Vegyétek magatokra igámat” (Mt 11,29). Most valóban titokzatos Krisztus szenvedése. Isten maga lép be az emberi szenvedésbe, magára veszi, hordozza a vállán, de ugyanakkor másokat is képesít arra, hogy az Ő szenvedésének legyenek részesei, és segítsenek neki a kereszt hordozásában. Nincs megváltás, ha nem segítünk másokon. Az ember akkor ember, ha másokon segít, különösen ha azokat segíti, akik már nem képesek magukon segíteni. Az ember akkor ember, ha segíti akármelyik halálra ítéltet, szenvedjen akár éhségben, igazságtalanságban, magányban, reménytelenségben, meggyalázásban, betegségben, bizonytalanságban.

VI. állomás
Veronika a kendőjét nyújtja Jézusnak

Derék asszonyt ki talál… Az erő érzete veszi körül, vidáman néz a jövendő elé… Sok asszony megmutatta milyen derék, de te fölülmúlod őket, mind valamennyit! (Péld 31,10.25.29) Nem volt sem szép, sem ékes, a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal takarjuk el arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (Iz 53,2-3)

Veronikának a közbelépése nem kényszer volt. Önmagától lép a nagy tömeg közé, mert meghatotta Jézus szenvedése. Kendőjével megtisztítja azt az arcot, amely csupa verejték és vér. Vannak, akik ki akarják iktatni a keresztútból Veronikának ezt a tettét, mivel az evangéliumokban nem olvasunk erről. Ki tudna ilyen elhatározást jóváhagyni? Ha Krisztus a szenvedés hosszú útján nem találna senkit, akinek a szíve megesik rajta, és nem lenne képes Veronika magatartására, akkor mi emberek valamennyien szégyenkezhetnénk. Akkor a világ két különböző vadállat képét mutatná be: azokét, akik lesnek az áldozatra, és akik félelmükben és érzéketlenségükben nézik ezt a tettet.

Hála Isten, létezett ez az asszony az ő kendőjével. Létezett, mert vannak olyanok, akik mások kegyetlen sorsa láttán képesek megtörni az általános közömbösséget, testvérük szenvedését megosztják, enyhítik a szegényeknek az éhségét, szállást adnak az utasoknak, meglátogatják a betegeket, jó szóval és hittel erősítik azokat, akik elveszítették mindenüket.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel

Isten fai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösei is. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. (Róm 8,16-17) Sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. (ApCsel 14,22) Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely nyilvánvalóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18) Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat. (Zsolt 51,11)

Ez a második elesése Jézusnak ugyanúgy, mint az első és a harmadik, nem olvasható az evangéliumokban. A keresztények ájtatosságának gyümölcsei ezek, amely a hagyományban gyökerezik. Jézus elesését úgy mutatjuk be, hogy ezek a mi eleséseinket jelképezik. Amikor valaki elesik, ez általában mások hibájából történik. Jézus elesik a mi elesésünk miatt. Elesik másodszor, mert sokan elesnek, ugyanis az első elesés után gyöngébbek lesznek. Jézus elesik, mert mi is elesünk. Jézus elesik, hogy minket fölemeljen. A világ tele van olyanokkal, akik elestek és újra fölkeltek. Sokan vannak, akik elestek, de a földön maradtak. Gyakran jót tesz az elesés. Ezek az elesések a nyomorúság és a gyöngeség jelei, és ezek gyakoriak életünkben. Az ilyenek elismerik, hogy a saját erejükből semmire sem képesek. „Nélkülem semmit sem tehettek”, mondja maga Jézus. Fogadd el eleséseidet, nyomorúságodat és gyöngeségedet, bízzál az Úrban és add át magad Neki teljesen, mert Isten ereje a gyöngeségben mutatkozik meg.

