… a Netflixről, az Instagramról és a TikTokról, amelyet minden elöljárónak és nevelőnek el kell olvasnia

„Ezeket a dolgokat azért írom le, hogy közös gondolkodásra ösztönözzek, és elkerüljük azt, hogy úgy tegyünk, mintha ez a kihívás a mai szerzetesi életben nem létezne” – írja a kamalduli generális elöljáró.

(ZENIT News / Róma, 2026.02.15.) – Február 2-án, hétfőn a Szent Benedek-rendi kamalduli kongregáció generális elöljárója levelet írt minden elöljárónak, helyi elöljárónak, adminisztratív elöljárónak, alelnöknek, a rezidenciákért felelősöknek, novíciusmesternek és az egyszerű fogadalmat tett szerzeteseknek a digitális világ és annak a szerzetesi életre gyakorolt hatása témájában.

A levél nagy visszhangot keltett Olaszországban, mert előző nap egy ismert olasz pap (Alberto Ravagnani) kilépett a papságból. A volt pap jelentős online jelenléttel rendelkezett. Bár a levél nem közvetlen válasz a papságból való kilépésére, mégis felvet olyan gondolatokat, amelyek erre és bármely más esetre alkalmazhatók, elsősorban megelőző intézkedésként.

* * *

Az internet, az okostelefonok használata, a közösségi média, az online videók és filmek, valamint az azonnali üzenetküldés szabályozatlan használata kihívást jelent a szerzetesi és vallási élet számára. Nem tehetünk úgy, mintha ez a kihívás nem létezne. Mi, akik nem vagyunk „digitális bennszülöttek”, csak a közösségi média és az internet által kínált termelékenységgel és lehetőségekkel foglalkozunk. De az új generációk számára ezek a „média” eszközök jelentik azt, ahogyan megértik önmagukat és viszonyulnak a világhoz. Ezért úgy gondolom, hogy ezekről a kérdésekről mély és bátor reflexióra van szükség, különösen azok számára, akik képzésben részesülnek. Ezeknek a médiáknak a használatát a világi világban is megkérdőjelezik, különösen a fiatalok. Annál is inkább okunk van aggódni.

Szent Romuald a Kis szabályban így fogalmaz: „Ülj a celládban, mintha a paradicsomban lennél. Felejtsd el a világot, és hagyd magad mögött!” Lehetséges-e a Kis szabály ezen megnyilvánulását úgy élni, hogy nem fordítunk figyelmet a közösségi médiára és az internetre, mindazzal együtt, amit ez magával von? Lehet-e a cella, mint a hallgatás, az imádság és a bölcsesség életének olvasztótégelye, valóban a figyelemelterelés, az időpazarlás, az önmagunktól és a saját belső feszültségeinktől való menekülés helyszínévé válni? Ha a cella a figyelemelterelés és a magányos, individualista mozi helyévé válik, hová vezet ez a szerzetesi és romualdi spiritualitás?

Vannak olyan igazi „filmfüggőségek”, amelyek a szerzeteseket inkább filmszakértőkké teszik, mint Isten keresőivé. A függőség pedig képtelenné teszi az embert arra, hogy megkérdőjelezze önmagát és felismerje bizonyos életmódok abszurditását. Úgy gondolom, hogy a szerzetesi cella nem alkalmas hely a filmek egyéni megtekintésére, és hogy sokkal egészségesebb olyan közösségi pillanatokat elképzelni, amelyek mindenki számára formáló értékkel bírnak, és elősegítik a közösség és a testvériség növekedését.

A Netflixet és más online streaming platformokat, valamint az Instagram és a TikTokhoz hasonló, kifejezetten függőséget keltő közösségi hálózatokat teljesen el kell kerülni, a szegénység és a mértékletesség jegyében is. Különösen fontosnak tartom, hogy ezt a témát beépítsük közösségeink képzési programjába.

Javaslom egy ideiglenes reflexiós keret kidolgozását, amely a szerzetesi élet különböző szakaszait fedi le:

1)

A posztulátum (és a pre-posztulátum): a kritikus gondolkodás ideje. Az Alkotmány a posztulátum időszakáról a következőket mondja: „A posztulátus célja, hogy a fiatal férfiakban elősegítse a pszichológiai és lelki alkalmazkodást az új helyzethez, hogy nyugodt légkörben és a mester szakértő irányítása alatt alaposan tanulmányozhassák hivatásukat” (Cost 131). Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, fokozatosan el kell vezetni a jelölteket ahhoz, hogy kritikus érzéket fejlesszenek ki az internet és a közösségi média használatával, a vele járó kockázatokkal, valamint a cellában és magányban való élet értékével kapcsolatban. Ebben az időszakban, a mesterrel való párbeszéd során, egészséges fegyelem és elszakadás kezdhet kialakulni. Sokak számára ez azt jelenti, hogy megkérdőjelezik az élet ezen aspektusainak korábbi megélését, amelyben gyakran nem látják a kockázatokat és az összeférhetetlenséget a szerzetesi hivatással.

