A RONTÁSOK

Már említettük, hogy a rontás az egyik olyan ok, amely miatt egy ember vétlenül az ördög zaklatásának célpontjává válhat. Minthogy éppen ez a leggyakoribb eset, külön is foglalkozunk most vele. Igyekszem tisztázni először a kifejezések használatát, mert nincsen általánosan elfogadott terminológia. Minden szerzőnek meg kell határoznia, mit ért az egyes szavakon.

A rontás szót általános értelemben használom. Általában a következőt értjük alatta: „ártani egy másik embernek az ördög közreműködésével”. Ez a definíció pontos ugyan, de nem szól arról, hogy milyen módon éri el hatását a gonosz. Ebből származnak a félreértések. Néhány szerző például a rontást a boszorkányság vagy a varázslat szinonimájaként használja. Ezek azonban tapasztalatom szerint csak a rontás kivitelezésének két különböző módját jelentik. A teljesség igénye nélkül, az általam megtapasztalt eseteket figyelembe véve a rontásnak a következő formáit tudtam megkülönböztetni: 1) fekete mágia; 2) megátkozás; 3) szemmel verés; 4) varázslatok. Ezek különböző formák, de teljesen mereven mégsem válnak külön; gyakoriak az átfedések.

1. A fekete mágia vagy boszorkányság, a sátánimádó rítusok, amelyeknek csúcspontja a fekete mise.

A fenti gyakorlatokat együtt fogom tárgyalni, mivel sok hasonlóságot mutatnak fel. A címben a súlyosság sorrendjében tüntettem fel őket. Jellemzőjük az, hogy egy meghatározott személyre rontást idéznek mágikus formulák vagy olykor igen összetett rítusok segítségével, a sátánhoz való könyörgéssel, ám különleges tárgyak használata nélkül. Aki ilyenféle praktikákat művel, a sátán szolgájává válik saját hibájából; itt csak mint mások romlásának eszközét érintjük őket.

A szentírás is igen szigorúan tiltja ezeket a gyakorlatokat, amelyekben Istent megtagadják és az ördögnek adják át magukat az emberek. „Ne tanuld meg az ottani népektől (a pogányoktól) az utálatos dolgokat. “Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled.” (MTörv 18, 9-12); „Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (Lev 19,31); „Azt a férfit és asszonyt, aki közületek halottlátó vagy jós lesz, halálra kell adni, meg kell kövezni, vérük visszahull rájuk.” (Lev 20,27). Nézzünk utána a Leviták könyve 19,26-31-ben is. Nem gyengédebb a Kivonulás könyve sem: „Jósnőt ne hagyj életben.” (Kiv 22,17).

Más nemzeteknél is halálbüntetéssel sújtották a mágiát. Még ha eltérjen fordítják is az egyes kifejezéseket, az idézetek tartalma teljesen világos. A mágiáról fogunk szólni még a későbbiekben.

2. Mások megátkozása.

Ezek rossz kívánságok, és a rossznak a kútfeje az ördög. Ha valódi rosszindulattal végzik ezt, például, ha van vérségi kötelék az átkozó és az elátkozott között, szörnyűséges hatásokat lehet velük elérni. A leggyakoribb és legsúlyosabb esetek, amelyekkel szembe kellett néznem, akkor fordultak elő, ha szülők vagy nagyszülők átkozták meg gyermeküket vagy unokájukat. Akkor volt igen súlyos hatása ezeknek az átkoknak, ha az életükre vonatkozott, vagy ha különleges eseményekhez kötötten mondták ki, például a házasságkötés napján.

A szülőknek olyan tekintélyük és hatalmuk van saját gyerekeik felett, mint senki másnak.

Bemutatok három jellemző példát.   Nyomon követhettem egy fiatalember sorsát, akinek az életét apja átkai kísérték már születésétől fogva (nyilvánvalóan nem kívánt gyermek volt), gyermekkorán keresztül mindaddig, amíg szüleinél lakott. Szegény fiúnak rengeteg megpróbáltatás jutott osztályrészéül: egészségi problémák, tűrhetetlen bonyodalmak a munkája körül, balszerencse a házasságban, gyermekei betegsége… Áldásaim lelki megkönnyebbülést hoztak számára, de semmi többet. Egy másik eset: egy fiatal lány egy derék fiúhoz szeretett volna feleségül menni, akit szeretett, de a szülei ellenezték a házasságot. Miután azonban látták, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak, belenyugvást színleltek és részt is vettek a menyegzőn. Még ugyanezen a napon az apa valamilyen ürüggyel magához hívta a lányt, valójában azért, hogy megátkozza és a lehető legszörnyűbb dolgokat kívánja neki, férjének és leendő gyermekeinek. Ezek rendre be is következtek, a kitartó imádság és az áldások ellenére is.

