XXII. fejezet.
Maguk a dolgok is nagyon segítenek szabályozni érzékeinket, amennyiben Üdvözítőnk életéről és szenvedéseiről való elmélkedésre indítanak

Az előző fejezetben megmutattam neked, miképpen emelhetjük lelkünket az érzékelhető tárgyakról Istenhez. Ismerd meg most azt is, hogyan indíthatnak bennünket arra, hogy rajtuk keresztül a mi emberré lett Megváltónk életének és szenvedéseinek titkairól elmélkedjünk.

A világ minden dolga segítségünkre lehet ebben, csak azt kell mérlegelnünk, hogy – amint azt fönt elmondottuk – ugyanaz a legfölségesebb Isten, Aki a dolgoknak létet, szépséget és más előnyöket adott, Aki mindennek ősalapja és egyedüli oka, értünk emberré kívánt lenni. Milyen nagy lehet a jósága, ha Ő, a mindenható Úr, annyira lealacsonyította magát, hogy szenvedni és meghalni akart értünk, emberekért, sőt megengedte, hogy saját teremtményei ellene támadjanak és megfeszítsék.

Vannak dolgok, amelyek különösképpen emlékezetünkbe idézik ezeket a szent titkokat. Ha pl. fegyvereket, köteleket, ostorokat, töviseket, nádszálakat, cölöpöket, vagy kalapácsot látsz, képzeld el magadban azokat, melyek szenvedéseinek eszközéül szolgáltak. A szegényes kunyhó az istállóra és a jászolra emlékeztessen, amelyben született. A földet öntöző eső a véres verejtéket juttassa eszedbe, mely szent testéről folyt le az Olajfák kertjében. Kövek láttára azokra a sziklákra gondolj, melyek halálakor megrepedtek. A föld és a nap emlékeztessen arra, hogy halálakor a föld megremegett és a nap elsötétedett. A víz a szentséges oldalából folyt vizet hozza emlékezetünkbe. Ugyanígy járhatunk el más dolgok szemléleténél is.

Ha bort, vagy más italt ízlelsz meg, képzeld magad elé az ecetet és epét, mellyel Üdvözítődet itatták. Ha kellemes illatot élvezel, idézd fel magadban a holttestek szagát, mely a Kálvárián környékezte. Öltözködéskor gondolj az örök Igére, ki emberi testet öltött magára, hogy bennünket istenségébe öltöztethessen. Mikor levetkőzöl, jusson eszedbe isteni Megváltód, akit levetkőztettek, hogy érted megostorozhassák és keresztre feszíthessék. Ha emberek zajongását, lármáját hallod, emlékezz arra a rettenetes kiáltozásra, mely az isteni Megváltó fülébe hatolt: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Valahányszor az óra üt, gondolj isteni Jézusod kínteljes szívveréseire, melyeket az Olajfák kertjében érzett a reá váró szenvedés és halál félelmében. Vagy képzeld el azokat a kemény ütéseket, amelyekkel a keresztre szögezték.

Ha bizonyos alkalmakkor szomorúság és fájdalom fog el, vagy másokat látsz így szenvedni, jusson eszedbe, hogy ez a fájdalom mind semmi ahhoz a felfoghatatlan gyötrelemhez képest, mely Üdvözítőd testét és lelkét járta át, s verte le.

XXIII. fejezet.
Még néhány más eszköz arra, hogy különböző alkalmakkor jól használjuk fel külső érzékeinket

Miután láttuk, miképpen emelhetjük lelkünket a külső dolgokról Isten szemléletére és az emberré lett Megváltó titkaihoz, még néhány más módot sorolok fel, mellyel ezekből a dolgokból különböző elmélkedéseket meríthetünk, hogy a lélek azokban sajátos ízlése szerint, a neki különösképpen megfelelő táplálékot megtalálhassa. Nemcsak a közönséges mindennapi embereknek válik ez hasznára, hanem azoknak is, akik magasabb megismerésre törekszenek és a lélek útján előbbre igyekeznek. Mert a lélek, bárkié legyen is, nem mindig egyformán készséges, hogy a legmagasabb elmélkedésekre emelkedjék.

Attól nem kell félned, hogy ezeknek a különböző dolgoknak nagy mennyisége megzavar, csak mértékkel használd azokat és bölcs lelkivezető irányítására bízd magadat. Ennek a tanácsát nemcsak ebben, hanem az általam adott minden más gondolatnál is alázatosan és bizalommal kövesd.

