Előszó
A régi rítusnak felszabadítása a Szentatya által 2007 szeptemberében sokféle reakciót váltott ki. A modernista oldal kritikusai a „nosztalgiázóknak”[1] tett engedménynek tekintették, vagy érthetetlennek tartva teljesen elutasították azt[2]; míg egyes tradicionalista kritikusok az új rítust tartották és tartják érvénytelennek[3] vagy szentségtörőnek.

A békülékenyek ellenben az egyik vagy a másik rítus iránti preferenciát az egyes emberek „érzékenységének” tulajdonították[4], vagy mindkét rítust egyenértékűnek mondták[5], lévén mindkét rítusnak saját erőssége: a réginek például a vertikalitása, istenközpontúsága, az újnak pedig az olvasmányok nagyobb választéka[6]. Még ha van is fenntartásuk az új rítussal szemben, úgy gondolják, elegendő azt jól és tiszteletteljesen celebrálni. Ennek hátterében a jelen tanulmány célja a két rítus tudományos értékelése: pontosabban a bennük foglalt mise – teológiai alapján történő összehasonlításuk. Eközben nem akar sem békét teremteni, sem háborút kirobbantani, hanem csak egyszerűen megállapítani az igazságot a releváns tények megvizsgálásával és a szükséges következtetések levonásával. A tanulmány nagyrészt a Michael Davis „Pope Paul’s New Mass”[7] c. könyvéből vett megállapítások szintéziséből, átcsoportosításából és a második részben bizonyos fokú továbbfejlesztéséből áll. Nagyrészt az Ottaviani és Bacci bíborosok által készített „A Novus Ordo Missae kritikus vizsgálata” című művére alapoz, valamint az Una Voce és Lorenzo Bianchi (op. cit.) propriumok átszabásáról szóló későbbi tanulmányaira. Célja, hogy az olvasó szintetikus összefoglalót kapjon a tárgyról, úgy a mise ordináriumáról, azaz a mise olyan részeiről, melyek minden nap azonosak, mint a mise propriumáról, vagyis azon részekről, melyek naponta változnak, és ezért az adott nap vagy ünnep sajátjai. A tanulmány első fele az ordináriumot, a második többek között a propriumot elemzi.

A tanulmány elolvasható itt.

Létrehozva 2014. május 12.