FÜGGELÉKEK

A Hittani Kongregáció egy dokumentuma 

Minden megyéspüspök megkapta ezt a levelet, amelyben összefoglalják az ördögűzésre vonatkozó hatályos irányelveket, igazán nem tudom, miért beszélt egyik-másik újság „újabb megszorításokról”; a levél nem tartalmaz semmilyen újdonságot. Ami fontos, az a levelet záró buzdítás. Talán lehetne újdonságnak tekinteni azt, ami a 2. pontban szerepel, amennyiben megerősíti, hogy a hívek nem használhatják a XIII. Leó-féle imát, ugyanakkor nem szerepel benne, hogy a papoknak a püspök engedélyére van szükségük. Nem világos, hogy ez volt-e a Hittani Kongregáció szándéka. Félreérthetőnek találom a 3. pontot. A levél kelte 1989. szeptember 29. Eredeti nyelve a latin. az alábbi fordítás olaszból készült.

Excellenciás Uram!

Néhány év óta egyre több imaösszejövetelt szerveznek egyházi csoportok azzal a céllal, hogy elérjék egyes személyek megszabadulátsát a gonosz szellem befolyásától, bár ezek nem nevezhetők tényleges ördögűzéseknek. Az összejöveteleket világi hívek vezetik, olykor papok is jelen vannak rajta. Mivel a Hittani Kongregációtól többen megkérdezték, hogy mit gondoljanak ezekről a dolgokról, valamennyi megyéspüspökhöz eljuttatjuk válaszainkat:

1. A Kánonjogi Kódex 1172. kánonja megállapítja, hogy senki sem végezhet törvényesen ördögűzést ördöngös személyek felett, ha nem kapott erre sajátos és kifejezett megbízatást a helyi püspöktől (1. bekezdés), és azt is kijelenti, hogy ezt a megbízatást a megyéspüspök kizárólag olyan papnak adhatja, aki jámbor, elővigyázatos és becsületes élelvitelű (2. bekezdés). Ezért a püspököket nyomatékosan felszólítjuk ezeknek az előírásoknak a szigorú megtartására.
2. Ezekből az előírásokból az is következik, hogy a világi hívek nem használhatják sem részben, sem teljes egészében azt a sátán és a lázadó angyalok elleni ördögűző imádságot, amely XIII. Leó pápa rendelkezéséből általános használatú lett. A püspökök gondoskodjanak arról, hogy a hívek megismerjék ezt a rendelkezést, ha ez szükséges.
3. Végezetül ugyanezen okból kérjük a püspököket, őrködjenek azon, hogy – nemcsak a tényleges ördöngösség esetében, hanem minden olyan esetben is, amikor ördögi befolyás látszik megnyilvánulni – ne vezethessenek összejöveteleket olyan személyek, akiknek nincsen erre szabályos felhatalmazásuk, ha ezek során valakinek a megszabadulásáért imádkoznak közvetlenül az ördögökhöz fordulva és nevüket tudakolva.

Ezeknek az útmutatásoknak a felidézése ugyanakkor ne riassza el a híveket attól, hogy imádkozzanak úgy, ahogy Jézus tanított minket, azért, hogy megszabaduljunk a kísértéstől (ld. Mt 6,13). A lelkipásztorok felhasználhatják ezt az alkalmat arra is, hogy hirdessék, mi az Egyház hagyományos tanítása a szentségekkel, a Szűzanya, a szentek és az angyalok közbenjárásával kapcsolatban azon a lelki küzdelmen belül is, amelyet a keresztények a gonosz szellemek ellen folytatnak.

(A levelet Ratzinger bíboros prefektus és titkára, monsignor Bovone írta alá.)