Ha azt a sok szép dolgot nézed, melyen kedvteléssel pihen a tekinteted, és amelyet ezen a világon nagy becsben tartanak, akkor mérlegeld, hogy mindez nyomorúság és mocsok azokhoz a mennyei kincsekhez képest, melyekre egész lelkeddel törekedned kell, amelyeket azonban csak úgy érhetsz el, ha az egész világot megveted.

Ha a nap felé fordítod tekintetedet, gondolj arra, hogy a lelked, ha Isten kegyelmében van, sokkal ragyogóbb és szebb. Isten kegyelme nélkül azonban sötétebb és visszataszítóbb, mint a pokol sötétsége.

Mikor testi szemedet a föléd boruló égboltozatra emeled, hatolj be lelked szemével a legfelsőbb égbe, szilárdan maradj meg ott, mint olyan helyen, amely a kimondhatatlan boldogság örök lakása lesz számodra, ha a földön ártatlanságban és szentül élsz.

Ha madarak dalát, vagy más éneket hallasz, emelkedj lélekben a mennybe, ahol örök Alleluja ének hangzik, és kérd az Istent, méltasson arra, hogy a mennyei lelkekkel együtt örökké dicsérhesd Őt.

Ha valamely teremtmény szépsége érzékeidre hat, lásd meg lélekben a pokoli kígyót, mely a szépségben rejtőzik és minden erejével arra törekszik, hogy téged megöljön, vagy legalább is megsebesítsen. Szólj ilyenkor rá szent felháborodással: „Távozz, átkozott kígyó, hiába leselkedel alattomosan utánam, hogy elnyelhess!” Majd fordulj Istenhez, és mondd: „Áldott légy, Istenem, aki felfedezted előttem az ellenséget és kiszabadítottál dühös torkából.” Azután pedig menekülj sietve a Megfeszített sebeibe és azokkal foglalkoztasd lelkedet, azon elmélkedve, mennyit szenvedett a mi Urunk legszentebb testében azért, hogy téged a bűntől megmentsen, és undort ébresszen benned az érzéki élvezet iránt.

Másik, igen hathatós módszer az érzéki ingerektől való menekülésre, hogy gondolatban igyekezzél magad elé képzelni, milyen lesz halála után az, aki most annyira megnyerte tetszésedet.

Jártodban-keltedben emlékezz meg arról, hogy minden lépéssel, amit teszel, a halálhoz közeledel. A madarak repülése és a tovafolyó víz csobogása juttassa eszedbe, hogy életed azokénál jobban siet a vége felé.

Valahányszor hatalmas szélvihar támad, villámlik és dörög az ég, gondolj az ítélet rettenetes napjára és térdre borulva imádd Istent. Esedezz hozzá, adjon neked kegyelmet és időt arra, hogy kellőképpen elkészülve jelenhess majd meg legfölségesebb színe előtt.

Számtalan alkalom kínálkozik az életben hasonló gyakorlatokra. Ha pl. lever a szomorúság, vagy valami fájdalom, ha hőséget, nagy hideget, vagy más bajt kell elszenvedned, emeld fel gondolataidat az isteni Gondviseléshez, és elmélkedj arról, hogy a te javadra jónak látta éppen ilyen mértékben, éppen ebben az időpontban és éppen ezt a bizonyos keserűséget bocsátani reád. Örvendezz tehát Istennek hozzád való szeretetén és azon, hogy alkalmat ad abban szolgálnod Őt, ami inkább kedvére van, majd szólj így szívedben: „Így teljesedik be rajtam az isteni Akarat, mely öröktől fogva, szeretetteljesen elhatározta, hogy ezt a nehézséget most elviseljem. Áldassék érte az én legjóságosabb Uram!”

Ugyancsak Istenhez fordulj azonnal, amint valami jó gondolat ébred benned; ismerd el, hogy az tőle származik és adj hálát érte. Ha jó könyvet olvasol, vedd úgy, mintha maga az Úr beszélne veled, és a szavakat úgy fogadd, mintha az Ő isteni ajkáról hallanád.

Ha megpillantod a szent keresztet, arra gondolj, hogy az a te zászlód szent küzdelmedben. Gondold meg, hogy aki elhagyja, az ellenségeinek a kezébe kerül, aki azonban követi, az dicsőségteljes zsákmánnyal megrakodva az égbe jut.

