LV. fejezet.
A lelki áldozás

Bár az isteni Üdvözítőt napjában csak egyszer vehetjük magunkhoz valóságosan, a legfölségesebb Oltáriszentségben, lélekben bármilyen gyakran, akár minden pillanatban is magunkhoz vehetjük Őt. Csak saját hanyagságunk és hibánk akadályozhat meg bennünket ennek a kiváltságnak az élvezetében.

Ez a lelki áldozás néha üdvösebb és Isten előtt kedvesebb, mint több olyan szentségi áldozás, melyet nem megfelelő buzgósággal végzünk. Valahányszor tehát vágyódást érzel erre az áldozásra, biztos lehetsz felőle, hogy az Úr Jézus mindig kész saját kezével odanyújtani magát neked lelki táplálékul.

Előkészítésül: emeld szívedet ezzel a szándékkal hozzá, vess rövid pillantást elkövetett hibáidra, bánd meg, hogy azokkal megbántottad Őt, s alázatosan és bizalommal kérd, kegyeskedjék újabb kegyelmeivel betérni a te szegény lelkedbe, hogy azt sebeiből kigyógyítsa és ellenségeitől megoltalmazza.

Ha alkalmad nyílik rá, hogy valamilyen kedvtelésedben legyőzd és megtagadd magad, vagy az erény indulatát felébreszd magadban, tedd meg azt azzal a szándékkal, hogy lelkedet előkészítsed az Úr számára, aki azt állandóan kéri tőled. Fordulj azután hozzá, és kérd hő vágyakozással, térjen be kegyelmével lelkedbe, hogy meggyógyítsa és megvédelmezze azt, s foglalja el teljesen, úgy, hogy abban semmi más ne találjon helyet.

Majd emlékezzél vissza utolsó szentségi áldozásodra, s szeretettől égő vágyakozással mondd: „Mikor, ó édes Üdvözítőm, mikor vehetlek ismét magamhoz? Mikor méltatsz ismét látogatásodra?”

Ha a lelki áldozást még jobb előkészülettel akarod végezni, irányítsd már előző este minden önmegtagadásodat, minden erénygyakorlatodat és egyéb jó cselekedetedet Urad és Istened lélekszerinti fogadására.

Reggel jókor gondolj sóvárgó vággyal arra, milyen boldogok azok a lelkek, akik méltóképpen fogadják magukba a legfölségesebb Oltáriszentséget. Mert ők visszanyerik általa elvesztett erényeiket, ismét régi szépségükben ragyognak, s részesülnek az Úr Jézus szenvedéseinek érdemeiben és gyümölcseiben. Vedd fontolóra, milyen öröme telik Istennek abban, ha Őt magunkhoz vesszük, és ezekben a javakban részesülhetünk. Gyújtsd fel magadban az emésztő vágyakozás tüzét, hogy Őt magadhoz vehesd és így kedvében járj.

Ezzel az égő vággyal fordulj azután hozzá és mondd; „Ha már nem lehetséges, Uram, hogy ma szentségileg magamhoz vegyelek, eszközöld ki végtelen jóságodban és mindenhatóságodban legalább azt, hogy bűneimtől megtisztulva, sebeimből kigyógyulva, lélekben vehesselek magamhoz, most és e napnak minden órájában. Újítsd meg bennem kegyelmedet és malasztodat, hogy bátran szembeszálljak azzal, aki ellen fölvettem a harcot, tetszésed megnyeréséért.

LVI. fejezet.
A hálaadás

Mivel minden jó, amivel bírunk, vagy amit teszünk, Isten tulajdona és tőle származik, méltó és igazságos, hogy neki minden jóért, amit végbe vittünk, minden győzelemért, amit arattunk, és minden jótéteményért, amit akár külön, akár általánosságban nyertünk szent kezéből, hálát adjunk.

Hogy ezt a kötelességünket illendő módon teljesíthessük, fontolóra kell vennünk, mi indította az Urat arra, hogy bennünket kegyelmeiben részesítsen. Ebből a megfontolásból és fölismerésből ugyanis megtanulhatjuk, milyen módon kívánja Isten tőlünk, hogy neki hálát adjunk.