VIII. állomás
Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat

Nagy tömeg követte, köztük az asszonyok is, akik siránkoztak és jajgattak miatta. Jézus ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: „Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, inkább magatok és gyermekeitek miatt… Ha így tesztek zöldellő fával, mi lesz a sorsa az elszáradtnak!” (Lk 23,27.31) De nézd, te az igaz szívben leled örömöd, taníts meg hát a bölcsesség titkára! (Zsolt 51,8)

Azok az erős emberek, akik látták csodáit, akik nyilvánosan kijelentették, hogy készek vele a halálba menni, elfutottak. Megjelenik az asszonyok kis csoportja, amely magatartásával és könnyeivel siratja azt a bűnt, amelyet ezzel az Emberrel elkövetnek. Jézus hozzájuk intézi szavait: „Ne miattam sírjatok, hanem inkább magatok és fiaitok miatt!” Könnyű megsiratni egy ártatlant, de fontos, hogy a bűnösök miatt sírjunk. Ha egy jó emberrel ezt teszik, mi történik majd a rosszal? Úgy látszik Jézus szavaiban egy vád rejtőzik, nemcsak a jeruzsálemi asszonyok könnyeivel kapcsolatban, hanem velünk kapcsolatban is. Gyakran sírunk a kereszt előtt, vagy amikor Jézus szenvedésének titkairól elmélkedünk, de nem sírunk bűneink és a világ bűnei miatt. „Ne miattam sírjatok, hanem inkább magatok és fiaitok miatt!” Sírjatok a bűnök miatt, te apa és anya, amit elkövettetek a házaséletben, amelyet ártatlan gyermekek temetőjévé tettetek. Sírjatok fiaitok miatt, akiktől elvettétek a jogot, hogy az életre megszülethessenek. Sírjatok fiaitok miatt, akik otthagyták az atyai házat, és az alkohol, a kábítószer és a szex élvezetébe merültek, mert otthon nem találtak megértést, szeretetet és bizalmat. Tekintsünk csak saját magunkba és sirassuk a saját bűneinket!

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el

Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember, megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten fölmagasztalta, és minden mást fölülmúló nevet adott neki: Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. (Fil 2,6-11) Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek és megtérnek hozzád a bűnösök. (Zsolt 51,15)

Péter háromszor tagadta meg. Az ismételt bűnök Jézust ismét a föld porába kényszerítik. Elesik újra, hogy te újra fölemelkedj! Két gonosztevő megfizet a gonoszságáért, Jézus vezekel mindenki bűneiért. Ha egy diadalmenet lenne, mindannyian harcolnánk az első helyekért. De ilyen menetnél, mint ez, mindenki hátra marad. Ők a bűnösök, mi tiszteletre méltó emberek vagyunk… Mossuk a kezünket és nem vesszük észre, hogy gyakran úgy teszünk, mint Pilátus… Senki nem lesz fölmentve a szigorú ítélet alól. Mások vállára tesszük a bűnösség ítéletét, közben Jézus a saját vállait adja valamennyi bűnös helyett. Szívesen ítélkezünk mások fölött, Krisztus pedig a fájdalmak útján magára veszi mindenki bűnét és kéri az Atyát: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”. Nem számítanak a megmosott kezek, de azok igen, amelyek mellüket verik és mondják: Irgalmazz, Uram, nekem bűnösnek!

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól

Jézus keresztrefeszítése után a katonák fogták ruháit és köntösét… Köntöse varratlan volt, végig egy darabból szőve. Megbeszélték egymás közt: „Ne hasítsuk el, vessünk rá sorsot, kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között és sorsot vetettek köntösöm fölött.” (Jn 19,23-24) Jézus… így szólt: „Szomjazom!” Izsópra tűztek egy ecettel itatott szivacsot és szájához emelték. (Jn 19,28-29)

Olyan jelenet előtt állunk, amely mélyen megráz bennünket. Szinte lázadozunk bensőnkben. Jézustól már mindent elvettek, elvették jó hírét és jogát, hogy védekezzék. Még volt valamije, a ruhája, amely a testét fedte. Végül ettől is megfosztották. Szégyenletes dolog! De gondolkodjunk csak! Nem követtünk el hasonló szégyenletes dolgot? Biztonságban érezzük magunkat, hogy nem tettünk ugyanúgy, mint ezek a katonák? Az Isteni Ige emberré lett és kinyilvánítja a legszentebb valóságot: az emberi személy szent lény. Minden ember lakássá válik. A keresztény világban az egyetlen szent hely az ember, mivel Isten élő temploma. És mi soha nem szégyenítettük meg, soha nem szentségtelenítettük meg ezt a lakást? Nem történt meg soha, hogy megfosztottuk az embert méltóságától, szabadságától, hírnevétől, bizalmától? De ne tiporjuk lábbal ezt a szent helyet! Nem törődtünk ezzel és a szent helyet lábbal tiportuk. Könnyelműen ítéltünk meg másokat, titkát nem őriztük, megsértettük benső érzését, nem vettük észre, hogy ez az ember ruhátlan lett azáltal, hogy titkát fölfedtük, őt megszentségtelenítettük.

