XXXVI. fejezet.
Mivel az erény gyakorlását megszakítás nélkül folytatnunk kell, az elérésére szolgáló alkalmakat nem szabad kerülnünk

Az elmondottakban világosan kimutattuk, hogy a tökéletességre vezető úton nem szabad megállanunk, hanem állandóan előre kell haladnunk. Éberen ügyeljünk tehát, hogy az erény gyakorlására szolgáló egyetlen alkalmat se mulasszunk el. Nagyon helytelenül cselekszenek azok, akik a velük járó nehézségek miatt távol tartják magukat tőlük.

Ha pl. (hogy a már többször használt példánál maradjunk) a türelem erényét akarod gyakorolni, ne tartsd magad távol a türelmetlenségre ingerlő személyektől, dolgoktól és gondolatoktól. Ne kerülj bizonyos társaságot csak azért, mert terhedre van, sőt inkább érintkezz olyanokkal, akik neked ellenszenvesek, de tartsd készenlétben akaratodat, hogy minden nem tetsző dolgot el tudj viselni bennük. Ha nem így teszel, sohasem szoktatod magadat türelemre.

Ha valamely munkát kellemetlennek találsz, akár azért, mert önmagában véve nem tetszik neked, vagy olyasvalaki bízta rád, akit nem szeretsz, akár mert visszatart olyan foglalkozástól, amelyet szívesebben végeznél, azért ne hagyd el, hanem bátran kezdd meg, vidáman folytasd még akkor is, ha nyugtalanná tesz, s ha abbahagyása helyreállítaná nyugalmadat. Enélkül sohasem tanulsz meg szenvedni, és nyugalmad nem a szenvedélyektől megtisztított és erényektől ékesített lélek nyugalma volna.

Ugyanezt ajánlom azokkal az unalmas gondolatokkal szemben, amelyek időnkint kínoznak és megzavarnak. Nem válnék hasznodra, ha teljesen el akarnád űzni őket. Mert a fájdalom, amit okoznak, egyúttal arra is szolgál, hogy hozzászoktasson a kellemetlenségek elviseléséhez. Aki mást tanácsol, az megmutathatja ugyan, miképpen kerülheted el a nehézségeket, de nem tanít meg arra, hogyan sajátíthatod el az erényt.

Természetes, hogy a kezdő harcosnak ilyen esetekben azért óvatosan és ügyesen kell eljárnia, s szükség esetén tudnia kell kitérni, vagy valamit elodázni is. Bizonyos alkalmakat meg kell ragadnia, másokat viszont jobb mellőznie, aszerint, amint több vagy kevesebb erénnyel és lelkierővel rendelkezik. De sohasem szabad egészen sarkon fordulnia és visszavonulnia, maga mögött hagyva minden alkalmat a kellemetlenségek elviselésére. Mert ha így, egy-egy pillanatra meg is menekülne a bukás veszedelmétől, máskor a türelmetlenség még nagyobb veszélyeivel kellene szembenéznie, miután előzőleg nem fegyverezte fel és nem erősítette meg magát az ellentétes erény megszokásával.

Ezek a tanácsok nem vonatkoznak az érzékiség bűneire, melyekről külön fejezetben volt szó.

XXXVII. fejezet.
Az erények megszerzésére szolgáló minden alkalmat, de kiváltképpen a nagyobb nehézséggel járókat szeretnünk kell

Nem elég, keresztény lélek, hogy az erények megszerzésére szolgáló alkalmakat ne kerüld, hanem értékük tudatában mindig örömmel kell fogadnod, sőt időnkint fel is kell keresned őket. S legdrágábbaknak és legértékesebbeknek éppen azokat kell tartanod, amelyek érzékeidnek visszatetszenek. Isten segítségével ez nem is fog nagyon nehezedre esni, ha jól lelkedbe vésed a következőket.

Először is gondold meg, hogy az alkalmak a legmegfelelőbb, sőt legszükségesebb eszközök az erények megszerzéséhez. Ha könyörögsz Istenhez, hogy adja meg neked az erényt, akkor következetesen az erényre vezető alkalmakat is kérned kell. Ellenkező esetben hiábavaló volna az imádságod, ellene mondanál önmagadnak és kísértenéd Istent. Mert Ő rendszerint nem adja meg a türelem erényét keserűségek nélkül és az alázatosságát megszégyenítés nélkül.

Ugyanez érvényes az összes többi erényekre is. Nem szerezhetjük meg őket másképp, mint nehézségek útján, melyek azonban igen nagy segítségünkre vannak célunk elérésében, és éppen ezért annál kellemesebbeknek és értékesebbeknek kell őket tekintenünk, minél több fáradságot okoznak. Mert a nagy nehézségek legyőzésére tett nemes lelkű erőfeszítések könnyebbé és gyorsabbá teszik számunkra az erényhez vezető utat.

Ez okból nagyra kell becsülnünk és nem szabad elszalasztanunk a legcsekélyebb alkalmakat sem akaratunk megtagadására, még ha csak egy-egy kissé túlságosan kíváncsi pillantásból, vagy a kelleténél szabadabb szóból állanának is. A nagy és jelentős alkalmak ritkák, a kicsinyek azonban gyakoriak. Az előbbieknél dicsőségteljesebbek ugyan a győzelmek, az utóbbiaknál viszont nagyobb az önlegyőzések száma.

