A hála helye az emberi életben egyszerre nyilvánvaló és rendkívül összetett. Nagy pogány filozófusok (például Seneca) és keresztény teológusok (például Aquinói Szent Tamás) is hosszasan foglalkoztak vele. Egy dolog azonban biztos: megtanulni hálásnak lenni és ezt rendszeresen kifejezni elengedhetetlen a jó élet művészetéhez.

Főbb pontok

1. A hála megtanulása és annak rendszeres kifejezése központi szerepet játszik a jó élet művészetében.
2. A hála kifejezése legmélyebb meggyőződésünket tükrözi arról, kik vagyunk és mi az élet értelme.
3. A hálaadás napját két egyszerű elhatározással kezdhetjük: először is, hogy következetesebben és állandóbban mondjuk azt, hogy „köszönöm”. Másodszor, hogy minden alkalommal, amikor ezt mondjuk, igyekezzünk ezt komolyan is gondolni, és mélyebben érezni.

Bármi is legyen az amerikai hálaadás ünnepének pontos története, ez az ünnep minden évben remek alkalmat kínál arra, hogy számba vegyük, hogyan állunk a hálaadás terén. Ehhez segítségünkre lehet néhány nagy gondolkodó gondolata erről az egyszerű, de igényes valóságról.

Gyakorlat a hálaadásban

Az emberi életnek a hála gyakorlásának kell lennie. Ez nem túlzás, hanem pontos megállapítás. Ahogy Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae című, az igazságosságról szóló mesterművében elmagyarázza, létezik egy hierarchia azoknak a személyeknek és közösségeknek, akiknek tartozunk: Istennek, szüleinknek, nemzetünknek, másoknak, akik hatalommal bírnak felettünk, tanárainknak és más „jótevőknek” a mindennapi életben. Néhányuknak imádattal és/vagy különböző típusú szolgálattal tartozunk. De mindannyiuknak hálával tartozunk.

Ennek egy aspektusa, amit mindig kissé megdöbbentőnek találtam, hogy soha nem tudjuk eléggé meghálálni azt, amit szüleinktől kaptunk. Kicsit furcsa érzés, hogy van egy állandó adósságunk, amely bizonyos értelemben mindig megfizetetlen marad.

De valójában ebben nincs semmi rossz, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is helyes. Elsődleges „jótevőnk” nem azzal a céllal adományozott nekünk, hogy kötelezettséget rójon ránk. Szabadon és szeretetből adtak. Ez a „visszafizethetetlen” adósság tehát egy erőteljes és egyetemes emlékeztető (hiszen mindannyiunknak vannak szülei!) az emberi létezés középpontjában álló igazságra. Minden, ami vagyunk és amink van, ajándék, így életünk is olyan nagylelkűséggel van körülvéve, amelyet nem lehet visszafizetni. Ez a felismerés alapot és fókuszt ad a hálaérzetnek, mint az emberi élet egyik alapvető tulajdonságának.

A szülőktől kapott ajándékok nagyságát illetően Aquinói Szent Tamás Seneca nyomán egy másik hasznos és bátorító megfigyeléssel szolgál: amikor viszonozzuk azoknak, akik jót tesznek velünk, az adakozó és a viszonzó akarata, vagyis belső hajlandósága a legfontosabb. Arra a következtetésre jutnak, hogy csak akkor lehet igazán kielégítő a viszonzás (még a szülőknek is), ha a gyermek szívében valóban akarat van arra, hogy minél többet adjon vissza.

A hála legmélyebb oka az, hogy önzetlen, örök szeretettel szerettek minket.

Aquinói utolsó megjegyzése kiegészíti a hála fontosságának elméleti alapját. Aquinói kissé túlzóan úgy érvel, hogy a hálaadás során mindig arra kell törekedni, hogy többet adjunk a kapott ajándéknál. De aztán felvet egy fontos ellenvetést saját álláspontjával szemben: ez úgy tűnik, hogy egy végtelen ciklushoz vezetne, amelyben egyre több hálával tartozunk. Válaszában Aquinói nem hátrál meg, és nem is mérsékli állítását. Írja:

A hála adóssága a szeretetből [egy természetfeletti szeretetből] fakad, ahol minél többet fizetünk, annál többet tartozunk”, és így „nem ésszerűtlen, ha a hála kötelezettségének nincs határa.