XI. állomás
Jézust keresztre feszítik

A harmadik óra volt, amikor megfeszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: „A zsidók királya.” Vele együtt keresztre feszítettek két rablót is, egyiket jobbjára, a másikat baljára. Így beteljesedett az Írás szava: „És gonosztevőként bántak vele.” (Mt 15,25-28) Sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.” (Iz 53,12) Kezemet és lábamat átszúrták és a halál porába fektettek. (Zsolt 22,17)

Nem két fadarab a kereszt. A két akaratot jelképezi, amely egymást keresztezi. Különböző kívánságok, különböző fölfogások, helyzetek, amelyek nekünk nem tetszenek. Kereszt az emberek akarata, amely elválaszt bennünket Isten akaratától. Az emberek akarata, amely keresztezi Isten akaratát. Egyesek élete, amely elválasztja mások életétől. S Jézus magára vette azt az életet, magára vette a mi keresztjeinket, és mint ember az Isten akaratával egyesíti az ő emberi akaratát.

„Engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Ádám, igent mondott a halálig, és így visszanyerte számunkra az életet. Nekünk is megvannak a keresztjeink. A mi akaratunk gyakran nem Isten akarata, hanem mások akarata. A mi kívánságaink nem egyeznek mások kívánságaival. Összeütközünk. Fáj, szenvedünk, aggódunk, egyszóval itt a kereszt. Fogadjuk el Isten akaratát, mondjunk ellent saját hajlamainknak, mondjunk igent a halálig, ha szükséges, és keresztünk átváltozik életté számunkra és mások számára.

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten

Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta… A másik ellenben feddő szavakkal rászólt… Aztán Hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba jutsz.” Erre Ő így felelt: „Bizony, mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,39-43) Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, ő a te fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, ő a te anyád.” (Jn 19,26-27) Jézus akkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ezekkel a szavakkal kilehelte lelkét. (Lk 23,46)

Ez Jézus életének és művének legfőbb pillanata. Szenvedése itt éri el csúcspontját. Övéihez jött, és az övéi nem fogadták be. Miközben a halállal küszködött, nevettek rajta. Megvetették az emberek, elhagyta Atyja és fölkiáltott: „Atyám, miért hagytál el engem?” és éppen ebben a pillanatban, amikor ég és föld között a kereszten függött, megvetették az emberek és érezte, hogy az Atya elhagyta, szeretete a legvégsőkig ment el: „Atyám, a Te kezedbe ajánlom lelkemet.”

Jézus az ég és föld között függött, hogy megvalósítsa megváltó művét. Egyik kezét az embereknek, másikat Istennek nyújtja és ettől a pillanattól kezdve Isten és az ember átölelték egymást. Ez Jézus műve. Minden beteljesedett.

Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. És ahelyett, hogy értük adnánk életünket, gyakran elvesszük az ő életüket. Vannak keresztények, akik nem szeretnek, és ami rosszabb: keresztények, akik gyűlölik egymást. Ahogy Szent János mondja: „Aki gyűlöli testvérét, az gyilkos, és abban nincs meg Isten szeretete.”

XIII. állomás
Jézust anyja ölébe fektetik

Egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből azonnal vér és víz folyt ki… Mindez ugyanis azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És más helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztül szúrtak.” Arimateai József, aki… csak titokban volt Jézus tanítványa, kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Mire az elment, és levette Jézus testét… Fogták Jézus testét és fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. (Jn 19,34-
40)

A Te anyád nem hiányozhatott a Kálvária csúcsáról. Nagy titok volt ez, Máriának jelen kellett lennie. Mielőtt meghaltál, elhangzottak vigasztaló szavaid Hozzá és hozzánk: „Asszony, íme a te Fiad… Íme, a te anyád.”