Még egy történet: felkeresett egyszer egy megbecsült szakember, a nadrágja szárát felhúzva megmutatta, mennyi seb éktelenkedik a lábán, nyilvánvalóan sok-sok operáció nyomaként. Ezután hozzáfogott, hogy elbeszélje nekem a tényeket. Apja igen értelmes ember volt, akinek az édesanyja mindenáron azt akarta, hogy pap legyen belőle, ám neki semmi kedve sem volt ehhez. Addig-addig vitatkoztak ezen, míg végül a fiatalembernek el kellett költöznie hazulról. Elvégezte az egyetemet, megbecsült szakember lett, megházasodott és gyermekei születtek, miközben minden kapcsolatot megszakított anyjával, aki látni sem akarta őt. Amikor az egyik gyermeke elérte a nyolcéves kort (ő volt az, aki elbeszélte nekem az esetet), készítettek róla egy fényképfelvételt, amit meg is mutatott nekem: egy gyönyörű, mosolygós kisfiú rövidnadrágban, meztelen térddel és magas szárú zokniban, ahogy ez akkor szokás volt. Az apának támadt egy balszerencsés ötlete. Azt találta ki ugyanis, hogy a nagymama majd meghatódik az unoka képétől és kibékül majd vele, s ezért elküldte neki a fényképet. Anyja azonban ezt üzente neki: „Annak a gyereknek a lábai legyenek örökké betegek és ha te visszatérsz a faludba, abban az ágyban fogsz meghalni, amelyikben megszülettél.” Mindez be is következett. Megjegyzem, hogy az ember édesapja csak évekkel azután tért vissza szülőfalujába, hogy a nagyanya már meghalt; akkor viszont azonnal rosszul lett, nagy hirtelen szülőházába vitték és ott is halt meg még ugyanaznap este.

3) Szemmel verés.

Ez olyan rontás, amit bizonyos személyek a pillantásuk révén adnak át. Nem arról van tehát szó, amint egyesek hiszik, hogy bizonyos személyek balszerencsét hozhatnak az emberre, ha csúnyán néznek rá; ezek babonaságok. A szemmel verés valódi rontás, vagyis feltételezi, hogy valaki ártani akar egy másik személynek az ördög segítségével. Ami különleges benne, az a mód, ahogy a gonosz cselekmény végbemegy: egy pillantással. Csak kevés ilyen esetem volt, és nem voltak teljesen világosak ezek sem. Ez alatt azt értem, hogy nyilvánvalóan fennállt a rontás hatása, de nem volt világos, hogy ki vitte azt végbe, és hogy elegendő volt-e valóban az adott esetben a puszta pillantás. Megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: sokszor nem tudjuk meg, hogy ki volt a gonosz befolyás okozója, sem azt, hogy ez hogyan vette kezdetét. A legfontosabb, hogy az érintett személy ne kezdjen gyanúsítgatásokba ennek vagy annak az embernek a rovására, hanem

szívből bocsásson meg azoknak, akik rosszat cselekedtek vele és imádkozzon értük, bárki lett légyen is az.

A szemmel veréssel kapcsolatban tehát leszögezem, hogy önmagában lehetséges a dolog, ám énnekem nem volt egyetlen biztos ilyen esetem sem.

4)   A  varázslatok.

Ezek  jelentik a rontás kivitelezésének messze legelterjedtebb formáját. Az olasz megnevezés (fattura) a fare, azaz csinálni igéből származik, ugyanis a dolog abban áll, hogy el kell készíteni, csinálni kell egy tárgyat, amelynek formája és anyaga a legváltozatosabb lehet, és amelynek szimbólum szerepe van. Annak az akaratnak az érzékelhető megjelenítése, hogy az illető ártani tudjon. Az eszközt a sátánnak ajánlják fel, hogy rontó erejét a tárgyba helyezze. Nem egyszer elmondták már, hogy a sátán az Istent utánozza; ebben az esetben a szentségek analógiáját vehetjük alapul, ahol szintén van egy megtapintható anyag (a keresztség esetében például a víz), amely a szentségben a kegyelem eszköze lesz.

A varázslatok esetében az anyag az ártó szándékot szolgálja.

Meg kell különböztetnünk két alapvető módot, ahogy a varázslat eljuttatható a kiszemelt személyhez. A közvetlen út esetében megetetnek vagy megitatnak az áldozattal egy olyan ételt vagy italt, amibe előre belekeverték a varázsszert. Ezt a legkülönfélébb anyagokból készítik el: menstruációs vérből, halottak csontjaiból, különféle porokból, amelyek többnyire fekete színűek (égetésből származnak), állati testrészekből, amelyek között első helyen a szív áll, különféle füvekből…

A rontás hatékonysága nem annyira a felhasznált anyagoktól függ, mint inkább attól a szándéktól, hogy valaki ártani akar egy embernek az ördög segítségével; ezt a szándékot pedig azok az okkult formulák tartalmazzák, amelyeket a varázsszerek elkészítésekor mondanak el. Az ilyen módon megátkozott ember az egyéb bántalmak mellett szinte mindig jellegzetes gyomorfájással is küszködik, amelyet az ördögűzők könnyedén felismernek. Ez csak akkor gyógyul meg, ha sok ürülés és hányás révén megszabadul a gyomor, a legfurcsább dolgokat vetve ki magából.

