LIX. fejezet.
A lelkiismeret megvizsgálása

Lelkiismereted megvizsgálásánál a következő három dolgot kell fontolóra venned. 1.) a nap folyamán elkövetett bűneidet, 2.) azok okait, 3.) készségedet és hajlandóságodat, melyet az ellenük való küzdelemben és az ellentétes erény megszerzésében tanúsítottál.

Az elkövetett hibákra nézve, vedd figyelembe, amit a XXVI. fejezetben mondottam: „Mit kell tennünk, ha a harcban megsebesültünk.” Arra törekedj, hogy az okokat eltávolítsd, és lehetőleg megsemmisítsd. A bűnös hajlamok legyőzése és az erények megszerzése céljából erősítsd meg akaratodat az önmagadban való bizalmatlanság, az Istenbe vetett bizalom és imádság által, s állítsd minél gyakrabban munkába akaratodat a bűn ellen és az ellentétes erény érdekében.

Ha úgy találnád, hogy valamilyen győzelmet arattál, vagy valami jócselekedetet végeztél, ezt a gondolatot nagy elővigyázattal és óvatossággal fogadd, és minél kevesebbet foglalkozz vele, mert majdnem elkerülhetetlen a veszély, hogy közben a hiúság és önteltség furakodik be a lelkedbe. Bármit cselekedtél is, bízd annak elbírálását Isten irgalmasságára, te magad pedig arra a sok jóra gondolj, amit még nem végeztél el.

El ne felejts hálát adni a jó Istennek mindazért a jóért, amit aznap élveztél. Ismerd el, hogy minden jó, amiben részesültél, tőle származott, s mélységes hálával köszönd meg, hogy annyi nyilvánvaló és még sokkal több ismeretlen rossztól megoltalmazott, hogy üdvös gondolatokat sugallt, alkalmakat adott az erény gyakorlására, és még számtalan olyan jótéteményben részesített, melyet fel sem ismertél.

LX. fejezet.
A lelki harcot állandóan, egészen halálunkig folytatnunk kell

A lelkiharc elengedhetetlen követelménye még az is, hogy állhatatosan kitartsunk a szenvedélyeink elleni küzdelemben. Mert ezek ebben az életben soha ki nem pusztulnak belőlünk, olyanok, mint a konkoly, mely folytonos irtás mellett is mindig újra kinő. Ez a küzdelem elkerülhetetlen, és csak életünkkel együtt ér véget. Aki nem akarja megharcolni ezt a harcot, az vagy szabadságát, vagy életét veszti el. Olyan ellenségekkel van dolgunk, akik engesztelhetetlen gyűlöletet esküdtek ellenünk, s ezért békére, vagy fegyverszünetre náluk nem számíthatunk. S ha valaki megkísérli megnyerni barátságukat, annak még nagyobb elszántsággal törnek életére.

De hatalmuk és nagy számuk azért ne félemlítsen meg. Mert ebben a harcban csak az veszít, aki akar. Hiszen ellenségeink minden erőszakoskodása Vezérünknek, vagyis annak a kezében van, akinek a dicsőségéért harcolunk. Ő pedig nemcsak nem engedi meg, hogy rászedjenek és kijátszanak, hanem Ő maga is fegyvert ragad melletted, s miután hatalma végtelenül nagyobb, mint ellenségeidé, a győzelem feltétlenül a tied lesz. Csak emberül küzdj magad is, és ne önmagadba, hanem Isten hatalmába és jóságába vesd minden bizalmadat.

Akkor se veszítsd el bátorságodat, ha az Úr nem engedi azonnal elnyerned a győzelem pálmáját, mert légy meggyőződve róla – és ez a meggyőződés öntsön beléd bátorságot és bizalmat a további küzdelemhez – hogy minden olyan nehézségedet, mely utadat állja, a győzelmet késlelteti, sőt talán úgy látszik, mintha teljesen megakadályozná, bármilyen fajta legyen is, javadra fordítja az Úr, ha hűségesen és nagylelkűen kitartasz a küzdelemben.