Mivel az Úr minden nekünk juttatott jótéteményénél elsősorban saját dicsőségét tartja szem előtt, de ugyanakkor szeretetére és szolgálatára akar vonzani bennünket, tedd föl magadban a kérdést: „Miképpen nyilatkozik meg Isten hatalma, bölcsessége és jósága a nekünk adott kegyelmekben és jótéteményekben?”

Gondold meg továbbá, hogy saját erődből semmid sincsen, amivel csak egy ilyen jótéteményt is kiérdemeltél volna, sőt bűneid és hálátlanságod által inkább méltatlanná tetted magadat azokra. Alázkodj meg azért az Úr előtt, és mondd: „Hogyan lehet az, Uram, hogy engem, nyomorult teremtményt arra méltatsz, hogy reám tekints és jótéteményeiddel halmozz el? Áldott legyen a Te neved örökkön örökké!”

Fontold meg végezetül, hogy Isten a neked adott jótéteményekért semmi mást nem kíván, csak azt, hogy szeresd Őt, és szolgálj neki. Gyújtsd lángra szívedben a szeretet érzelmét jóságos Urad iránt, s ébreszd fel magadban a komoly elhatározást, hogy ezentúl kívánsága szerint szolgálsz neki.

LVII. fejezet.
Önmagunk feláldozása

Hogy önmagunk föláldozása Isten előtt mindenképpen kedves legyen, ahhoz két dolog szükséges. Először az, hogy egyesítsük föláldozásunkat az Úr Jézuséval, mellyel magát mennyei Atyjának felajánlotta, másodszor, hogy tisztítsuk meg akaratunkat a teremtményekhez való minden ragaszkodástól.

Az első pontot illetőleg tudod, hogy Isten Fia, mikor még itt lent járt, e siralom völgyében, nemcsak önmagát és munkálkodását, hanem minket és a mi cselekedeteinket is felajánlotta mennyei Atyjának. Egyesítsük hát áldozatunkat az övével és az Ő érdemeibe vetett bizalommal ajánljuk fel azt.

A második pontra nézve, jól vizsgáld meg magad, mielőtt felajánlanád áldozatodat, nem ragaszkodik-e akaratod még mindig valamely teremtményhez. Mert ez esetben el kell szakítanod azt minden földi ragaszkodástól. Menekülj e végett Istenhez, hogy az Ő hatalmas keze szabadítson meg téged, és hogy azután bilincseidből kibontakozva, szabadon ajánlhasd fel magad.

Ez a föltétel rendkívül fontos. Mert ha valaki olyankor ajánlja fel magát, amikor még a teremtmények rabszolgaságában él, nem a saját tulajdonát ajánlja fel, hanem a másét. Mert hiszen ő maga nem a magáé, hanem azoké a teremtményeké, melyeken akaratával csüng. Az ilyen áldozat visszatetszik az Úristennek, sőt valósággal gúnynak, csúfolódásnak tarthatja azt. Ez az oka, hogy bár sokszor felajánljuk magunkat Istennek, nemcsak hogy erényekben és kegyelmekben nem gyarapodunk, hanem még hibákba és bűnökbe is esünk.

Természetesen, azért felajánlhatjuk magunkat már akkor is, mikor még a teremtményekhez ragaszkodunk, de ilyenkor komoly szándékkal kell kérnünk Őt, hogy szabadítson meg bennünket e ragaszkodásoktól, hogy teljesen isteni Fölségének és szolgálatának szentelhessük magunkat. Ezt a kérdést gyakran és nagy buzgósággal kell megismételnünk.

Legyen tehát felajánlásod teljesen tiszta és független akaratod befolyásától. Ne nézz se földi, se mennyei javakra, csupán csak Isten akaratára. Vesd alá magadat az Ő isteni gondviselésének és minden teremtett dologról megfeledkezve így szólj hozzá: „Íme, én Uram és Teremtőm, teljesen átadom magamat és akaratomat a te akaratodnak és örök gondviselésednek, tégy velem, amit akarsz, életemben, halálomban és halálom után, az időben és az örökkévalóságban egyaránt.”

