Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.

Ma is így van: ha valaki látja egy közösségben, szerzetesrendben, egy-egy részegyházban a közeledő összeomlás jeleit, azt mindjárt vészmadárnak kiáltják ki azok, akik nem hajlandók lemondani egyfajta kincstári optimizmusról, függetlenül a tényektől. A másik végletet azok csoportja képviseli, akik szent borzalommal ismerik fel napjaink történéseiben a végidők jeleit, s a Jelenések könyvét nem mint a remény és vigasztalás isteni üzenetét, hanem mint a világra váró katasztrófasorozat misztikus forgatókönyvét olvassák.

Tanuljuk meg a prófétáktól a szent realizmust, s ugyanakkor a végtelen nagy bizalmat az irgalmas Isten iránt. Nézzük kritikusan az épülő új világbirodalmat, amelyben lépten-nyomon hangsúlyozzák a személyiségi jogokat, Isten jogait és parancsait azonban figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan sárba tiporják. Nincs mit szépíteni: ez az új birodalom is saját maga sírásója, s csak úgy menekülhetünk meg, s úgy kerülhetjük el, hogy minket is maga alá temessen, amikor majd nagy robajjal összedől, hogy Ozeás próféta szavát megfogadva kétszeres buzgalommal kezdjük keresni az Urat. Készen kell állnunk, hogy már most, s majd akkor, amikor az összeomlás bekövetkezik, engedelmeskedjünk Urunk mai Evangéliumban felhangzó parancsának: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” Jézus eljövetele óta ez az Ország itt van karnyújtásnyi közelben, halála és feltámadása óta pedig mindannyiunknak megadatott, hogy be is léphessünk kapuján. Történhetnek katasztrófák, kataklizmák sora rengetheti meg az egész földet: az Istenben való bizalom nem múlik el és nem hagy cserben soha.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2014. július 24.