Ha a boldogságos Szűz Mária képét látod, emeld szívedet hozzá, a mennyek Királynőjéhez, mondj neki köszönetet azért, hogy Isten akaratát mindenben oly készségesen teljesítette, hogy a világ Megváltóját a világra hozta, tejével táplálta, és hogy lelki harcunkban soha sem vonja meg tőlünk kegyét és oltalmát.

A szentek minden képe mindmegannyi bátor harcost állít eléd. Valamennyien lándzsát törtek az ellenséggel, és utat nyitottak neked, hogy azon haladj az ő kíséretükben előre, az örök dicsőség koronájának elnyeréséért.

Ha templomot látsz, úgy egyéb jámbor megfontolásokon kívül jusson eszedbe, hogy a te lelked is Isten temploma, melyet, mint az Ő lakóhelyét, tisztán kell tartanod.

Valahányszor meghallod az Angyali Üdvözlet háromszoros harangszavát, végezd el a következő rövid elmélkedéseket, melyek megfelelnek az Üdvözlégy-ek előtt elmondott szavaknak: Az első vers elkongatásakor mondj köszönetet Istennek, amiért hírnökét a földre küldte, s ezzel megkezdte megváltásunk munkáját. A másodiknál örvendezz együtt a Boldogságos Szűzzel az üdvözletek fölött, melyekben mélységes alázatossága folytán részesült. A harmadik harangozásnál pedig imádd a túláradóan boldog Szűzanyával és Gábriel angyallal a testté lett Igét. Ne felejts el mindegyik, de főként az utolsó harangszónál fejet hajtani tiszteleted kifejezéseképpen.

Ezek az elmélkedések egyformán alkalmasak az esti, hajnali és déli harangszóra. De azért illendő, hogy egy-egy külön elmélkedést is fűzzünk mindegyikhez a mi Urunk és Üdvözítőnk szenvedéseiről. Mert hiszen mi sem méltányosabb, mint az, hogy gyakran megemlékezzünk azokról a fájdalmakról, amelyeket a Szent Szűz, Fiának szenvedései miatt elviselt. Hálátlanság volna tőlünk, ha ezt meg nem tennénk.

Este képzeld el, milyen aggodalmat állott ki a legtisztább Szűz azon az éjszakán, mikor forrón szeretett Fia vérrel verítékezett, elfogatott és belső gyötrelmeket szenvedett. Reggel légy részvéttel iránta azért a szomorúságért, amit akkor érzett, mikor Jézust Pilátushoz és Heródeshez vezették, halálra ítélték, és mikor látnia kellett, mint hurcolja vállán a nehéz keresztet. Délben állítsd lelki szemeid elé a fájdalom tőrét, amely a bánkódó Anya szívét átjárta, mikor az Urat keresztre feszítették, mikor meghalt, és mikor a kegyetlen lándzsa felnyitotta szent oldalát.

Ezeket a Boldogságos Szűz fájdalmairól szóló elmélkedéseket használhatod csütörtök estétől szombatig, az előbbieket pedig a többi napokon. De igazodj azért külön ájtatosságaidhoz, és a külső dolgok által nyújtott egyéb alkalmakhoz is.

Végezetül néhány rövid szóban ismétlem, miképpen szabályozhatod külső érzékeidet. Bármilyen tárgy, vagy eset kerüljön eléd, ne engedd, hogy rokon- vagy ellenszenved irányítson és vezessen, hanem kizárólag az Isten akaratát tartsd szem előtt, s csak azt fogadd, vagy vesd el, aminek elfogadását, vagy elvetését Isten akarja.

Jegyezd meg egyébként, hogy a külső érzékek szabályozásának fenti módjára nem azért tanítottalak meg, hogy az most már főfoglalkozásoddá váljék. Sokkal inkább törekedj arra, hogy majdnem állandó összeszedettségben Istennél, a te Uradnál légy, aki azt kívánja tőled, hogy akaratod gyakori indításaival igyekezz legyőzni ellenségeidet és a gonosz szenvedélyeidet, és hogy az ellentétes erény gyakorlataival szegülj ellenük. Fenti módokat csak azért ismertettem meg veled, hogy azok szerint igazodhass, ha a szükség úgy kívánja. Mert tudnod kell, hogy a túlságosan sok gyakorlat keveset használ, bármily kiváló legyen is önmagában véve, mert nagyon gyakran gátolja, hátráltatja a szellemet, előmozdítja az önszeretetet, állhatatlanságot idéz elő és az ellenség cselvetésévé válhat.