Másodszor, fontold meg, hogy minden, ami ér bennünket, Istentől jön, aki a dolgokat mind javunkra fordítja, mint ahogy azt az előbbiekben kimutattuk. És bár akadnak köztük olyan dolgok is, – ti. a magunk és mások bűnei, amelyekről nem mondhatjuk, hogy Isten küldi, (mert Isten nem akarja a bűnt) bizonyos tekintetben mégis Istentől származnak, amennyiben Isten megengedi, és nem akadályozza meg, ámbár megakadályozhatná. A nehézségek és szenvedések azonban, akár saját hibánkból, akár embertársaink gonoszságából érnek bennünket, az Ő kezéből jönnek, illetve hozzájárulásával történnek. Ami bennük történik, azt Isten nem akarja, mert az valami rútat foglal magában, amit Ő határtalanul gyűlöl. De ami elszenvedni való van bennük, azt akarja, mert üdvösségünkre szolgálhat, és akarja más titkos, általunk nem ismert okokból is.

Ha így bizonyossággal felismerjük, mennyire kívánja Isten tőlünk a bajok elviselését, akár az emberek gonoszsága, akár saját vétkeink okozzák azokat, akkor be kell látnunk, hogy semmiképpen sem szolgálhatnak türelmetlenségünk mentségére azzal az indokolással, hogy Isten nem akarhatja, sőt utálja a rosszat. Aki így beszél, csak azt mutatja, hogy a hiú kibúvókkal igyekszik takargatni saját hibáját, és nem akarja viselni a keresztet, amelyet Isten rakott vállaira.

Sőt többet mondok. Egyébként, azonos körülmények között, jobban tetszik Istennek az emberek gonoszságából származó szenvedések elviselése, különösen, ha olyanoktól erednek, akiknek előzőleg valamiben szolgálatára voltunk, vagy akikkel jót tettünk, mintha más, véletlenül elénk kerülő nehézségeket tűrünk el. Mert először, az ilyen szenvedés jobban elnyomja velünk született büszkeségünket, másodszor, ily módon alkalmunk kínálkozik ezeknek a szenvedéseknek a türelmes elviselése által Istent, a mi Urunkat egészen kiváló módon kielégíteni és dicsőíteni. Az ilyen szenvedésben ugyanis mintegy együtt működünk az isteni Gondviseléssel, melynek ragyogó fényében jobban kiemelkedik az Ő kimondhatatlan jósága és mindenhatósága, s amely a gonoszság és a bűn utálatos mérgéből az erény és szentség drága és édes gyümölcsét szedi ki.

Ne feledd azonban, keresztény lélek, hogy amint az Úr észreveszi ennek az annyira dicsőségteljes jónak az elérésre irányuló komoly törekvésünket, a leghatalmasabb kísértések és a legkeményebb megpróbáltatások kelyhét nyújtja felénk, hogy a megfelelő időben kiürítsük. Ezt a kelyhet, Isten szeretetének elismerésével, saját üdvösségünk érdekében készséggel és vakon el kell fogadnunk, s a legnagyobb bizalommal, gyorsan, fenékig kiürítenünk. Mert az orvosságot, amelyet magában rejt, csalhatatlan kéz készítette, s alkatrészei annál hatásosabbak, minél keserűbbek.

XXXVIII. fejezet. Miképpen használhatjuk fel a legkülönbözőbb alkalmakat egy és ugyanazon erény gyakorlására?

Az előző fejezetek egyikében láttuk, hogy sokkal hasznosabb bizonyos ideig csak egyetlen erényt gyakorolni, nem pedig egyszerre többet, s hogy a kínálkozó alkalmakat, bármily különbözők legyenek is, ennek az egy erénynek a gyakorlására kell felhasználnunk. Lássuk most, hogyan vihetjük ezt legkönnyebben keresztül.

Megtörténhetik, hogy ugyanazon a napon, sőt talán ugyanabban az órában egy bizonyos, bár talán jó cselekedetünk miatt dorgálásban részesülünk, hogy valamely ürügy alatt rosszat mondanak felőlünk, hogy bizonyos kérésünket keményen elutasítják, hogy alaptalanul haragszanak reánk, hogy testi fájdalom ér, hogy valami fáradságos ügyet bíznak reánk, hogy rosszul elkészített ételt tálalnak elénk, vagy egyéb ilyen, sőt talán még fontosabb és keményebb esetek kerülnek utunkba, amilyenek olyan sűrűn akadnak ebben a nyomorúságos emberi életben. Az ilyen különböző kellemetlenségek alkalmával természetesen különböző erényeket indíthatunk fel magunkban, de sokkal több hasznot hajt számodra, ha a föntebb leírt szabály értelmében abban az erényben gyakorolod magad, amelynek elsajátítását éppen abban az időben magad elé tűzted.

