TOVÁBBI TÉNYEK A MÁGIÁRÓL

 Könyvtárakat lehetne velük megtölteni és gyakorlata átíveli az emberiség egész történetét. Napjainkban is sokan esnek a mágia hálójába. Sok az olyan pap, aki alábecsüli ennek veszélyeit: igen helyesen bíznak Krisztus üdvözítő erejében, aki azért áldozta fel magát, hogy megmentsen minket az ördög cselvetéseitől, de nem veszik tekintetbe, hogy az Úr sohasem mondta, hogy vegyük semmibe az ördög hatalmát, hogy viselkedjünk kihívóan vele szemben, vagy hogy felhagyjunk az ellene folytatott küzdelemmel. Hatalmat adott viszont arra, hogy elűzzük, és az ellene vívott szüntelen harcról beszélt, amelyben megmérettetünk (maga Jézus is alávetette magát a gonosz kísértéseinek); világosan megmondta nekünk, hogy senki sem szolgálhat két úrnak.

Meglepve tapasztaljuk, hogy a szentírás milyen sűrűn szól a mágusok és a mágia ellen, mind az ószövetségben, mind az újszövetségben. Arra figyelmeztet bennünket, hogy a mágia, a babona a legközönségesebb mód, amivel az ördög magához kötheti az embereket, mert mindezzel közvetett vagy közvetlen módon a sátánnak szolgálnak. A mágiával foglalkozó személyek azt hiszik, hogy bánni tudnak a túlvilági erőkkel, ám valójában ezek teszik rabjukká az embert.

A boszorkánymesterek azt hiszik magukról, urai rossznak és jónak. A spiritiszták és médiumok a túlvilági szellemek és az elhunytak lelkeinek megidézésével tűnnek ki; valójában ördögi erőknek adták át testüket és lelküket tudtukon kívül, s ezek mindig a romlás érdekében használják fel őket, még ha nem is nyilvánvaló azonnal ez a cél. Az Istentől elszakadt ember szegény és boldogtalan; képtelen felfogni élete értelmét és még kevésbé érti meg, mi az értéke a nehézségeknek, a fájdalomnak, a szenvedésnek. Azt a boldogságot keresi, amit a világ kínál: a gazdagságot, a hatalmat, a jólétet, a szerelmet, a gyönyört, mások csodálatát… Éppen mintha az ördög sugallná: „Mindezt neked adom, mert az enyém, és annak adom, akinek én akarom, ha leborulsz és imádsz engem” (Lk 4,6-7).

Fiatalok és öregek, asszonyok, munkások, tudósok, politikusok, színészek kíváncsi hada tódul megtudni valami „igazságot” saját jövője felől. Ezzel a tömeggel szemben ott a másik: a mágusok, jósok, asztrológusok, kártyajósok, pranoterapeuták (kézrátétellel gyógyítók), látnokok serege. Véletlenül, reménykedve vagy éppen kétségbeeséstől hajtva fordulnak hozzájuk, van, aki csak úgy próbálgatja őket; van, akit csak megdöbbentenek, van, aki kötődik hozzájuk ettől kezdve és van, akiket magához vonz a szekták zárt világa.

Mi van e mögött a dolgok mögött? A tudatlanok azt hiszik, hogy mindez csupán babona, kíváncsiság, fikció és csalás; tény, hogy a dologhoz nagy üzletek is kötődnek. Az esetek többségében azonban más a helyzet. A mágia nem csupán hiábavaló hiedelem, alaptalan mesterkedés. Az ördögi erőkhöz fohászkodnak ilyenkor, hogy befolyásolják az események természetes menetét és befolyást szerezzenek más emberek felett a maguk javára. A vallásosságnak ez a deformált fajtája, amely a primitív népeket jellemezte hajdan, átvészelte a történelem korszakait és ma is együtt él minden országban az ott honos különféle vallásokkal. Bár a formák különböznek, az eredmény egy és ugyanaz: eltávolodás Istentől, a bűnre, a lelki halálra vezetve az embert.