Kövesd tehát, keresztény lélek, mennyei Hadvezéredet, aki érted legyőzte a világot, sőt önként átengedte magát a halálnak. Ne legyen másra gondod, csak arra, hogy valamennyi ellenségedet teljesen elpusztítsd. Mert ha csak egyetlen egyet is életben hagynál közülük, az, mint tüske a szemedben, vagy lándzsa az oldaladban, megakadályozna a dicsőséges és győzedelmes előrehaladásban.

LXI. fejezet.
Hogyan készüljünk el arra a küzdelemre, mely a halál óráján vár reánk

Jóllehet egész életünk állandó küzdelem ezen a földön, legfontosabb és legnagyszerűbb ütközetünket mégis halálunk óráján, vagyis akkor kell megvívnunk, amikor a földöntúli életbe készülünk átlépni. Mert, aki ebben a döntő pillanatban elbukik, soha többé nem kelhet föl. Azért, hogy halálod pillanatára jól előkészülhess, már most, addig gyakorold magadat, míg Isten arra alkalmat ad. Aki egész életében bátran és hősiesen küzdött, az könnyen győz a halál pillanatában, mert megszokta, hogy az ellenséget minden alkalommal visszaverje.

Ezenkívül gyakran elmélkedj figyelemmel a halálról. Közeledése így nem fog félelemmel eltölteni, s lelkedet szabadon, bátran tudod a végső, döntő harcba küldeni. Világias gondolkozású emberek rettegnek a halál gondolatától, mert gyötrelmet okoz nekik az a tudat, hogy el kell hagyniuk a földi dolgokat, melyeken rendetlen szeretettel csüng a szívük. Bűnös ragaszkodásuk ily módon nemhogy csökkenne, hanem még inkább napról-napra növekedik. Az elszakadás ettől az élettől és a szívüknek oly drága dolgoktól kimondhatatlan fájdalmat okoz nekik. És ez a fájdalom gyakran éppen azokat kínozza legjobban, akik hosszú ideig bírták ezeket a javakat.

Hogy a halálra való előkészületnek ezt az olyannyira fontos gyakorlatát alaposabban végezhesd, képzeld el magadat teljesen egyedül, minden emberi segítség nélkül, aggodalomtól gyötörve, halálos ágyadon, és próbáld fölidézni magadban azokat a dolgokat, melyek abban a pillanatban leginkább megkínozhatnak, (amelyekről részletesen szólok majd a következő fejezetekben.)

Gondolkozzál azután azokról az eszközökről, melyeket a következőkben ajánlok neked, hogy azok segítségével könnyebben megbirkózhass utolsó szorongattatásoddal. Mert múlhatatlanul szükséges előre begyakorolnunk azt a fogást, melyet csak egy ízben lesz módunk alkalmazni, hogy a döntő pillanatban soha többé helyre nem hozható hibát ne kövessünk el.

LXII. fejezet.
Az ellenség négy támadása halálunk pillanatában. Az első támadás, mely a hit ellen irányul. Miképpen kell azzal szembeszállanunk

Üdvösségünk ellenségei a halál pillanatában különösen négy veszedelmes támadást szoktak intézni ellenünk. Ezek:

1. kísértés a hitünk ellen,
2. kísértés a kétségbeesésre,
3. a hiú tetszelgésre és dicsvágyra,
4. különböző hamis képzelgésekre, melyeken keresztül az ördög, a világosság angyalának a képében igyekszik félrevezetni bennünket.

