VII. fejezet.
A gyakorlatról, és pedig mindenekelőtt az értelem gyakorlatáról, melyet óvnunk kell a tudatlanságtól és a kíváncsiságtól

Bármilyen szükséges is ebben a lelki harcban a bizalmatlanság önmagunkkal szemben és a bizalom Isten iránt, mégis, ha csak ezzel a két eszközzel rendelkeznénk, nemcsak győzelmet nem aratnánk önmagunk felett, hanem még sok veszedelembe is zuhannánk. Ezért szükséges kívülük a fönt említett harmadik eszköz: a gyakorlat is, melyet kiváltképpen az értelemnél és az akaratnál kell igénybe vennünk.

Az értelmet két olyan rossztól kell óvnunk, mely világosságát elsötétíti.

Egyik a tudatlanság, amely úgy sötétíti el, hogy megakadályozza tulajdonképpeni anyagának, az igazságnak a fölismerésében. Az értelmet állandó gyakorlattal meg kell világítani és fel kell világosítani, hogy lássa, és jól megkülönböztesse mindazt, amire a léleknek szüksége van ahhoz, hogy magát a rendetlen indulatoktól megtisztítsa és szent erényekkel ékesítse. Ezt a világosságot kétféle módon szerezhetjük meg.

Először és kiváltképpen azáltal, hogy kérjük a Szentlelket, világosítsa meg szívünket. Ezt Ő meg is teszi mindig, ha valóban és egyedül csak Istent keressük, ha igyekszünk teljesíteni szent akaratát, és ítéletünket mindenben alávetjük lelkivezetőnk ítéletének.

Másodszor azáltal, hogy állandóan gyakoroljuk magunkat az alapos és őszinte elmélkedésben, melyből felismerhetjük, mennyiben jók, vagy rosszak e világ dolgai, s megtanuljuk, hogy ne a külső, vagy az érzékek értékelése, sem pedig a világ véleménye szerint, hanem a Szentlélektől kapott beállításban ítéljük meg azokat.

Ez az elmélkedés, ha helyesen végezzük, rávezet bennünket annak a felismerésére, hogy mindazok a dolgok, melyeket az elvakult és romlott világ szeret, hajszol, s a legkülönbözőbb módok és eszközök igénybevételével megszerezni iparkodik, csak hiúságnak és megtévesztésnek tekintendők; hogy a föld minden dicsősége és élvezete elmúlik, mint az álom, s csak lelki gyötrelmet hagy maga után; hogy a megbántások és szidalmak, melyekkel a világ üldöz bennünket, jelentik számunkra az igazi dicsőséget, és a szorongattatások, melyeket el kell viselnünk, hoznak igazi megelégedést; hogy semmi sincs, ami jobban megnemesítene és Istenhez hasonlóbbá tenne bennünket, mint az, ha megbocsátunk ellenségeinknek és jót teszünk velük; hogy többet ér a világot megvetni, mint bírni; hogy nemesebb cselekedet a teremtmények legkisebbikének önként, szeretetből engedelmeskedni, mint királyoknak és császároknak parancsolni; hogy sajátmagunk alázatos megismerése több elismerést érdemel, mint a legmagasabb tudományok, és hogy dicséretreméltóbb saját kívánságaink legcsekélyebbikét legyőzni és megtagadni, mint megerősített városokat bevenni, hatalmas seregeken győzedelmeskedni, csodákat művelni, sőt halottakat föltámasztani.

VIII. fejezet.
Ami bennünket a dolgok megítélésében gátol, és ami a helyes megismeréshez vezet

Hogy az említett dolgokat és sok egyebet helytelenül ítélünk meg, annak oka, hogy mindjárt megjelenésük első pillanatában szeretetet, vagy gyűlöletet váltanak ki belőlünk, aszerint, amint természetes hajlamainkkal megegyeznek, vagy ellenkeznek. Az értelem ily módon elhomályosodik, és nem tud helyes ítéletet alkotni a dolgok valódi értékéről.

Hogy tehát ilyen csalódás ne érjen, légy résen és akaratodat tartsd lehetőleg tisztán és szabadon bármilyen dologhoz való rendetlen ragaszkodástól.

Mikor valami eléd kerül, figyeld meg először értelmeddel és mérlegeld alaposan, még mielőtt akár a szeretet, akár a gyűlölet megmozgatná akaratodat. Az akarat így nem kerül a szenvedély hálójába, hanem szabad és tiszta marad, s fel tudja kutatni mind a hamis élvezet mögé rejtőzött rosszat, mind a gonoszság látszatába burkolt jót.

Ha azonban az akarat már előre hajlandó szeretni, vagy gyűlölni az illető dolgot, akkor az értelemnek nem áll többé módjában helyesen megismerni azt. A hajlandóság ugyanis annyira elsötétíti, hogy az eléje került tárgyat másnak tartja, mint ami, s mikor ilyen fölfogásban ismét az akarat elé állítja, az még erősebb ösztönzést kap arra, hogy minden rend, törvény és józan ész ellenére szeresse, vagy gyűlölje. Az akaratnak ez a heves indulata viszont még jobban elsötétíti az értelmet, mely az eléje került dolgot most már egyre szeretetreméltóbbnak, vagy gyűlöletesebbnek látja.