A mágiának két alapvető fajtája van: az imitatív és a járványszerűen terjedő mágia. Az imitatív mágia azon alapszik, hogy az eljárásban és a formában való utánzást műveli, abból kiindulva, hogy hasonlóból hasonló születik. Egy bábu jelképezheti például a megrontani szándékozott személyt, s a megfelelő „szertartásszerű imák” elmondása után ebbe beleszúrt tűk annak a személynek okoznak fájdalmat, akit a bábu jelképez, pontosan azokban a testrészekben, amelyeket a tűk átjártak a bábun. A járványszerűen terjedő mágia a fizikai kontaktuson, alapul. Ahhoz, hogy befolyást hozzon létre egy adott személynél, szüksége van valamire, ami az illetőhöz tartozik: a hajára, körmére, szőrszálaira, ruhadarabjaira; vagy csak egy fényképre, ha lehet, egész alakosra, de mindenképpen olyanra, ahol semmi sem fedi az illető arcát.

A rész képviseli az egészet: amit ezen a részen végrehajt a mágus, az az egész testre ki fog terjedni.

A varázsló megfelelő formulák és rítusok keretében végzi munkáját, az év és a nap meghatározott időszakaiban, segítségül híván azokat a szellemeket, akik hatékonyabbá tehetik a munkáját. Már beszéltünk erről a különféle rontásokról szólván; a mágia azonban szélesebb területet ölel fel, mint az egyszerű rontás, vagy a varázslás.

A fekete mágiába való bevezetés egyik szertartásán, amit a Zöldfoki-szigetek mágusai szoktak alkalmazni, a jelölt a rítus egyik pillanatában állítólag szembe találja magát a sátánnal, aki egy tükörben tűnik fel, hogy átadja neki „hatalmait”, a kezébe helyezve azokat a fegyvereket, amelyekkel majd használnia kell.

A keresztény fegyverei az „ordító oroszlánnal” szemben az igazság, az igazságosság, a hit, és Isten igéjének kétélű kardja.

A mágus valódi kardot kap, amellyel meg kell sebeznie az embereket; hatalma a rontás, az átok, a léleklátás és a jövőbelátás, a két helyen való jelenlét képessége, a gyógyítás és még sok más erő, aszerint, hogy mekkora gonoszságot tud művelni az illető, aszerint, hogy mennyire képes útját állni Isten akaratának, valamint aszerint, hogy mit képes felajánlani az ördögnek: saját magán kívül felajánlhatja gyermekeit és más személyeket is, akik többé-kevésbé tudatlanul hozzá fordulnak segítségért. Az áldozat úgy érzékeli a hatást, hogy szörnyűséges utálatot kezd érezni mindazzal szemben, ami szent (az imádság, a templom, a szentképek), s ehhez járulnak a további bajok, amelyek igen változatosak lehetnek.

Ez azzal is megtörténhet, aki megbízást ad a mágusnak, ha teljesítette az „áldozatot”, vagyis pénzt fizetett, (még ha keveset is), átadta neki a kért dolgokat, és betartotta azokat a szabályokat, amelyeket parancsoltak neki: hét templomot megkerülni, meghatározott módon gyertyát gyújtani, porokat szerte szórni, tárgyakat viselni vagy másra ráakasztani, stb.

Ilyen módon az illető személy többé-kevésbé súlyos formában kapcsolatot létesít az ördöggel, s ez rossz következményekkel jár teste és lelke szempontjából egyaránt. Többször jöttek hozzám segítségért édesanyák, akik gyermekeikkel azelőtt mágushoz fordultak és ebből kifolyólag bizonyos dolgokat viseltettek a kicsikkel, ami a hozzá nem értők számára semmiségnek tűnhetett, de gonosz hatásukból kiderült, hogy valódi átokszerek voltak.

Ha az ember átmerészkedik az ellenség táborába, a fogságába esik, még akkor is, ha valakit a „jószándék” vezérel és csak Isten hatalmas keze szabadíthatja meg az ilyen embert a kötelékektől.