A hozzá nem értők számára veszélyes dolog megtámadni az ördögöt

A fenti levél az illetékteleneket óva inti attól, hogy közvetlenül szembeforduljanak az ördöggel, vagy hogy a nevét tudakolják. Ez az iránymutatás azokat az embereket védi, akik olyasmit szeretnének tenni, ami nem rájuk tartozik. Ezzel kapcsolatban az Apostolok Cselekedetei elbeszél egy érdekes epizódot (19, 11-20):

„Isten rendkívüli csodákat művelt Pál útján. Még kendőit és kötényét is levették róla, és mikor betegekre terítették, a betegség elhagyta azokat, s a gonosz lelkek is kiszálltak belőlük. Némely csatangoló zsidó ördögűző szintén megkísérelte, hogy az Úr nevét olvassa rá a gonosz lélektől megszállottakra. Ezt mondták: „Rád olvasom Jézust, akit Pál hirdet.” Egy zsidó főpapnak, Szkévának hét fia is próbálkozott ezzel. A gonosz lélek azonban így vágott vissza nekik: „Jézust ismerem. Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” S ezzel az ember, akiben a gonosz lélek lakott, rájuk vetette magát. Kettejüket leteperte és úgy elbánt velük, hogy ruhátlanul és sebektől borítva menekültek ki abból a házból. Erről azután Efezus minden lakója, zsidó és pogány egyaránt tudomást szerzett. Mindnyájukat nagy félelem fogta el és nagy lett a becsülete az Úr Jézus nevének. Sok hívő nyíltan előállott és nyíltan feltárta tetteit. Azok közül pedig, akik varázslással foglalkoztak, jó sokan összehordták könyveiket és mindenki szeme láttára elégették. Ezek értéke ötvenezer ezüstre volt becsülve. Így az Úr erejének segítségével az ige tovább terjedt és gyarapodott.”

Vegyük észre a hét fivér balsorsán kívül azt is, hogy az emberek megtértek, elhagyták a mágiát (a sátán imádását) és csatlakoztak az Úr igéjéhez (Isten tiszteletéhez).

Nagyon különbözik ez az eset attól, ami P. Candidóval történt, aki egyházi felhatalmazással végezte tevékenységét. Egyszer egy megtermett asszonyból űzött ördögöt, aki gyakran dühbe gurult. Jelen volt az esetnél egy pszichiáter is. Egyszer csak felkelt a nő a székről, lendületet vett, mint a diszkoszvetők és teljes erővel lekevert egy hatalmas pofont az ördögűző jobb halántékára. A csattanás visszhangzott a hatalmas sekrestyében, az orvos aggódva sietett az atyához. P. Candido azonban zavartalanul folylatta az áldást, mosolygó arccal, ahogyan szokta. A végén megemlítette, hogy úgy érezte, mintha egy bársonykesztyűvel végigsimítottak volna az arcán. Nyilvánvalóan az égből kapott védelmet, nem habozom kijelenteni, rendkívüli módon.

BEFEJEZÉS

Most, hogy könyvem végére értem, úgy tűnik számomra, hogy nagyon keveset mondtam el ahhoz képest, amit szerettem volna. Az a szándék vezetett, hogy gyakorlati céllal   foglaljam   össze   közvetlen  tapasztalataim gyümölcseit úgy, ahogyan egyetlen könyvben sem találtam. Remélem, szolgálatot tettem vele azoknak, akiket érdekel ez a téma. Főként a papokra gondoltam írás közben; nekik volna szükségük minimális ismeretre, hogy a konkrét esetekben meglássák, ha valakinek ördögűzőre van szüksége, mert vannak olyan jelek, amelyek gonosz befolyásra engednek következtetni; és vegyék észre azt is, amikor szükségtelen ördögűzőhöz fordulni. Ezt már elmondtam, de olyan fontos, hogy el akartam ismételni újból.

Ami személyes tapasztalatomat illeti, köszönetet kell mondanom Poletti bíboros úrnak, aki megbízott ezzel a szolgálattal minden előzmény nélkül, amit én csukott szemmel elfogadtam. Ma ebben a szolgálatban, amit mindenféle személyes érdem nélkül kaptam, papságom kiteljesedését látom. Misét mondok, prédikálok és gyóntatok, ha pedig szükség van rá, ördögöt űzök. Lehetőségem nyílt ezáltal segíteni sok szenvedő emberen, akiknek sokszor elég volt egy megértő szó is. Fél papnak érezném ma már magamat, ha nem volna meg ez a lehetőségem. Még ha különleges is a papi szolgálat egyéb formáihoz képest, része ez is az Egyház rendes lelkipásztori tevékenységének. Legalábbis így kellene lennie.

