Kedves hívek és különösen a családapák,

Mint tudjátok, ezt a szent évet a hivatások előmozdításához szükséges imáknak és erőfeszítéseknek kívántuk szentelni, és nem beszélhetünk a hivatások előmozdításáról anélkül, hogy a családról ne beszélnénk. Maga a mi Urunk, aki par excellence pap, megtestesülése pillanatától fogva családban akart felnőni, hogy azt különleges és példamutató módon megszentelje. Magától értetődik, hogy a családon belüli erények példája bizonyos értelemben az első szeminárium és az első noviciátus minden lélek számára, akit Isten az Ő szolgálatára hív.

Szeretnénk néhány megfontolást nyújtani a családapa sajátosabb szerepéről. A modern világban minden arra szövetkezik, hogy lerombolja a tekintélyét, de most jobban, mint valaha, egyre inkább az ő felelősségét és küldetését fosztja meg valódi természetétől az, amit az egyszerűség kedvéért kortárs „wokizmusnak” nevezünk. Manapság úgy tűnik, hogy a férfi és a nő, a férj és a feleség azonos szereppel és egyenértékű felelősséggel bír, ami teljes zűrzavart és rossz légkört teremt. Azok, akiket fel kell nevelni, hogy felnőtté váljanak és egy napon maguk is felelősséget vállaljanak, ennek a szörnyű zűrzavarnak az első áldozatai. Az evangéliumon kívül semmi más nem képes helyreállítani azt a rendet, amelyet a modernitás lerombolt.

A kiindulópont

Mit tanácsolhatunk tehát egy családapának, aki arra törekszik, hogy gyermekeit jól nevelje, és hogy családjában egy vagy több hivatás kibontakozhasson? Mindenekelőtt, nem egyszerűen csak azt, hogy ezt kell tenni vagy amazt el kell kerülni. Elsődleges a hit és szeretet szokásszerű készségeiben való élet, mert a hivatás válasz Isten hívására, ami természetfeletti látásmódot és ugyanakkor határtalan nagylelkűséget feltételez, hogy a Jó Istennek adjuk oda mindazt, amik vagyunk. Ezekből a szokásszerű készségekből természetesen következnek majd a megfelelő cselekedetek és viselkedés.

Szent Pál megadja a kulcsot, hogy megértsük, hol kell kezdenünk. Ez az a követelmény, hogy a férj ugyanolyan szeretettel szeresse feleségét, mint amilyen szeretetet Urunk tanúsított Egyháza iránt: “Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen.” (Ef 5,25-27).

Magától értetődik, hogy a házastárs iránti szeretet a gyermekekre is kiárad. Mindenekelőtt azáltal, hogy megfigyeli, hogyan szereti és hogyan bánik édesapja az édesanyjával, a kamasz gyermek sokkal inkább felismeri, mint azt mi el tudjuk képzelni, hogy mi a földön a mi Urunk szeretetének nagylelkűségének a képmása.

Ha egy napon Isten elhívja őt a szolgálatára, akkor neki magának is – bár nagyobb és mégis egészen más módon – ugyanannak a szeretetnek és ugyanazon tekintélynek képmásává kell válnia. Próbáljuk meg tehát megérteni, mit jelent az apa szeretete a feleségével és Istennel kapcsolatban.

Az igazi szeretet, amely ennek a nagy eszménynek az alapja, amelyet a mi Urunk közöl minden családapával, három alapvető cselekedetben foglalható össze, amely minden mást magába foglal. Először is, a szeretet feltételezi, hogy a szeretett dolgot alaposan megismerjük: látjuk, szemléljük, csodáljuk: mélységes tiszteletet ébreszt bennünk, amely arányban áll szeretetünk mértékével. Végül az igazi szeretet arra késztet bennünket, hogy abszolút odaadással és a szolgálat szellemében cselekedjünk.

Csodálat

Mindenekelőtt a férjnek úgy kell csodálnia a feleségét, mint akit Isten neki szánt és kiválasztott, hogy gyermekeinek anyja legyen, és egyetlen pótolhatatlan segítője, aki segíti őt a családfői küldetésében éppúgy, mint a lélek megszentelésének kötelességében. A feleséget mindenekelőtt Isten ajándékának tekinti és csodálja, aki olyan tulajdonságokkal van felruházva, amelyek lehetővé teszik számára, hogy betöltse a feleség és az anya küldetését.

A férj csodálata a feleségen keresztül természetesen kiterjed Isten családra vonatkozó tervére, az isteni törvényekre és végül magára Istenre és az Ő bölcsességére. Ezt a transzcendens perspektívát az évek során egyre jobban el kell mélyíteni. Semmi sem tesz mélyebb benyomást egy gyermek vagy serdülő lelkére, mint az, hogy e példával a szeme előtt nő fel: ez lehetővé teszi számára, hogy egyre inkább tudatában legyen az Isten tervében elfoglalt helyének – egyszerre nagyon alázatosan és mindenben alárendelve -, és hogy megértse, hogy Isten mégis nagyon nagy dolgokra hívja el őt, éppen ennek az alárendeltségnek mértékében.

Magától értetődik, hogy ezt a csodálatot nemcsak a természetes szinten kell közvetíteni a gyermek felé, a teremtés törvényeinek nagyságával és tökéletességével kapcsolatban, hanem legfőképpen mindabban, ami Isten és a vallás misztériumával kapcsolatos. Itt közvetlenül érintjük a házasság szentségi kegyelmének gyümölcsét, amely a keresztény házasságnak olyan dimenziót ad, amely a tisztán természetes házasság számára teljesen ismeretlen. Nagyon gyakran Isten misztériumai és a vallás kötelességei ízetlennek tűnhetnek, mert rutinszerűen, passzívan és az apa minden átható erőfeszítése nélkül éljük meg azokat. Nem szabad meglepődnünk, ha ugyanez a passzivitás és a lelkesedés hiánya aztán a gyermekekben is megjelenik. A csodálat hiánya gyakorlatilag megakadályozza, hogy legyen egy eszményképünk, és annak megfelelően éljünk, hogy azt másokkal is megismertessük. Aminek ideálnak kellene lennie, az ilyenkor valami elvont dologgá alakul át – egy járulékos fogalommá, amit kívülről kell megtanulni, de anélkül, hogy képesek lennénk a szívünket beletenni, mert a szívünk más dolgokkal van elfoglalva. Egy családapa, aki ismeri és éli a hit igazságait, aki beszél gyermekeinek a katekizmusról, a szentek példájáról és a mi Urunk szeretetéről, folyamatosan táplálja – önmagában és maga körül – azt az eszményt, amin minden más múlik. Könnyen talál olyan beszélgetési témákat, amelyek mindig érdekesek, és amelyek segítenek gyermekeinek megmenekülni a banalitás és a közönségesség mindenütt jelenlévő buktatóitól.

De ismételten: nagyon szembetűnő észrevenni, ha Isten keresése és szemlélése összhangban áll a feleség keresztény módon való csodálatával: nincs annél hatékonyabb egy serdülő erkölcsi formálódása szempontjából, mint látni, hogy a szeretet e két cselekedete harmonikusan kiegészíti egymást az apa személyében.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2025. június 23.