Az úgynevezett magasrendű mágia megszentelésekre, áldásokra, lefokozásokra, kiátkozásokra, átkokra osztható. Ezáltal a tárgyakat és személyeket „szent szimbólumokká” alakítják (természetesen a sátán szempontjából szentekké). A mágikus anyagot az asztrológia által megadott pillanatokban „átmágnesezik”. Minden mágus hord magánál, vagy készít mások számára „pentákulumot” (a görög pantaklea összetételből); ezek általában olyan érmék, amelyeknek a szimbólumai „energiakatalizátorként” működnek. A mágusok szerint ezeknek különleges túlvilági erejük van. Ettől különböznek a talizmánok, amelyek annak a személynek a jellemzőit hordozzák, akit védelmezni hivatottak.

A szegény ügyfelek részéről a talizmánok irányában a legmagasabb a kereslet, ha úgy érzik, üldözi őket a balsors, az értetlenség, a szeretetlenség, a szegénység. Még örülnek is, ha kifizethetik az olykor igen magas összegeket ezért a szerencsehozó tárgyért, amelytől azt remélik, hogy megszabadítja majd őket minden bajuktól. Pedig olyan negatív töltést vesznek ezzel magukra, amely nemcsak őket károsítja, hanem veszélyt jelent családjuk tagjai   számára  is.   Ezeknek a tárgyaknak az elkészítéséhez, csakúgy mint a mágia  egyéb műveleteinek elvégzéséhez is, széles körben alkalmazzák a tömjént.

Ez a tömjén, amit a sátánnak ajánlanak fel, nyilvánvaló ellentétben áll azzal a tömjénnel, amit a liturgia keretében Istennek ajánlunk fel.

A mágia egyéb ágai azzal foglalkoznak, hogy bájitalokat és keverékeket állítanak elő, amelyek rémképeket és az ördög zaklatását váltják ki annál, aki italába vagy ételébe keverve lenyeli a mágus főztjét. A pórul járt szerencsétlen nemcsak egy undorító kotyvalékot nyel le ezzel, hanem testébe szállnak azok az ártó szellemek is, akiket a készítmény előállításakor segítségül hívtak. Közismert e fajtából a „szerelmi bájital”, amely borzalmas kötöttséget képes az emberre kényszeríteni a sátáni hatalom segítségével.

A szentírás ott szól először az ördögről, ahol az megkísérti az ősszülőket a kígyó képében. A mitológiában a kígyó mindig a megismerés szimbólumai között szerepelt. Egyiptomban Ízisz varázslónő volt az, aki ismerte a kövek, a növények és az állatok titkait, a betegségeket és ezek gyógymódját és képes volt feléleszteni az élettelen Ozíriszt. A kígyót önmagára hurkolva és farkát szájában tartva ábrázolják, jelképezvén általa az élet örök körforgását. Gondoljunk az inka indiánok uralkodójára, a boa kígyóra, vagy az északamerikai indiánok szent kígyójára.

A Haiti-i vudu vallásban az ember alakú Danbhalah kígyó és Aida Wedo a követőit olyan pontos és biztos sugallatokkal látja el, amely megdöbbentő pontosságú eredményeket nyújt a nappal és az éjszaka bármely órájában. Ez a kígyó azt állítja magáról, hogy ismeri a teremtő ige minden titkát a „mágikus nyelv” segítségével, amelyet a szent zene dicsőít meg.

Ez az afrikai eredetű Haiti-i mágia, az eredeti afrikai mágia és ennek dél-amerikai válfaja (különösen a brazíliai, amelyet „macumba” néven ismerünk), igen erős ördögi erővel rendelkezik. Már említettem, hogy a legsúlyosabb esetek, amelyekben ördögűzést végezhettem, éppen Brazíliából és Afrikából származtak.