2)

A noviciátus: a lemondás ideje. A szabályzatban ez áll: „A noviciátus fő célja, hogy megismertesse és megtapasztaltassa a jelölttel a szerzetesi élet alapvető követelményeit, amelyeket egy napon meg fog vallani, válaszul arra a személyes szeretet hívására, amellyel Isten hívta meg őt, hogy élje meg keresztségét” (Cost. 135). Ebben az időszakban valódi elszakadást kell megélni, felfüggesztve a közösségi média használatát, az internet használatát a cellában, az egyéni videó- vagy filmnézést, a Netflixhez hasonló platformok előfizetését, és szabályozva a családdal és barátokkal való kommunikációt a WhatsAppon keresztül. Még az okostelefon használatáról is meg kell egyezni a mesternel. Egy olyan korban, mint a miénk, úgy gondolom, hogy komolyan kell értékelnünk az egészséges fegyelmet, konkrét döntésekkel is, például azzal, hogy okostelefonunkat a mesterre bízzuk.

3)

Az egyszerű fogadalom: a felelősség ideje. Az szabályzatban ez áll: „A noviciátus után mindenki számára feltétlenül szükséges a képzés hosszabb és különleges elmélyítése a szerzetesi élet hatékony előrehaladásához, még akkor is, ha ennek eléréséhez az egész létezését be kell vetnie (vö. PC, 18)” (Cost. 150). Az egyszerű fogadalom ideje alatt a képzésben részt vevőknek meg kell tanulniuk az internet és a közösségi média körültekintő használatát, sőt, felelősségteljesen el kell dönteniük, hogy nem használják őket, ha a közösségi feladatok nem teszik szükségessé. Ezeket az eszközöket nem szabad démonizálni – ez egyszerűen kontraproduktív lenne –, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek alakítják a világhoz, önmagunkhoz és Istenhez való viszonyunkat. Az egyszerű fogadalmat tetteket arra kell tanítani, hogy ezeket a médiumokat felelősségteljesen és következetesen használják. Például hasznos lenne, ha vacsora után vagy a kompletórium után tartózkodnának a közösségi médiák és az internet használatától, kivéve a munkát vagy a közösségi szolgálatot. A szabályzat egyértelműen beszél a kompletórium utáni „csendről”: „A szerzeteseknek mindig szeretettel kell csendben maradniuk, de különösen éjszaka” (RB XLII, 1). Úgy gondolom, hogy ez a szeretetteljes csend megtartása ma is érvényes, különösen a közösségi médiára, az internetre és a filmekre. Az egyszerű fogadalmat tett szerzeteseknek meg kell szokniuk, hogy ezeket a médiumokat felelősségteljesen használják munkájukhoz és időjük bölcs felhasználásához, és ne a figyelem elterelésére, a valóság elől való menekülésre és a „tétlenségre”, a lélek ellenségére (vö. RB XLVIII, 1).

Kedves testvérek, Úgy gondolom, hogy ezek az irányelvek, amelyeknek gyakorlati alkalmazására minden közösség életében szükség van, alapvetőek mind a képzésben részt vevők, mind azok számára, akik már letették ünnepélyes fogadalmaikat. Valójában ez egy képzési folyamat, amely a kolostorba érkezéssel kezdődik és idővel folytatódik, már csak azért is, mert ezek folyamatosan fejlődő eszközök.

A képzési út újragondolása, figyelembe véve a jelen kihívásait, véleményem szerint lehetőséget nyújt a megerősített szerzetesek számára is az ellenőrzésre és a megkülönböztetésre, hogy szerzetesi életünk egyre hitelesebbé és hipokrízismentessé váljon. Nem kérhetjük a képzésben résztvevőktől azt, amit a szentelt szerzetesek nem élnek meg. A közösségi média és az internet használata azzal a kockázattal jár, hogy a cellában való gyakorlást puszta formalitássá teszi. Ahogyan a múltban a szerzetesi élet bizonyos gyakorlatait formalistának lehetett tekinteni, ma is puszta formalizmus lehet a cellában való tartózkodás anélkül, hogy komolyan megélnénk, amit a cellatér magában foglal. Megfontolandó lenne néhány közösségi találkozó szervezése, amelyeken – esetleg egy szakértő segítségével – ki lehetne emelni ezeknek a kommunikációs eszközöknek a lehetőségeit és kockázatait. Más szóval, arról van szó, hogy mindenki megtanulja ezeknek az eszközöknek a pozitív használatát, és így azok használatát pozitív módon és a szerzetesi hivatással összhangban szabályozza.

Ezeket a dolgokat azért írtam le, hogy közös gondolkodást indítsak el, és elkerüljem azt, hogy úgy tegyünk, mintha ez a kihívás a mai szerzetesi életben nem létezne.

Dom Matteo, generális prior

Az olasz eredeti szöveget spanyolra fordította a ZENIT szerkesztőségi igazgatója, angolra pedig Virginia M. Forrester.

A vastag betűs szövegek a ZENIT kiemelései.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2026. február 17.