Ha ez a felajánlásod igazán szívből fakad – az utadba kerülő bajok és kellemetlenségek majd megmutatják, valóban komoly volt-e az elhatározásod – akkor nagyon értékes kincseket szerez számodra. Mert Istené leszel, és Isten a tied lesz. Isten mindig azoké, akik önmagukról és minden teremtményről lemondanak, magukat neki áldozzák és csak érte élnek.

Láthatod ebből, hogy ily módon hatalmas fegyverre teszel szert, mellyel minden ellenségedet legyőzheted. Mert ugyan melyik ellenség vagy hatalom volna képes ártani neked, ha ennyire egybeforrsz Istennel, ha egészen az Övé vagy, és Ő egészen a tied?

Ha jócselekedeteid valamelyikét, pl. a böjtölést, imát, a türelem gyakorlatait, vagy más ilyesmit akarnál különösképpen Istennek felajánlani, akkor mindenekelőtt elmélkedj a felől, miképpen ajánlotta fel Krisztus az Ő böjtölését, imádságát és más tetteit mennyei Atyjának. Azután, Jézus Krisztus áldozatainak értékére és érdemeire támaszkodva, bizalommal tedd a magad áldozatait Isten elé.

Ha bűneid engesztelésére szeretnéd fölajánlani az Üdvözítő cselekedeteit, azt a következőképpen teheted. Vess egy pillantást, általánosságban, vagy külön-külön, bűneidre, s miután beismerted, hogy saját erődből nem vagy képes megengesztelni Isten méltó haragját és nem tudsz eleget tenni isteni igazságosságának, menekülj szent Fiának életéhez és halálához. Képzeld Őt magad elé, amint valamivel foglalkozik, böjtöl, imádkozik, szenved, vagy vérét ontja és gondold meg, mint ajánlja fel mindezt Atyjának azért, hogy Őt veled kibékítse, és bűneidért eleget tegyen, s közben ilyenformán beszélj hozzá: „Íme, örök Atya, hogy akaratodat teljesítsem, minden mértéket túlhaladó elégtételt adok igazságosságodnak N. szolgád vétkeiért és botlásaiért. Bocsáss meg hát neki isteni Fölség, végtelen irgalmasságodban, és vedd fel őt választottaid közé.” Ismételd meg és terjeszd te is a mennyei Atya elé ezt a fölajánlást, és kérd Őt, hogy annak ereje által bocsássa meg vétkeidet.

Ezt a gyakorlatot az Úr Jézus életének és halálának minden titkánál elvégezheted, sőt végig mehetsz azzal e titkok minden egyes jelenetén külön-külön is, és nemcsak magadért, hanem másokért is fölajánlhatod azokat.

LVIII. fejezet.
Az érezhető áhítat és a lelkiszárazság

Az érezhető áhítat eredhet természetünkből, jöhet a gonosz lélektől, de lehet a kegyelem ajándéka is. Gyümölcseiről ismerheted fel, hogy honnan származik. Ha nem vonja maga után életed megjavulását, akkor félő, hogy vagy a gonosz lélek munkája, vagy csupán természetünkből származik. Annál nagyobb a veszedelem, minél nagyobb gyönyörűséggel, édességgel és ragaszkodással jár, kiváltképpen, ha közben még hiú öntetszelgésen is rajta kapod magad.

Azért, ha lelki gyönyörűség és vigasz tölti el szívedet, ne kutasd, hogy az honnan jön, semmiképpen se támaszkodj rá, és ne becsüld emiatt többre magad. Inkább azon igyekezz, hogy nagy szorgalommal és önmagad megvetésével őrizd szívedet minden ragaszkodástól, még a lelki jellegűektől is. Egyetlen vágyad legyen, hogy Isten akaratát teljesítsd, és tetszését megnyerd. Ily módon a lelki vigasztalás, még ha a természettől, vagy a gonosz lélektől származnék is, a kegyelem munkájává változik.