A modern civilizáció csak összekevert, de nem változtatott meg bizonyos szokásokat; ezért együtt élnek a tudomány és a mágia, a vallás és az ősi praktikák. Vidéken meg manapság is gyakran fordulnak az emberek Olaszországban a varázslókhoz (férfiakhoz vagy nőkhöz), hogy legkülönfélébb bajaik orvoslására kérjék őket: a betegségektől a szemmel verésig, az álláskereséstől a párkeresésig. Ezek a varázslók szent embereknek tűnnek, mert „folyton a templomba járnak”. Mind a mai napig akadnak édesanyák, akik jóhiszeműen megtanítják a lányaiknak, milyen gesztusokkal távoztathatják el maguktól a szemmel verést karácsony éjszakáján, vagy láncokat akasztanak a nyakukba, s feszülettel vagy megszentelt érmével együtt „borzszőrt”, „farkasfogat” vagy „vörös szarvat” is odaraknak, vagyis olyan tárgyakat, amelyek akkor is, ha nincsenek negatív töltéssel ellátva, az ördöghöz kötik az illetőt a babona bűne miatt.

A mágiával együtt mindig megjelenik a jóslás is; az ember szeretné megtudni a jövőjét, ha kell, ferde utakon is. Elegendő arra gondolnunk, milyen elterjedt szokás a kártyavetés, a tarokkártyából való jóslás, amely a varázslók és mágusok jövendölési eszközei közül a legelterjedtebb.

Úgy tűnik, a XIII. századig nyúlik vissza a kártyajóslás szokása, méghozzá a cigányok öltöztették e „játékba” jövendőmondó tudományukat. Ennek alapja az az ezoterikus tanítás, amely megállapítja az ember és a túlvilági lét közötti megfelelés képleteit. Ennél nem is időzök tovább; csak annyit jegyzek meg róla, hogy a naiv ember, akit megdöbbent a pontosság, ahogy múltját elárulják a kártyalapok, a jóslás után tele van szorongással, bizalmatlansággal vagy hívságos reménnyel, gyakran gyanakvással a rokonai vagy barátai irányában és főként valamilyen formájú függésbe kerül attól a személytől, aki kártyát vetett számára és aki ettől kezdve nyomon fogja kísérni életét. Ez a helyzet félelemmel, haraggal, bizonytalansággal járhat együtt s ebből megszülethet a vágy, hogy ismét mágiához forduljon, vagy hogy talizmánokat szerezzen be, amelyek valahogy semlegesíthetik azt a belső ellenséget, akit magának szerzett az ember, és betegségeinek, balszerencséjének okozója lett…

A leggonoszabb afrikai eredetű mágia két dolgon alapszik: a boszorkányságon (witchcraft), vagyis azon a gyakorlaton, amivel mágikus úton másnak bajt okozhat az ember, és a spiritizmuson, amelynek segítségével elhunytak lelkével, vagy túlvilági szellemekkel igyekeznek kapcsolatot létesíteni.

A spiritizmus minden kultúrában és minden nép körében ismert. Van egy médium, aki a közvetítő szerepét játssza a holt lelkek és az emberek között, átadva energiáit (hangját, gesztusait, írását…) annak a szellemnek, amelyik meg kíván nyilvánulni. Megeshet, hogy ezek a megidézett szellemek, amelyek mindig és kizárólag ördögök, megszállják valamelyik jelenlévőt. Az Egyház mindig is elítélte a spiritiszta szeánszokat és az azokon való részvételt. Ne a sátántól akarjunk hasznos dolgokat megtudni az életünkre nézve.

Valóban lehetetlen volna felidézni az elhunytak lelkét? Tényleg mindig és kizárólagosan a gonosz lelkek jelentkeznek ezeken a szeánszokon a médiumokon keresztül? Jól tudjuk, hogy a hívőknek ez a kétsége egyetlen kivételen alapszik. A szentírásban egyetlen példát találunk, amikor Saul egy médiumhoz fordult és ráparancsolt: „Mondd meg nekem a jövendőt, halottat idézve, de azt idézd meg, akit megnevezek.” (1Sámuel 28,8.) És akkor valóban megjelent ott Sámuel, aki nem sokkal korábban halt meg. Az Úr megengedte ezt a kivételt, de vegyük észre, hogy maga a médium is felkiált csodálkozásában, és azt, hogy Sámuel kemény szemrehányással illeti Sault: „Miért zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg ?” (1Sámuel 28,15).