XXIV. fejezet.
Miképpen szabályozzuk nyelvünk használatát

Az embernek nagy szorgalommal kell szabályoznia és féken tartania a nyelvét, mert nagy a hajlandóságunk szabadjára engedni, különösen olyan dolgokban, amelyek hízelegnek érzékeinknek.

A beszédben való mértéktelenség oka nagyrészt bizonyos önteltség. Azt hisszük magunkról, hogy sokat tudunk, és igyekszünk sajátmagunknak tetsző gondolatainkat, egymásra halmozott ismétlések által belevésni mások tudatába, mintha ezúton tőlünk, mint tanítómesterektől, sokat tanulhatnának.

Röviden, néhány szóban ki sem fejezhető, mennyi rossz származik a sok beszédből.

A fecsegő hajlam a restség anyja, a tudatlanság és ostobaság bizonyítéka, megszólásra és hazugságra vezet, s az igazi jámborságra való törekvést lerontja.

A sok szó megerősíti a vétkes szenvedélyeket, amelyek viszont újabb mozgásra indítják a nyelvet, hogy könnyebben folytathassa meggondolatlan fecsegéseit.

Ne bocsátkozz hosszas beszélgetésbe olyanokkal, akik nem szívesen hallgatnak, hogy át ne lépd a szerénység határait.

Kerüld a fontoskodó és hangos beszédet, mert mindkettő hiúság és önteltség jele.

Sohase beszélj magadról, saját tetteidről, vagy hozzátartozóidról. Ha a szükség mégis rákényszerítené, tedd azt oly röviden és velősen, ahogyan csak lehet. Ha úgy találnád, hogy más valaki túlságosan sokat beszél önmagáról, igyekezz szavaiból valami jó gondolatot meríteni, de ne utánozd semmi esetre sem, még akkor sem, ha szavainak megalázkodás és önvád a célja.

A lehető legkevesebbet beszélj felebarátodról, valamint a rá vonatkozó dolgokról, és csakis olyankor, ha alkalmad nyílik jót mondani róla.

Szívesen beszélj Istenről, különösen szeretetéről és jóságáról, de azzal a tudattal, hogy még ebben is tévedhetsz. Azért sokkal inkább abban találd tetszésedet, ha mások beszélnek Róla és őrizd meg szavaikat szíved legmélyében. Másfajta beszédeknél csak a hang csengése jusson a füledbe, szellemed azonban az Úrnál időzzék. Ha mégis szükségessé válnék, hogy a beszélőre figyelj, azért, hogy megértsd és válaszolhass neki, akkor is vess időnkint egy-egy pillantást az égre, ahol a te Istened lakik, és szemléld Fenségét, amint ahogy Ő állandóan tekintetével kíséri a te nyomorúságodat.

Ha valami mondanivaló jut eszedbe, mérlegeld, mielőtt nyelvedre kerül. Meglásd, sok dologról észreveszed így, hogy jobb, ha nem mondod ki. Sőt óva intelek, hogy még abból is, amit jónak tartasz, helyesebb, ha egyet-mást hallgatásba temetsz. Erre magad is rájössz, ha a beszélgetés végeztével utána gondolsz.

A hallgatás, keresztény lélek, a lelki harc erős vára, mely a győzelem biztos reménységét adja meg. A hallgatás jóbarátja mindazoknak, akik bizalmatlanok önmagukkal szemben, és Istenbe helyezik minden bizalmukat. A hallgatás megőrzi az ima szellemét és az erény gyakorlatában csodálatos segítséget ad.

Hogy megszokjad a hallgatást, vedd gyakran fontolóra a fecsegés kárait és veszélyeit. Igyekezz megszerezni ezt az erényt, amelyből annyi jó származik, és hogy abban bizonyos készségre tehess szert, hallgass időnkint egy darabig még olyankor is, mikor nem volna helytelen, ha beszélnél, feltételezve, hogy hallgatásodból semmi hátrány sem származik felebarátodra.

Igen hasznos számodra az is, ha társas összejövetelektől tartózkodol. Emberek helyett az angyalok és szentek kara, s maga Isten társalog majd veled.

Végül pedig gondolj megkezdett harcodra. Ha belátod, mennyi a tennivalód ebben a küzdelemben, elmegy a kedved attól, hogy fölösleges beszédekkel foglalkozzál.

Létrehozva 2025. május 27.