Ugyanígy a lelki szárazság is három forrásból fakadhat. Jöhet 1.) a gonosz lélektől, mely így akarja lelkünket langyossá tenni, minden jó törekvéstől elfordítani és visszavezetni a világ hiú örömeihez; 2.) eredhet önmagunktól, hanyagságunkból és a földi dolgokhoz való ragaszkodásunkból; 3.) lehet a kegyelem ajándéka, melyet a Szentlélek küld nekünk azért, hogy tökéletességünk szorgalmasabb munkálására buzdítson bennünket, és minden olyan ragaszkodást és foglalkozást távol tartson tőlünk, amely nem Istenre vonatkozik; vagy azért, hogy tapasztalásból lássuk, hogy minden jó Istentől jön; vagy, hogy a jövőben nagyobbra becsüljük, s alázatosabb és féltőbb gonddal őrizzük a kegyelem ajándékait; vagy az Istennel való mélyebb egyesülésre akar vezetni bennünket, olyképpen, hogy még a lelki vigasztalások tekintetében is önmegtagadást gyakoroljunk, és ne engedjük szívünket, melyet Isten teljesen magáénak akar, megoszolni közte és a vigasztalásokhoz való ragaszkodás között; vagy talán azért, mert öröme telik benne, ha látja, hogy kegyelme segítségével minden erőnket bele állítjuk a küzdelembe.

Ha tehát lelkedet száraznak érzed, vonulj magadba és kutasd ki, vajon melyik hibád miatt vonta meg tőled az Úr az áhítat kegyelmét. Ha megtaláltad, szállj harcba vele, de nem azért, hogy a kegyelem örömérzetét visszanyerd, hanem azért, hogy eltávolítsd magadból azt, ami nem tetszik benned Istennek. Ha nem találod meg magadban a lelki szárazság okát, akkor ne foglalkozz tovább az áhítat érzésével, csak a valódi áhítattal törődj, mely abban áll, hogy magunkat teljesen átadjuk Isten akaratának.

Lelki gyakorlataidat semmi szín alatt ne hagyd abba ilyenkor, hanem erőid teljes megfeszítésével folytasd, bármily ízetlennek és meddőnek látnád is. Idd ki készségesen a keserűség kelyhét, melyet a szárazságban Isten keze nyújt neked. És ha ez a szárazság időnkint lelkednek olyan komor elsötétülésével járna, hogy teljesen elvesztenéd tájékozódásodat és teljesen határozatlanul állanál benne, akkor se veszítsd el bátorságodat, hanem tapadj a kereszthez, és vess meg minden földi vigasztalást, melyet a világ, vagy valamely teremtmény kínál föl neked.

Lelki vezetődet kivéve, mindenki más előtt rejtsd el szenvedéseidet. De gyóntatód előtt se azért fedd fel, hogy megkönnyebbülést szerezz, hanem azért, hogy megtanuld tőle, miképpen viselheted el úgy, hogy Isten tetszésére szolgáljon. Használd fel segítségül a szentáldozást, az imát és más erénygyakorlatokat, nem azért, hogy leszállhass a keresztről, hanem, hogy erőt nyerj a kereszt által fölmagasztaltatni, a megfeszített Üdvözítő nagyobb dicsőségére.

Ha lelked levertsége miatt nem tudsz úgy imádkozni és elmélkedni, mint máskor szoktál, tedd meg legalább úgy, ahogy képes vagy rá. Ha értelmed felmondja a szolgálatot, ami így hiányzik imádból, pótold akaratoddal és szóbeli imával, mintegy párbeszédet folytatva hol magaddal, hol az Úrral. Meglátod, milyen csodálatos eredményt érsz így el; lelked föllélegzik, és új erőre kap.

Ilyen alkalmakkor jó szolgálatot tehetnek a Szentírás következő helyei: „Miért vagy oly szomorú lelkem és miért szomorítasz meg engem? Bízzál Istenben, mert én még hálát fogok mondani neki, Ő az én orcám üdvössége és az én Istenem.” (Zsolt 42,5) – „Miért távoztál el tőlem Uram a messzeségbe, elfordulsz tőlem az alkalmas időben, a szorongattatásban? Ne hagyj el így egészen.” (Zsolt 12 és 118)