Azt is szeretném elmondani, hogy lelkileg is sokat épültem ezáltal. Hitem sokat erősödött, hiszen szinte kézzel tapinthatom nap mint nap a láthatatlan világot. Megszilárdult az imaéletem és az alázatom, mert ezen a téren az ember állandóan tapasztalja a tehetetlenségét. Akármekkora hittel és elkötelezettséggel imádkozunk is, csak „haszontalan szolgák” vagyunk. Ha nem avatkozik közbe az Úr, a mi erőlködésünk és ügyködésünk eredménye a nullával lesz egyenlő. Ha azt mondom: nulla, ez egyáltalán nem túlzás. Szent Pál ugyanezt mondja: „A növekedést Isten adja” (1 Kor 3.6).

Szeretnék eloszlatni egy hiedelmet, ami ki tudja miért, a papság nagy részénél elterjedt. Sokan azt hiszik, hogy az ördög bosszút áll azokon, akik ördögűzést végeznek. Mesterem, P. Candido, aki 36 éven át végzett állandóan ördögűzést, több betegségben is szenvedett, de ezek a korával jártak, egyiket sem az ördög okozta. Don Pellegrino Ernetti, velencei bencés szerzetes 33 éve végzi ezt a szolgálatot és ez se negatív, se pozitív irányban nem befolyásolta egészségi állapotát. Ismétlem, és kérem, higgyenek nekem: az ördög így is elkövet ellenünk minden rosszat, amit csak lehet. Tévedés azt gondolni: én békén hagyom őt, akkor majd ő is békén hagy engem. Ez nemcsak hamis gondolat, hanem árulás papi küldetésünk ellen is, hiszen az a feladatunk, hogy elvezessük a lelkeket az Istenhez, és kiragadjuk őket, ha szükséges, a sátán   hatalmából.    Ennek   elsődleges   eszköze természetesen az evangelizáció, azután jönnek a szentségek és végül a szentelmények, köztük az ördögűzés. Az olyan pap, aki tart az ördög bosszújától, olyan pásztorhoz hasonlít, aki fél a farkastól. A félelemnek azonban nincsen semmi alapja.

Butaság volna túlbecsülni azt a néhány esetet, amikor bosszút állt az ördög, és ezért nem végezni ördögűzést. Ezek ritka esetek, elbeszélek egyet. Egyszer egy pap segített P. Candidónak a munkában. Egy olyan fiatalembert kellett exorcizálni, akinek egyszer csak kigyulladtak a ruhái. Semmi súlyos sérülés nem történt, csak egy enyhe égési seb az egyik vállán. Édesanyja elmondta később, hogy a bőrével érintkező trikó is megégett, de ott semmi baja nem történt a fiatalembernek. Az égéskor éles kénszag terjengett és az ördög a segítő atyához fordult, megfenyegetvén, hogy ezt még drágán fizeti meg.

Néhány nap múltán ugyanez a pap este utazott vissza autóval Nápolyból Rómába. Látta, hogy furcsa fények kísérik, de nem értette, miről van szó, s ezért ki is állt egy parkolóba. Éppen beérkezett ide, amikor egyszer csak kigyulladt a kocsi. A papnak sikerült megállnia, kivennie a kulcsot és elszaladnia. Odafutott néhány autós és így kiáltozott: „Valaki van odabenn! Látszik benn valaki!” A pap hiába bizonygatta, hogy ő egyedül jött. Egyszer csak azt lehetett hallani, hogy a lángokban álló autó motorja beindul, azután lassan elindult a jármű, mint valami tüzes gömb, a benzinkút felé. Ezzel egy időben éles kénszagot lehetett érezni. A pap felismerte az ördögűzéskor érzett szagot és elkezdett imádkozni. Az autó azonnal megállt, de tovább égett, egészen addig, amíg teljesen meg nem semmisült.

Ezt az esetet a teljesség kedvéért mondtam el, de súlyos hiba volna általánosítani, mert ez egy egészen kivételes történet. Minden pap jól tudja, hogy a papi szolgálat kockázattal és nehézségekkel jár, ördögűzés nélkül is. Szent Péter így fogalmaz: „Örvendjetek, ha részt vehettek Krisztus   szenvedéseiben, hogy   dicsősége   megnyilvánulásakor is szívből örvendhessetek” (1 Pét 4,13). A lelkek üdvéért érdemes bizonyos áldozatokat hozni.

