„Ti vagytok a világ világossága … Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14a, 16)

Egyszerű imádság. Része a reggeli rutinnak. „Nyisd meg, Uram, a szemünket, hogy vegyük észre, hogyan akarsz ma használni minket.” Nem tudtuk, mekkora erővel fog válaszolni Isten a kérésünkre.

Nemrég érkeztünk a hétvégi női lelkigyakorlatra, és Karen barátnőmmel elmentünk a közeli üzletbe élelmiszert vásárolni.

Egy fiatal anyuka ugyanezt tette akkor reggel. Lófarokba kötötte a haját, belebújt a nyári papucsába, felkapta a kulcsát és a gyereket, és irány a bolt.

A pénztárnál egy asszony állt előttünk a sorban, aki mindegyre hátrafelé lesett. Jelzett nekünk, hogy vágjunk elé, ő még várt valakit a polcok felől. De mielőtt előre tolhattunk volna a kocsinkat, egy fiatal nő közeledett integetve, a bevásárlókocsiban egy csomó élelmiszerrel és egy síró gyerekkel.

Előre engedtük, és közben furcsa dolgot észleltem magamon. A szívem erősebben vert, remegni kezdtem. Furcsa késztetést éreztem, mintha az Úr szólítana: „Fizesd ki neki”. Tessék? Újra éreztem: Szeresd őt. Fizesd ki, amit vásárolt.

Tétováztam, de szinte öntudatlanul megérintettem a vállát, és kimondtam a szavakat, amik nem is az én szavaim voltak: „Tudom, furcsán hangzik, De Isten arra kért, hogy fizessem ki a kocsidban lévő árut.”

Döbbenten nézett rám, majd könnybe lábadt a szeme, és elfogadta a felajánlásomat. Azután távoztak a boltból a másik nővel együtt.

Egy-két perc múlva az idősebbik asszony visszajött. Elmondta, hogy a fiatalabbik az ő lánya, Micah. Micah férje nemrég, nagyon csúnya jelenetek után otthagyta a családját. Micah úgy érezte, összeomlott az élete, elvetették, nem méltó a szeretetre. Nehezen bírta fenntartani magukat. Úgy érezte, mindenki elhagyta, elsősorban Isten. Találkozásunk előtt néhány nappal Micah együtt imádkozott az édesanyjával. Micah imádságának szavai nagyon megráztak minket: „Isten, ha vagy, ha szeretsz engem, mutasd meg, hogy nem hagytál el!”

Hát ezért volt olyan egyértelmű az a késztetés. Isten meg akarta mutatni Micah-nak feltétel nélküli szeretetét. Világos jellel akarta tudomására hozni, olyasmivel, ami nem viszonozható.

Éreztél már ilyen „késztetést”? A suttogást vagy nyomást a szívedben, hogy indulj, tégy meg valamit, amit különben nem tennél, ami kellemetlen, furcsa, vagy akár zavarba ejtő?

Bízzál abban az érzésben. Igen gyakran ez Isten jelzése, amivel hív, hogy vegyél részt a munkájában. Isten arra indít ilyenkor, hogy légy fénysugár a sérült, szenvedő világban.

Mai igénkben Jézus arra szólít, hogy legyünk „a világ világossága” (Mt 5,14a). Amikor behívjuk Jézust az életünkbe, ő megtölti szívünket feltétlen szeretetének fényével, és e szeretet élő, lélegző edényeivé válunk általa. Isten ettől kezdve különleges találkozásokkal keresztezi néha életünk útját, hogy a kapott szeretet fényét átsugározhassuk valaki másnak az életébe.

Micah nagy fájdalmában, a szeretet utáni kétségbeesett vágyakozásában Isten bensőséges, személyes válasszal jelentkezett.  Megmutatta feltétel nélküli szeretetét. Azt, hogy hallotta kiáltását. Micah anyjának szavait a történet végén sosem fogom elfelejteni. „Mostmár tudja Micah, hogy Isten nem hagyta el!”

Egy közönséges napon egy közönséges boltban közönséges tevékenység közben Isten valami különleges feladatra hívott két édesanyát. Keresztezte utunkat egyik leányával, aki meg kellett, hogy tapasztalja az Ő különleges szeretetét.

Micah Istennel találkozott aznap a boltban. És Neki hála, én is.

Nyisd meg, Uram, a szememet, hogy vegyem észre, hogyan akarsz ma használni engem. Segíts, hogy a Te szereteted szemével lássam a világot, vegyem észre az isteni rendezésű találkozásokat, és legyen bátorságom igent mondani rájuk. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. augusztus 5.