A halottakat tiszteletben kell tartani, nem szabad zaklatni őket. Minthogy ez az egyetlen eset szerepel az egész szentírásban, még jobban kiemelkedik kivételes volta. Egyetértek azzal, amit erről egy pszichiáter írt, aki egyébként protestáns ördögűző is:

„Puszta önzés és kegyetlenség a halottainkhoz való ragaszkodás és az, ha felidézni törekszünk őket. Nekik az örök szabadulásra van szükségük, és nem arra, hogy ismét evilág dolgaival és személyeivel kelljen törődniük” (Kenneth McAll: A gyökerekig, Ancora, 141. oldal).

Sokakat be lehet csapni a mágiával, mert nincs hitük vagy mert tudatlanok. Meglehet, érdekes is néprajzi szempontból az a sok tánc, ének, szokás, ruha, állat és gyertya, amit egy-egy vudu vagy macumba szertartáson felvonultatnak. A négy gyertya egy utca négy sarkán meggyújtva, vagy a gyertyákból kialakított háromszög, amelyben egyet lefelé fordítanak, egyeseknek játéknak, vagy ártatlan babonának tűnhet. Itt az ideje, hogy felnyissuk a szemünket.

Ezek a rítusok az ártó szellemek felidézésére szolgálnak, akik egyes embereket vagy dolgokat romlásba vihetnek, de végső céljuk minden esetben az, hogy áldozatukat elvágják Istentől, a bűnre vezessék, szorongást, elidegenedést, kétségbeesést zúdítsanak rá.

Megkérdezték tőlem, hogy a mágia segítségével lehet-e egész emberi közösségeknek is ártani. A válaszom: igen. Ez a témakör azonban egészen különálló tárgyalást igényelne. Itt is, mint könyvemben egyébként is, megelégszem annyival, hogy utalok a dolgok lényegére.

Lehetséges, hogy az ördög felhasznál egy meghatározott személyt arra a célra, hogy nagyszámú embernek ártson; ezek a személyek magukhoz tudják ragadni a hatalmat egy nemzet fölött, vagy olykor több nemzet fölött is. Úgy gondolom, hogy korunkban ilyen emberek voltak Karl Marx, Hitler és Sztálin is. A nácik kegyetlensége, a kommunizmus borzalmai és Sztálin vérengzése valóban ördögi gonoszsággal mentek végbe. A politikától eltekintve, nem habozom azt sem kijelenteni, hogy a sátán eszközét látom bizonyos fajta zenében és énekesekben, akik képesek hatalmas tömegekben olyan őrjöngést szítani, amely átcsaphat olykor szélsőséges erőszakba vagy pusztítási vágyba.

Vannak természetesen jobban ellenőrizhető és könnyebben gyógyítható esetek is (bár a kollektív ördöngösséget mindig nagyon nehéz megszüntetni), amikor a gonosz befolyása iskolai csoportokat, különféle közösségeket, például szerzeteseket támadott meg. Hihetetlen, milyen ügyesen képes becsapni az ördög az embereket és a legaljasabb vétkekkel átitatni teljes embercsoportokat. Van, aki azt állítja, hogy könnyebb becsapni egy tömeget, mint egy egyedülálló embert. Bizonyos, hogy az ördög képes egészen nagy létszámú embercsoportot is megtámadni. Ezekben az esetekben azonban mindig megtaláljuk az ember cinkosságának tényezőjét, személyek szabad csatlakozását a sátáni tevékenységhez, érdekből, szokásból, karriervágyból vagy sok más lehetséges okból.

Az ördög közösségre gyakorolt befolyása az egyik legsúlyosabb dolog. Ezért is beszéltek róla különös hangsúllyal a legutóbbi pápák: VI. Pál az 1972. november 15-én, II. János Pál az 1986. augusztus 20-án mondott beszédében.

A sátán a mi legádázabb ellenségünk és az is marad az idők végezetéig. Ezért arra használja értelmét és hatalmát, hogy meggátolja Isten tervének érvényesülését, vagyis a mindnyájunknak szánt üdvösséget. A mi erőnk Krisztus keresztje, az ő vére, az ő sebei; valamint az ő szavai és Egyháza iránti engedelmesség.

Létrehozva 2025. november 7.