A papnak hinnie kell a maga szolgálatában, abban a hatalomban, amit az Úrtól kapott, az apostolok és a szent papok nyomdokain kell járnia. XXIII. János pápasága elején mindenkinek figyelmébe ajánlotta az Ars-i plébános alakját. Ez a szent sok lelket ragadott el a sátántól és sokat kellett szenvednie a lelkek üdvéért. Pedig nem volt ördögűző és nem végzett ördögűzést. Aki ezeket az ügyeket irányítja, az az Úr, Ő pedig soha sem mér ránk akkora megpróbáltatást, amit ki ne bírnánk. Jaj nekünk azonban, ha gyávaságból visszahúzódunk és nem teljesítjük kötelességünket.

Velünk van a Szentlélek ajándéka és velünk az Oltáriszentség, az Isten Igéje, Jézus nevének ereje, a Szűzanya oltalma, az angyalok és a szentek közbenjárása… nem buta dolog félni a legyőzöttől?

Azt kérem a szeplőtelen Szűztől, aki a megváltás híre vételének első pillanatától a sátán legfőbb ellensége és legyőzője: világítsa meg elménket, védelmezzen és támogasson minket e földi küzdelemben az örök élet koronájának elnyeréséig! Különösképpen kérem őt a katolikus püspökökért, akiknek kötelessége gondoskodni azokról, akiket gyötör az ördög: intézkedjenek az Egyház törvényeinek és hagyományának megfelelően.

Szeplőtelen Szűzanya! Jó érzés reá gondolva befejeznem e könyvet, hiszen maga az Isten akarta, hogy a sátán ellensége legyen: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé” (Ter 3,15). Ő szeplőtelen, hiszen sohasem volt része sem az áteredő bűnben, sem elkövetett bűnben, vagyis sohasem engedett a sátánnak. Ő a mindörökre Szűz, mert mindig az Istené volt, testében is, amelyből az Ige testté lett. Gondoljunk a megtestesülés értékére: az ördög, akinek nincsen teste, mert tisztán szellemi lény, hatalmas gőgjében minden teremtett dolog közepére akarta magát helyezni; a megtestesülés után kénytelen volt belátni, hogy a teremtett világ középpontja Krisztus, a valóságos ember és valóságos Isten.

Azt is kénytelen belátni, hogy a megtestesüléssel megkezdődött vereségének időszaka. Ezért igyekszik minden erejével elérni, hogy az ember teste a bűn alkalmává váljon, ezért igyekszik megalázni, besározni a testet, mivel dühödten haragszik az Ige megtestesülésére, aki testét adta értünk s ezzel váltott meg minket. Ebből kiviláglik ennek a Mária-dogmának az értelme is: Mária mindörökké szűz, szembeállítva a sátánnal, az Isten tervének eszközeként.

Mária azt mondta magáról, hogy ő az Úr szolgálóleánya és ő lett az Isten anyja, egyedülálló közelségbe kerülvén a Szentháromsággal. Gondoljuk el, mekkora az ellentmondás e téren közte és a sátán között, aki elszakította magát az Istentől és legtávolabb eső teremtményévé tette önmagát. A mennybe fölvett Szűz Mária kifejezés elbeszéli nekünk Isten tervének dicsőséges beteljesülését, hiszen Ő arra teremtett bennünket, hogy mindörökre boldogok legyünk – és elbeszéli a sátán teljes legyőzetését is, aki a mennyei boldogságból az örök kárhozatra vettetett alá.

Mária a mi Anyánk, az Egyház anyja, a kegyelmek általános közvetítője: ezek a kifejezések mondják el a Szűz folytonos művének állandó dinamizmusát, akit maga mellé vett Krisztus a lelkek megszentelésére. Világossá teszik a sátán művével szembeni ellentétet, aki azért lázadt fel, hogy szembehelyezkedjen az Istennek az emberekkel kapcsolatos tervével, ezért üldöz és kísért minket minden módon. Nem elégszik meg azzal, hogy ő minden rossz, bűn, fájdalom és halál ősforrása: az örök kárhozatra akar sodorni bennünket.

Ezekkel a gyorsan felvázolt gondolatokkal befejezem mondandómat. Már négy könyvet írtam a Szűzanyáról, egy ötödikbe most nem foghatok bele, amikor éppen ideje befejeznem ezt. Manzoni figyelmeztet jó érzékkel: könyvből egyszerre egy is elég, ha éppen nem túl sok.

Létrehozva 2025. november 26.