„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16,7b)

Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.

A számok értékét még nem fogta fel, de mindent az elképzelt hosszúságával határozott meg. „Kérsz reggelire gabonapelyhet?” – kérdeztem tőle ébredés után. „Igen, ha hetvenhét” – mondta, és már mérte is a dobozt. „Annyi”- közölte elégedetten.

„Tejjel vagy gyümölcslével?” – „Amelyik ötven tizenhat” – hangzott a válasz.

Egy időn túl Joshua fura mániája kezdett az idegeimre menni. Egyik este miután fektetéskor minden párnát, takarót és lepedőt meg kellett mérni villanyoltás előtt, elegem lett. Istenhez fordultam panaszommal. „Uram, kérlek add, hogy felejtse el azt a szörnyű mérőszalagot.”

Másnap reggel, ahogy összeráncolt szemöldökkel néztem magam a tükörben, és végigfutottam gondolatban az aznapi teendőimen, Mennyei Atyám válaszolt nekem: „Kisfiad talán félredobja a mérőszalagját, ha te is leteszed a tiédet.”

Először nem törődtem a bűntudattal, ami megérintett, mikor Joshua elővette a mérőszalagját. De aztán rájöttem, hogy igen, nekem is megvan a magam méricskélő rendszere. Csak az enyém nem az övemen, hanem az agyamban díszelgett.

Íme néhány téves vonalzó, amit találtam:

A hatékonyság vonalzója. Ez a mérőrúd arra szolgál, hogy teljesítményeim alapján mérjen fel engem: Olvastam mesét óvodás gyermekemnek? Elraktam a tiszta ruhát a szekrénybe? Kipucoltam a hűtőt? Értéket tulajdonít az elvégzett feladatoknak, de nem veszi figyelembe a felmérhetetlen befektetést, amit egy ölelés jelent a gyermekemnek, vagy egy beszélgetés valakivel, akinek szüksége van rám. Ha a hatékonyságmérő vonalzóra hagyatkozom saját értékemet illetően, akkor ajándékból rabszolgatartóvá válik az idő.

A szépségbarométer. Ez a mérce mindig összehasonlít másokkal, és külsőm állandó vizsgálatára késztet. Aggasztani kezd a plusz a derekam körül, a halványuló tincsek a hajamban. Befolyásolja a tekintetemet, amikor a tükörbe néz. Kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint ahogy érzem magam? Ezek a ráncok eddig nem voltak itt! Látják mások is a sötét karikákat a szemem alatt? A szépségbarométer a külső megjelenést méri, de megfeledkezik a belülről fakadó szeretetre méltóságról.

Boldog otthonteremtés mérce. Ez a mérce éjszakába nyúló sütögetést, ragasztópisztolyos maratonokat vesz csak figyelembe. Arra késztet, hogy Valentin napi üdvözlőkártyát készítsek a kislányomnak, aki pedig az áruházban megvehető Barbie-kártyát szeretné. Bűntudatot generál, ha gőzölgő kuglóf helyett bolt chips-et viszek a batyus vendégségbe. A Boldog otthonteremtés mérce kimerítő kötelességekké alacsonyítja a fantasztikus ötleteket, és állandó fáradtságra cseréli lelkesedésemet.

Mókás lehet a mérőszalag egy hároméves kezében, de egy felnőtt nő fejlődését megakasztja.

Talán eljött az ideje, hogy eldobjuk mentális mércéinket, és hagyjuk, hogy Isten azzá formáljon, akinek Ő elképzelt minket. Az Ő álma rólunk frissít és életet ad. Alapigénk felhívja a figyelmet, hogy: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7b).

Joshua elég hamar lecserélte csillogó mérőszalagját egy átlátszó sebtapasz-adagolóra. Ettől kezdve minden és mindenki, aki az útjába került, a kedvenc könyve, kis húga sajgó homloka, az eltört Matchbox autó gyógyító sebtapaszt kapott egy kis kuncogás kíséretében.

A méricskélésről kisfiam átváltott a gyógyításra. Isten is ezt szeretné. Össze akarja zúzni mérőszalagjainkat, és kiűzni gondolatainkból az összehasonlítást, az oktalan elvárásokat magunkkal szemben, és begyógyítani a miattuk keletkezett zúzódásokat a szívünkön. …

Nevetséges vonalzóimat és mércéimet le akarom cserélni Isten mérhetetlen kegyelmére és gyógyító erejére. Csatalakozol?

Létrehozva 2014. július 11.