Mária a mi Anyánk, az egyház Anyja. Ő Jézus megváltó művében egészen különös helyet foglal el. Senki nem juthat el Hozzá Mária nélkül, Máriához sem juthatunk el Jézus nélkül. Fatima az a hely, ahol Mária kinyilvánította anyai küldetését. Jézus és Mária Szíve bensőségesen egyesült. Mária küzd Fia tiszteletéért: „Ne bántsák meg többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyira megbántottak.” És a Fiú kéri Máriának, Édesanyjának tiszteletét: „Ha engem befogadnak… Legyen gondjuk arra, hogy engeszteljék Mária Szeplőtelen Szívét.” Aki ezt az ájtatosságot gyakorolja, annak Jézus azt mondja: „Megígérem az üdvösséget, és ezek a lelkek

Isten különös szeretetében részesülnek.” Hallgassuk meg mennyei Atyánkkal azokat a szavakat, amelyeket a Szűzanya Luciához intézett: „Nem, leányom, téged soha nem hagylak el. Szeplőtelen Szívem lesz a te menedéked és utad, amely Istenhez vezet.”

XIV. állomás
Jézust sírba helyezik

Aztán… egy sziklasírba helyezte, amelybe még senkit se temettek. (Lk 23,53) Nem akarjuk testvérek, hogy az elhunytak felől tájékozatlanok legyetek, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és föltámadott, akkor Isten azokat is, akik Jézusban hunytak el, vele együtt föltámasztja. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonazengésére az Úr maga száll le a mennyből, s először a Krisztusban elhunytak támadnak föl. Aztán mi, élők,… elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így mindenkor az Úrral leszünk. (1Tesz 4,13-17)

Jézus meghalt. Jézus hagyta, hogy eltemessék. Így akarta. Ő maga mondta: „Ha a mag, amelyet a földbe vetnek, nem hal meg, nem hoz termést.” Új civilizációnak, új társadalomnak kellett megszületnie. A vetőmag meghozhatja a százszoros termést, ezért hagyja magát eltemetni. De mi temettük így el, és a legszégyenletesebb az, hogy ezt tovább is megtesszük. Eltemetjük testvéreinket, de a helyzetet súlyosbítja az, hogy közben ők még élnek. Élve temetjük el őket. Hány embert megsemmisítettünk, mivel jó hírnevét és becsületét vesszük el, mert mi nem akarunk meghalni, azért gőgünkben, önzésünkben, önszeretetünkben, inkább eltemetünk másokat.

Aki szabadon odaadja életét, az újból megtalálja. Ha meg akarod nyerni életedet, akkor veszítsd el azt. Ha föl akarsz támadni, akkor temesd el önelégültségedet és ne temess el másokat. Ha a mag, amelyet a földbe vetnek, nem hal meg, egyedül marad.

XV. állomás
Jézus feltámad, alleluja

Szombat elmúltával, a hét első napjára virradóra, elment Mária Magdolna és a másik Mária, hogy megnézze a sírt. Akkor nagy földindulás támadt. Az Úr Angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám és ruhája, mint a hó.

Az őrök tőle való félelmükben halálra rémültek. Az angyal így szólt az asszonyokhoz: „Ne féljetek. Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott. Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak: Föltámadt halottaiból és előttetek megy Galileába. Ott majd viszontlátjátok. Ezzel mindent elmondtam.”

Csak 37 óráig volt Jézus a sírban. A három nap és három éj ugyancsak összeszorult. Jézus földi élete s a végtelen örökkévalóság közt ez a sötét mezsgye vonul. De azt is hogy keskenyítette. Korán reggel támadt föl. Ő a mi hajnalunk, Ő a mi ünnepünk, minden vasárnap ünnepe. Ő a mi feltámadásunk példaképe is.

Három nappal előtte ellepte a halálos szomorúság, ma végig árad rajta az öröm. Ő a győztes. Ő lesz majd a mi pálmánk is, mert mi is majd Vele támadunk fel, hiszen megszerezte számunkra a békét a mennyei Atyával és ezzel kinyílt számunkra is az ég kapuja.

Forrás

Létrehozva 2026. március 26.