Gondolj arra a szent tanításra, melyet Isten a szorongattatás napjaiban kedvelt hívének, Sárának, Tóbiás feleségének adott, és élj te is az ő szavaival, nemcsak szívedben, hanem ajkaddal is mondván: „Azt pedig bizonyosnak tartsa mindenki, aki téged tisztel, hogy az Ő élete megkoronáztatik; ha megpróbáltatott, megszabadul, ha szorongattatásban volt és könyörületességedbe juthat, ha megfenyíttetett. Mert Te nem gyönyörködöl romlásunkban, zivatar után csöndességet szerzel, s a könnyhullatás és szomorúság után örvendezést adsz. Legyen örökké áldott a te neved, Izrael Istene!” (Tób 3)

Emlékezzél meg Megváltódról is, aki az olajfák hegyén és a kereszten, nagy fájdalmai közben olyan mérhetetlen elhagyatottságot érzett emberi természetében. Egyesülj Vele ennek a keresztnek az elviselésében, és mondd megadással, teljes szívedből: „A Te akaratod legyen meg és ne az enyém.”

Ily módon a türelem és ima, szívednek e két áldozati lángja valódi áhítatként száll föl, egyenesen az Úr színe elé. Mert a valódi áhítat az az eleven és rendíthetetlen készség, mellyel a keresztjét hordozó Megváltót követjük, akárhová hív bennünket, hogy Isten akaratát teljesítsük, hogy Istent Istenért szolgáljuk, sőt ha úgy kívánja, Istent Istenért el is hagyjuk.

A lelki életet élők közül sokan elkerülhetnék, hogy akár a maguk, akár a gonosz lélek félrevezetése útján csalódásba essenek, ha előmenetelüket nem az érezhető, hanem a valódi áhítattal mérnék. Ha nem fizetnének oktalan szomorkodással és hálátlansággal Istennek azért a jótéteményéért, melyben ezúton részesíti őket, hanem inkább fokozott buzgósággal igyekeznének szolgálni a legfölségesebb Istennek, aki mindent saját dicsőségére és a mi javunkra intéz.

Igen sokan, különösen nők, csalódásnak esnek áldozatul abban a tekintetben is, hogy bár aggódó félelemmel kerülik a bűnre vezető alkalmakat, de ha néha mégis rettenetes, félelmes gondolatok, vagy ami még rosszabb, piszkos képek rohanják meg képzeletükét, elvesztik bátorságukat, összeroskadnak, s azt hiszik, hogy Isten most már teljesen elhagyta őket, mert felfogásuk szerint Isten nem lakozhat ilyen gondolatokkal és képekkel megfertőzött lélekben. Teljesen átadják magukat a szomorúságnak, bizonyos fokig majdnem kétségbeesésbe merülnek és már-már azon a ponton vannak, hogy lelkigyakorlataikat abba hagyják és visszatérjenek Egyiptomba.

Elvakultságukban nem értik meg, milyen kegyelemben részesülnek, mikor az Úr efféle kísértéseket bocsát rájuk, melyeknek célja az, hogy jobban megismerjék önmagukat és tehetetlenségükben Istenhez meneküljenek. Rút hálátlanság tehát részükről, ha elkeserednek azon, amiért csak köszönet és elismerés illetné a végtelen Jóságot.

Ha te magad is hasonló helyzetbe kerülnél, igyekezz minél mélyebben behatolni romlott természeted gonosz hajlandóságainak a megismerésébe. Mert Istennek mindig javadat kereső szándéka az, hogy belásd, mennyire hajlasz a gonosz felé, és hogy az Ő segítsége nélkül milyen nyomorúságba süllyednél. Ebből a meggondolásból sok reménységet és bizalmat meríthetsz, mert láthatod, milyen készségesen siet az Úr segítségedre. Megmutatja neked a veszedelmet, hogy annak láttára közeledj hozzá és az imádság útján nála keress menedéket. Alázatos szívvel köszönd meg tehát Istennek ezt a jótéteményét, és légy meggyőződve róla, hogy ezeket a kísértő gondolatokat és képzeletednek piszkos képeit nem annyira aggodalmaskodó ellenszegüléssel, mint inkább az általuk okozott gyötrelem türelmes elviselésével és figyelmednek ügyes másfelé terelésével űzheted el.

Létrehozva 2025. szeptember 29.