Ha az első támadásban a gonosz lélek különböző hamis érvekkel igyekszik a hittől való eltántorodásra bírni, ne bocsátkozz vele tárgyalásba és magyarázkodásba, hanem állj meg szilárdan, megingathatatlanul akaratod talaján, és így utasítsd el őt magadtól: „Távozz tőlem sátán, hazugság atyja, hallani sem akarok felőled. Engem teljesen kielégít, hogy hiszem mindazt, amit a katolikus Anyaszentegyház hisz.” Még olyan gondolatoknak se adj helyet magadban, melyek megerősíteni látszanak hitedben. Tekintsd ezeket alkalmaknak, melyeket az ördög azért kínál fel, hogy vitába bocsátkozhassék veled. Ha pedig már nem volnál képes értelmedet elfordítani az ilyen gondolatoktól, akkor legalább állj meg szilárdan a helyeden, és ne hajolj meg a sátán érvei előtt, akár az észből, akár a Szentírásból veszi is azokat. Mert bármilyen tisztának és világosnak látszanak is, bizonyos lehetsz felőle, hogy vagy megcsonkítva, vagy helytelen alkalmazásban, vagy hamis megvilágításban állítja szemed elé.

Ha a gonosz lélek megkérdezné, mi is hát az, amit a katolikus Anyaszentegyház hisz, ne felelj neki. Abban a biztos meggyőződésben, hogy ez is csak egy fogása, mellyel beszédbe akar elegyedni veled, indítsd fel magadban az eleven hitet, vagy vágd dacosan oda neki, hogy a katolikus Egyház az igazságot hiszi. Ha erre ismét azt kérdezné, mi hát ez az igazság, akkor így felelj neki: „Éppen az, amit az Egyház hisz.”

De mindenek felett arra legyen gondod, hogy szíved egy pillanatra se forduljon el a megfeszített Üdvözítőtől. Bensőséges bizalommal így könyörögj hozzá: „Istenem, Teremtőm és Megváltóm, siess segítségemre és ne távozz el tőlem; ne engedd, hogy a katolikus hit igazságától csak egy hajszálnyit is eltávolodjam. Ha már kimondhatatlan kegyességedben úgy intézted, hogy az igaz Egyház hitében születtem, add, hogy a Te nagyobb dicsőségedre, ebben az igaz hitben halhassak is meg.”

LXIII. fejezet.
Kísértés a kétségbeesésre. Miképpen kell azt elűznünk magunktól

A második kísértés, mellyel a gonosz lélek ellenünk tör, abban áll, hogy szemünk elé állítja elkövetett vétkeinket és előbb rettenetes aggodalomba, majd valósággal kétségbeesésbe kerget.

Ha megkörnyékezne ez a veszedelem, akkor a következő szabályhoz tartsd magad. Ha bűneid emlékezete alázatosságot, Isten megbántása fölött érzett fájdalmat, de ugyanakkor jóságába és irgalmába vetett bizalmat is ébreszt benned, akkor ez a visszaemlékezés a kegyelem munkája és üdvösségedre szolgál. De ha éppen ellenkezőleg nyugtalanságot, bizalmatlanságot és kislelkűséget eredményez, annyira, hogy azt hiszed, menthetetlenül elkárhoztál és üdvöd érdekében többé már semmit sem tehetsz, akkor az a sátán műve, még az esetben is, ha úgy éreznéd, hogy ilyen gondolatokra elegendő okod van, és azok egyáltalán nem indokolatlanok. Alázkodj meg ilyenkor még jobban, és fogódz meg minden erőddel és teljes bizalmaddal Istenben. Ily módon ellenségedet saját fegyverével győzöd le, és harcod Isten dicsőségére szolgál.

Azt természetesen fájlalnod kell, valahányszor csak eszedbe jut, hogy Istent megbántottad. De kérd azonnal bocsánatát is, teljes bizalommal, Megváltód érdemeire támaszkodva. Még az esetben sem volna szabad elveszítened bizalmadat, ha úgy éreznéd, mintha maga Isten adná tudtodra, hogy nem tartozol kiválasztottai közé. Még akkor se hagyd el magad, hanem borulj alázattal lábai elé, és mondd: „Uram, igazad volna, ha bűneim miatt kárhozattal sújtanál engem, de még nagyobb okom van bízni abban, hogy könyörületességedben megbocsátasz nekem. Kérlek tehát, könyörülj rajtam, nyomorult teremtményeden, aki bár gonoszságaimmal kiérdemeltem az örök kárhozatot, de akit Te drága véreddel megváltottál. Édes Üdvözítőm, a Te dicsőségedre kívánok üdvözülni és a Te mérhetetlen irgalmasságodba vetett bizalommal, teljesen átadom magamat szent kezedbe. Tégy velem, amit akarsz, hiszen egyedüli Uram és parancsolom vagy. Még ha halálba küldesz, akkor sem szűnök meg remélni benned.”