A hála nem ismer határokat! Végül tehát a hála legmélyebb oka az, hogy önzetlen, örök szeretettel szerettek minket. Ez nem túlzás, hanem szilárd teológia, amely szilárd filozófiában gyökerezik (még ha azt is meghaladja). Ezt nem lehet kitalálni.

A hála adóssága

Ezek a felismerések valódi ösztönzést adnak arra, hogy meggondoljuk, hogyan növelheti hálaadási ünneplésünk a hálánkat. Először is, ünneplésünk rávilágíthat egy fontos, de túl gyakran figyelmen kívül hagyott igazságra és kihívásra, amely a létezés középpontjában áll. Függetlenül attól, hogy mi hogyan döntünk, korlátlan hálaadással lépünk be ebbe a világba.

El tudom képzelni, ahogy egy gyermek megkérdezi egy felnőttől, miért ünnepeljük minden évben a hálaadást. Ez valójában ésszerű kérdés, mivel ez az ünnep kevésbé kapcsolódik egy jelentős eseményhez, mint a legtöbb más ünnep. Talán idén nekünk is fel kellene tennünk ezt a kérdést (ha egy gyermek nem teszi meg előttünk), akár vacsora közben, akár más alkalmas pillanatban. Akkor megoszthatjuk, hogy amellett, hogy visszhangozzuk a korai telepesek és az amerikaiak hálaadását az évek során, azt szeretnénk, hogy ez a nap kifejezze vágyunkat, hogy határtalanul növeljük hálánkat mások és Isten iránt! Igazán.

A hálaadás kifejezi legmélyebb meggyőződésünket arról, kik vagyunk és mi az élet értelme. Ha hálával tartozunk egy egész sor jótevőnek, kezdve Istennel és másokkal, akik különböző mértékben állnak közel hozzánk, akkor a megfelelő hálaérzet kialakítása megköveteli, hogy különböző módokon és kontextusokban folyamatosan hálát adjunk.

Néha a „hálásnak lenni” vagy „hálaadást kifejezni” kifejezések, melyek nem utalnak konkrét személyre, gyengíthetik Isten, mint hálánk fő tárgya elsődlegességének érzését. Ugyanakkor a „hálásnak lenni” kifejezés utalhat arra a hajlamra vagy készségre, hogy elismerjük, amit bármilyen forrásból kaptunk. Az a jó modor, hogy szóban köszönetet mondunk mindazoknak, akik szolgálnak minket, beleértve azokat is, akik ételt szolgálnak fel nekünk, tartják az ajtót, vagy összeszámolják vásárlásunkat egy boltban, sokat segít abban, hogy megtanuljuk felismerni, mennyit kapunk – és mit tartozunk viszonozni hálánk formájában.

Egy ilyen adósság eleinte terhesnek, sőt túlzónak tűnhet. Itt az idősebbek és a szülők példával és szavakkal emlékeztethetik a fiatalokat arra, hogy „a hála adóssága a szeretetből fakad”, és szeretettel kell viszonozni. Igen, hálával tartozunk. De micsoda ajándékot kaptunk azzal, hogy tartozunk! Tehát saját akaratunkból adunk vissza, és örömmel adunk.

Ha máskor nem is, a Hálaadás Napján két egyszerű elhatározással kezdhetjük: először is, hogy következetesebbek és állandóbbak legyünk a „köszönöm” kimondásában. Másodszor pedig, hogy minden alkalommal, amikor kimondjuk, igyekezzünk azt komolyan is gondolni, szívből kívánni. Korlátok nélkül.

John Cuddeback a LifeCraft oldalon publikál, ahol elveket és bátorítást kínál az otthoni élet megújításához. Podcastja, „The Intentional Household” (A tudatos háztartás) itt található.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2025. november 30.