„…éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,11)

Rájöttem, hogy van valami, amitől őrizkednem kell anyai mivoltomban. Néha Isten akarok lenni a gyermekeim életében.

Én akarom megírni az élettörténetüket. Én akarom felállítani jövőjük pályáját. Én akarom meghatározni, mi a legjobb nekik. Én akarom megóvni őket minden fájdalomtól. Én akarok a gondviselőjük és védelmezőjük lenni. És én akarok nekimenni mindenkinek, aki bántani merészeli a gyermekeimet.

Ismerős? Szerintem igen. El sem tudtuk volna képzelni régen, mennyire fogjuk szeretni ezeket az emberkéket, akiket Isten a gondunkra bízott. Akkor is, ha csecsemőkorukban nem alszunk miattuk, ha hisztiznek a dackorszakban, ha szemforgatással jelzik véleményüket kamaszként, majd később, ha olyan döntéseket hoznak, amiktől megszakad a szívünk – mieink ők. Hogy szeressük őket. Hogy vezessük őket. Hogy útjukra eresszük őket. És mindezt jól akarjuk csinálni.

De aztán olyasmi történik, ami túl van a mi felségterületünkön, ami fölött nem rendelkezünk, és rájövünk, hogy nem mi vagyunk Isten. És nem tehetünk úgy, mintha az lennénk.

Mit tehetünk hát azzal az űrrel, ami anyai lehetőségeink vége és Istenben való bizalmunk kezdete között van? Ha a gyermekeimről van szó, mindent Istenre akarok bízni, ami túl van az én hatáskörömön. De ez annyira félelmetes. Olyan kockázatosnak tűnik. A félelmetes és a kockázatos két olyan szó, amit anyai szívünk nem akar hallani gyermekeinkkel kapcsolatban.

Mit tehetek, hogy mélyüljön Istenbe vetett bizalmam? Hogyan békülhetek ki saját korlátaimmal, azzal, hogy nincs rálátásom mindenre, nincs hatalmam minden rossztól megvédeni őket? Mihez kezdjek aggodalmaimmal, amiktől jó esetben nem tudok aludni, rosszabb esetben pánikrohamot kapok, és úgy érzem, megőrjít a rettegés?

Egyetlen dologgal tudjuk betölteni az űrt, ami saját korlátaink és Istenbe vetett bizalmunk között tátong: imádsággal. Tudom, tudom. Kegyes keresztény közhelynek hangzik. Tipikusnak. Hiperspirituálisnak. Nem ezt a választ szeretnénk hallani. Pedig hát az imádság az egyetlen valós lehetőség.

Brooke McGlothlinn barátnőm tegnap írt egy elmélkedést szentírásalapú imádságokról fiainkért. Ez ihletett meg, hogy én is kössek csokorba szentírásalapú imádságokat, ezennel lányainkért.

Íme öt hathatós imádság a lányodért:

1. Add, hogy megtanulja minél hamarabb, hogy akkor élheti azt az életet, amire szíve mélyén vágyik, ha engedelmeskedik Neked, Uram (1Sám 15,22).

2. Add, hogy biztonságban érezze magát, tudva, hogy Te, Uram, lenyúlsz érte, megragadod, és kimented az élet mély habjaiból (2Sám 22,17-20).

3. Add, hogy bízzon Benned, Istenem, mert a nehéz időkben, amikor nem tudja, mit tegyen, elég, ha szemét Rád emeli (2Krón 20,12-17).

4. Add, hogy tudjon uralkodni magán, és ne robbanjon, ha emberek vagy események felbosszantják (Péld 29,11).

5. Add, hogy Tőled kapott értékeinek tudatában élje az életét. Adj neki erős munkamorált és egészséget, hogy elvégezze minden feladatát. Adj neki olyan szívet, mely odafordul a rászorulóhoz. Őrizd őt egy jó férj számára, akire felnézhet. Add, hogy nevetős, vidám asszony váljék belőle, akinek szépsége Krisztus-központú lényéből fakad (Péld 31).

Ezeket szoktam imádkozni, és megtapasztaltam, milyen hatásuk van lányaim életére. Persze továbbra is idegeskedem és aggódom értük, és hajlandó vagyok nekimenni bárkinek, aki keresztbe tesz nekik. A lányaim továbbra is követnek el tévedéseket, továbbra is áthágják néha a korlátokat, és okot adnak rá, hogy osztályfőnökük behívjon az iskolába. De hol tartanánk vajon, ha nem járná át életünket Annak hatalma, aki meghallgatja imádságunkat?

És vajon milyen hatással van imádságom lányaim jövőjére, milyen lenne életük nélküle? Igen, az imádság az egyetlen valós lehetőség. És ezzel elérkezem oda, hogy ki tudjam mondani: „Szia, én Anya vagyok. Nem Isten”.

Uram, tudom, hogy Igéd nem tér vissza dolga végezetlenül, és ezért hiszek lányaim nagyszerű jövőjében. Add, hogy növekedjünk Veled való kapcsolatunkban. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. március 31.