LXIV. fejezet.
Kísértés a hiú tetszelgésre és dicsvágyra

A gonosz lélek harmadik kísértése hiú dicsvágyat és önteltséget akar kelteni bennünk. E kísértéssel szemben legyen rá gondod, hogy semmiféle úton-módon ne engedd arra csábíttatni magad, hogy saját magadban, vagy bárminemű munkádban tetszésedet találjad, és azt saját érdemednek tulajdonítsd. Ne találd tetszésedet semmi másban, csak az Úrban, az Ő jóságában, valamint életének és szenvedésének a művében.

Alázkodjál meg saját szemedben mindig, életed legutolsó pillanatáig, s ismerd el, hogy mindannak a jónak, amit valaha cselekedtél, s amire visszaemlékezel, egyedüli oka és forrása Isten. Bátran folyamodj hozzá segítségért, de ne érdemeid jutalmául várd azt, bármilyen sok és nagy győzelmet arattál volna is. Élj mindig szent félelemben és ismerd be őszintén, hogy bármennyi tartalékot gyűjtöttél is, az mind hiábavaló volna, ha Isten nem venne oltalmazó szárnyai alá. Azért egyedül csak az Ő oltalmába vesd reménységedet.

Ha megszívleled és követed ezeket a tanácsokat, az ellenség nem vehet erőt rajtad, s megtalálod az utat, mely a mennyei Jeruzsálembe vezet.

LXV. fejezet.
A hamis képzelgések, melyekkel a gonosz lélek halálod pillanatában meg akar téveszteni

Mikor csökönyös ellenséged, aki életünk utolsó pillanatáig nem szűnik meg kínozni bennünket, a világosság angyalának a képét öltve magára, különböző hamis képzelgéseket állít szemed elé, ne inogj meg, maradj meg rendíthetetlenül önismereted alázatosságában és merészen, bátran így szólj hozzá: „Térj vissza, boldogtalan, a te örök sötétségedbe. Mert én csak szegény bűnös vagyok, ki nem érdemli meg, hogy jelenésekben legyen része. Nekem semmi másra nincs szükségem, csak az én édes Jézusom irgalmasságára, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Józsefnek és a többi szenteknek a közbenjárására.” Még ha több, majdnem nyilvánvaló jel arra mutatna is, hogy ezek a jelenések a mennyből származnak, akkor is utasítsd el és űzd magadtól a lehető legmesszebbre. Ne félj, hogy ez a méltatlanságod beismerésén alapuló ellenállás visszatetszik az Úristennek. Mert ha a jelenés valóban Tőle származik, Ő majd megtalálja a módját annak, hogy felvilágosítson arról téged, s te nem veszítesz semmit. Az Úr, aki az alázatosakat árasztja el kegyelmével, nem vonja meg azt tőlük éppen akkor, mikor az alázatosság indulatát ébresztik fel magukban.

Ezek az ellenség legmegszokottabb fegyverei, melyekben utolsó pillanatunkban reánk támad. Ezeken kívül azonban felhasználja még mindenkivel szemben azokat a sajátos hajlandóságokat is, melyeket kinek-kinek gyenge oldalaként ismer. Azért ne várjuk be a döntő ütközet óráját, hanem gyakoroljuk magunkat állandóan annak a szenvedélynek a leküzdésében, mely leghevesebben szokott reánk támadni, vagy amelyik legerősebben uralkodik rajtunk: küzdjünk bátran és kitartóan, hogy könnyebben győzedelmeskedhessünk abban az utolsó harcban, amely végérvényesen és visszavonhatatlanul eldönti sorsunkat.

(Vége)

Létrehozva 2025. október 2.