Van a varázslatnak egy közvetett útja is, hogy P. La Grua bevezetőben említett könyvének kifejezésmódját alkalmazzam, ami abban áll, hogy a kiszemelt áldozathoz tartozó tárgyakat (fényképeket, ruhát, stb.), vagy az illetőt jelképező babákat, bábukat vagy esetleg nemre és korra megegyező élő személyeket átkoznak meg. „Vivőanyagról” van tehát szó, amelynek olyan bajokat okoznak, amilyent a kiszemelt személynek szántak. Egy közönséges példa erre: a sátáni rítus keretében egy bábu fejébe tűket szurkálnak. Ilyenkor előfordul, hogy az érintett személy erős fejfájással keres fel bennünket, és ezt mondja: „Olyan, mintha éles tűket szurkálnának a fejembe.” Olykor a bábu más testrészeibe szúrnak tűket, késeket, szögeket, abba, amelyiket meg akarják rontani. A szerencsétlen áldozat pedig testének éppen azon pontjain egyszer csak éles fájdalmat érez. A látnokok (akikről később még szólunk) azt mondják ilyenkor: „Van magában egy tű, ami innentől idáig át van döfve a testén”, és megjelölik a pontos helyet. Voltak olyan eseteim, amikor egyes személyek úgy szabadultak meg ezektől a problémáktól, hogy testükből hosszú, furcsa tűk kerültek elő, valami műanyaghoz vagy rugalmas fához hasonló anyagból, és éppen ott bukkantak elő, ahol azt előre jelezték. A legtöbb alkalommal azonban a megszabaduláskor a legkülönfélébb anyagokat löki ki magából a test: színes gyapotszálakat, szalagokat, szögeket, összetekercselt fémhuzalokat.

Külön tárgyalást igényelnének azok a varázslatok, amelyeket kötözés formájában végeznek. Ezekben az esetekben a vivőanyagnak kiválasztott tárgyra különféle kötéseket helyeznek, hajszálakkal, vagy különféle színű szövetcsíkokkal (főként fehérrel, feketével, kékkel és pirossal a kívánt céltól függően). Példának okáért: egy terhes anya születendő kisgyermekét megátkozandó átkötöttek lószőrrel egy babát a nyakától egészen a köldökéig. A cél itt az volt, hogy a kisbaba növését károsan befolyásolják a testnek azon a részén, ahol megkötözték. Tény, hogy a gyermek valóban fejlődési rendellenességgel született, ám korántsem olyan mértékben, mint amilyet ki akartak váltani nála. A kötések főként az adott testrészek fejlődésére vonatkoznak, de még gyakrabban a szellemi fejlődésnek próbálják útját állni: sokan vannak, akik képtelenek lesznek általa a tanulásra, a munkára, a normális viselkedésmódra, mert az agyukra vonatkozó kötéssel átkozták meg őket. Az orvosok ilyenkor hiába igyekeznek felkutatni és gyógyítani a bajt.

Említeni szeretnék egy másik, igen gyakran előadódó esetet. Gyakran juttatják célba a varázslatokat furcsa tárgyak útján, amelyeket később a párnákba vagy ágybetétekbe rejtve találunk meg. Itt vég nélkül tudnám sorolni az eseteket, amelyeknek tanúja voltam és magam sem hittem volna el, ha nem látom őket a tulajdon szememmel. Mindenféle tárgy került elő ilyen helyekről: színes, összecsomózott szalagok, szorosan összegubancolt hajtincsek, csomókkal teli kötelek, emberfeletti erővel összefont, koszorút, geometriai formákat vagy állatokat (például egeret) formázó gyapjúgombolyagok, vérrögök, vas- és fadarabok, összetekercselt vashuzalok, jelekkel vagy szúrásokkal teli bábuk, stb. Másszor a nők vagy a gyermekek hajában hirtelen szoros csomók jönnek létre. Mindezek olyan dolgok és tények, amelyeket nem lehet megmagyarázni egy láthatatlan kéz közbelépése nélkül.

Másszor olyan is előfordult, hogy az idegen tárgyak nem bukkantak elő az első pillantásra, a matracok vagy párnák felnyitásakor, ám a szenteltvízzel való meghintés után, vagy ha egy megszentelt szentképet helyeztünk oda (például egy feszületet vagy egy Szűzanyát ábrázoló képet), akkor előtűntek a furcsábbnál furcsább tárgyak.

Mindezekről még fogok szólni a könyv hátralevő lapjain, most azonban annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez, amit P. La Grua is figyelmünkbe ajánl a már idézett műben. Bár mindaz, amit leírtam, közvetlen tapasztalatomból származik, nem szabad könnyedén hinni a rontás tényének, különösen nem a varázslatoknak. Igen ritkák az itt leírt esetek. A tények figyelmes vizsgálata nyomán kitűnhet, hogy a problémák gyökerénél pszichikai okokat, képzelődést, alaptalan félelmeket kell keresnünk.

Létrehozva 2025. október 28.