Ha a türelem erényéről van szó, akkor minden ilyen alkalmat arra használunk fel, hogy a kellemetlenségeket szívesen, és benső, lelki örvendezéssel viseljük el. Ha az alázatosságban akarjuk gyakorolni magunkat, akkor arra gondoljunk, hogy bűneink miatt sokkal nagyobb megaláztatásokat is megérdemeltünk volna. Ha az engedelmesség elsajátítását tűztük ki célul, úgy mindezen esetekben arra törekszünk, hogy meghajoljunk Isten mindenható keze alatt, sőt, ha Ő úgy akarja, megalázkodjunk mindazon értelmes, vagy akár élettelen teremtmények előtt, melyek kellemetlenségeink okozói voltak, hogy ezáltal megnyerjük Isten tetszését. Ha a szegénység erényét vettük fel gyakorlásra, igyekszünk megelégedettek lenni még akkor is, ha nélkülözünk minden vigasztalást, s e világ minden kicsiny és nagy értékétől megfosztottak bennünket. Ha a szeretettel foglalkozunk, indítsuk fel minden kínálkozó alkalommal a szeretetet felebarátaink iránt, akik eszközül szolgáltak arra, hogy valami jót tehessünk, és Isten iránt, aki minden létező dolog oka, és aki ezeket a bajokat azzal a szeretetteljes szándékkal engedi meg, hogy a magunk elé tűzött erény gyakorlására és lelki előmenetelünkre szolgáljanak.

Amit az imént a naponta előfordulható különböző alkalmakról mondtam, felhasználhatók hosszabb ideig tartó alkalmaknál is, amilyenek pl. a betegségek, vagy a test és a lélek egyéb fogyatkozásainál is. Ezeknél is módunkban áll folytonosan egy és ugyanazon erényt felébreszteni.

XXXIX. fejezet.
Mennyi időt fordítsunk egy-egy erény megszerzésére? Az előhaladás jele

Hogy mennyi időt fordítsunk egy-egy erény megszerzésére, azt nem könnyű meghatározni. Mert ez kinek-kinek a sajátos helyzetétől és igényeitől függ, továbbá attól az előhaladástól, amit a lelki élet terén általában tesz. Ezért ennek meghatározását legjobb a lelkivezetőre bízni. Annyit azonban lehet általánosságban mondani, hogy aki bizonyos erény gyakorlását a megadott módon, megfelelő gonddal végzi, az néhány hét alatt nagy haladást tehet.

Az erényben való előmenetel biztos jele, ha a lelki szárazság és a lelki vigasztalások teljes hiánya idején, a lélek sötétsége és gyötrelmes aggodalmai közepette is erélyesen folytatjuk a gyakorlatot. Másik, éppen ilyen világos jele annak az ellenállásnak az ereje, melyet az érzéki vágyótehetség fejt ki az erény felébresztésével szemben. Mert minél inkább fogy az érzéki vágyódás ereje, annál valószínűbb, hogy az erény előhaladást tett. Ezért, ha – különösen hirtelen, előre nem látott esetekben – az érzéki, alacsonyabb vágyótehetségben semmi lázongás, vagy ellenkezés nem jelentkezik, ez annak a jele, hogy az erényt már sikerült megszereznünk. Minél nagyobb gyorsasággal és lelki örömmel végezzük az erény gyakorlatait, annál inkább következtethetünk arra, hogy az illető erényben előhaladást tettünk.

De azért óvakodjunk abban a biztonságban ringatni magunkat, hogy az erények birtokába jutottunk, vagy, hogy teljes győzelmet arattunk szenvedélyeink fölött, még abban az esetben is, ha hosszú idő és nehéz harcok után sem érezzük többé indulatait. Mert ez igen könnyen gonosz ellenségünk cselfogása, vagy csaló természetünk fogása lehet. A titkos gőg elvakultságában esetleg erénynek tarthatunk olyasmit, ami valójában vétek. Tekintsünk ezért inkább fel a tökéletesség fönséges magaslatára, amelyre Isten meghívott bennünket, és legyünk meggyőződve arról, hogy bárha hosszú utat tettünk is már meg az odavezető úton, még csak a hegy lábáig jutottunk. Tekintsd magad, keresztény lélek, mindig újoncnak, akit csak nemrégiben hívtak be, s aki csak most vette magára a harci felszerelést, és kezd gyakorlataidat mindig újra elölről, mintha mindezideig még semmit sem tettél volna.

Arra törekedj, hogy előrehaladj az erények útján, s ne kutasd, mennyire haladtál. Isten, aki egyedül lát a szívekbe, egyiknek megmutatja igyekezete eredményét, a másiknak nem, aszerint, hogy ez a fölismerés alázatosságot ébreszt-e bennünk, vagy gőgöt. Mint jóságos Atya, egyik elől eltávolítja a veszélyt, a másiknak új alkalmat ad erénye növelésére.

A lélek tehát, ha nem is ismeri előhaladását, csak haladjon tovább erénygyakorlatában. Az Úr majd felvilágosítja őt is akkor, amikor üdvössége érdekében legjobbnak látja.

Létrehozva 2025. július 19.