Megváltás és igazságosság – Sallai Gábor blogja
Egyik ismerősöm megjegyzése a megváltással kapcsolatos január 9-i írásommal kapcsolatban:
„A végtelen Istenben minden érték jelen van, így az igazságosság is. Emiatt lehetetlen nem elítélnie a bűnt. Jézus lett helyettünk ennek az igazságos ítéletnek az áldozata.”
A válaszom:
Mi az igazságosság? Az, hogy mindenki azt kapja, amit érdemel.
Isten nem azt adja nekünk, amit érdemlünk. Isten azt adja nekünk, folyamatosan azt adja, amit nem kell és nem is lehet kiérdemelni – azt, hogy legyünk. Azért lettünk, azért vagyunk és azért leszünk örökké, mert Isten szeret minket. Ez teljesen ingyenes ajándék. Nem kell és nem is lehet kiérdemelni. Az egész élet, az egész létezés Isten ingyenes ajándéka. Senkinek semmi nem jár, mindenki mindent ingyenesen, ajándékba kap. Minden kegyelem.
Az igazságosság kérdése ott jelenik meg, amikor Isten angyalokat és embereket teremt, olyan lényeket, akik tudnak szeretni. Szeretni ugyanis csak szabadon lehet, a szabadság pedig csak akkor valódi, ha a tetteinknek van következményük. Az igazságosság kérdése itt jelenik meg. Ahhoz, hogy valóban szeretni tudjunk, a gondolatainknak, a szavainknak, a cselekedeteinknek kell, hogy legyen következményük, és mivel egy testet alkotunk, a döntéseink következményei nemcsak miránk hatnak vissza, hanem a többi embert is érintik. Mivel az emberiség bűnbe esett, Isten nemcsak azért testesült meg, hogy felemeljen minket önmagába, hanem azért is, hogy bűneink összes következményét elszenvedve megtisztítsa azt az egyetlen testet, amelyet együtt alkotunk.
Tetteink következményei kérlelhetetlenül jelentkeznek. Ha nem így lenne, nem lennénk szabadok, ha pedig nem lennénk szabadok, szeretni sem tudnánk. És mivel életünk mélyen egymásba fonódik, tetteink következményei messze túlmutatnak rajtunk. Nem különálló individuumok vagyunk, hanem egy testet alkotunk. Krisztus ezt a testet váltotta meg. Kicsiben ezért mi is megtehetjük azt, amit Krisztus nagyban megtett: szenvedéseinket Krisztus szenvedésével egyesítve és egymásért felajánlva megtisztíthatjuk egymást.
Létrehozva 2026. január 16.