Azért, ha az előbb megadott szabályt nem vesszük figyelembe, (holott az rendkívül fontos az egész gyakorlatra), akkor ez a két nemes és kiváló erőnk, az értelem és az akarat homályban kering, s egyik sötétségből más, még sűrűbb sötétségbe, egyik tévedésből más, még mélyebb tévedésbe esik.

Vedd elő tehát keresztény lélek minden éberségedet, és óvakodj valamely dologhoz való bárminemű ragaszkodástól mindaddig, míg az értelem világosságánál alaposan szemügyre nem vetted, és annak nem ismerted meg, ami valójában. De ne csupán csak az értelemnek, hanem még sokkal inkább a kegyelemnek és az imának a világosságában, valamint lelkivezetődnek az ítélete alapján igyekezz megismerni a dolgok valódi értékét.

Ez a szabály megszívlelésre méltó bizonyos külső, önmagukban véve jó és szent dolgokban is. Mert ezekben még inkább megvan a veszedelem, hogy csalódásba vigyenek, és meggondolatlan cselekvésre indítsanak. Akárhányszor nem csekély kárt okozhatnak akár az idő, a hely, vagy a mérték körülményei, vagy az engedelmesség hiánya miatt. A tapasztalás tanúsága szerint sokan veszedelembe kerültek már a legdicséretreméltóbb és legszentebb gyakorlatok útján is.

IX. fejezet.
Egy másik rosszról, amelytől az értelmet óvni kell, ha azt akarjuk, hogy képes legyen a helyes megítélésre

A második, amitől az értelmet óvni kell, a kíváncsiság. Mert, ha káros, hiú és haszontalan gondolatokkal töltjük meg, nem képes felfogni azt, ami önmagunk megtagadásához és tökéletesítéséhez szükséges. Meg kell tagadnunk magunktól minden földi, még megengedett dolog kutatását is, ha az nem szükséges.

Tartsd azért megismerő képességedet bizonyos korlátok között és szeresd a lelki szegénységet, amit az Üdvözítő boldognak magasztalt. A világ kisebb-nagyobb újságaival és újításaival annyira ne törődj, mintha nem is léteznének; ha felkínálkoznak és bebocsáttatást kérnek nálad, szegülj ellenük, és űzd őket magadtól messze.

Légy mértékletes és alázatos még a mennyei dolgok megismerésében is, és ne akarj egyébről tudni, mint Krisztusról, a Megfeszítettről, az Ő életéről és haláláról, és arról, amit tőled kíván. Minden egyebet tarts távol magadtól; így jársz majd Isten kedvében; mert az Ő kedvencei azok, akik utána kívánkoznak, és csak annyit akarnak megismerni, amennyi elég arra, hogy a legfőbb Jót szeressék, és szent akaratát teljesítsék. Minden egyéb kívánság és töprengés nem más, mint önszeretet, kevélység és az ördög kelepcéje.

Ha követed ezeket a tanácsokat, az alattomos kígyónak sok kísértésétől megmenekülsz. Mert mikor a gonosz szellem látja, hogy a lelki életet élők akarata határozott és erős, akkor a megismerés útján támadja meg őket, hogy ezen keresztül akaratukat is hatalmába kerítse. E célból fennkölt gondolatokat és rendkívüli érzelmeket sugall, különösen az éles és mély felfogású szellemeknek, akiket könnyebben elragad a gőg. Ezek a lelkek ilyenkor abban a tévedésben vannak, hogy Istent élvezik; az alattomos ellenségnek pedig mi sem kívánatosabb, mint hogy ebben a hiú tetszelgésben megmaradjanak, közben azonban megfeledkezzenek szívük megtisztításáról, önmaguk megismeréséről és az igazi önmegtagadásról. Így aztán belekerülnek a kevélység hálójába és saját értelmükből bálványt csinálnak maguknak. Lassankint észrevétlenül odáig jutnak, hogy azt képzelik, nem szorulnak senki tanácsára és tanítására, annyira megszokták, hogy alkalomadtán mindig a saját ítéletük bálványához folyamodjanak.

Ez a baj nagyon veszedelmes és majdnem gyógyíthatatlan. Az értelem kevélysége ugyanis sokkal veszedelmesebb, mint az akaraté. Mert az akarat kevélysége, amint az értelem felismerte, könnyen meggyógyítható a köteles engedelmesség gyakorlása által. De ugyan ki és hogyan gyógyíthatná meg azt, akinek szilárd meggyőződése, hogy a saját ítélete mindenkiénél jobb? Hogy vethetné alá ítéletét másokénak az, aki mások ítéletét rosszabbnak tartja a magáénál? Ha a lélek szeme, az értelem, amely hivatva volna felismerni és megtisztítani a gőgös akarat sebeit, maga is beteg, vak és gőggel telt, ugyan ki képes meggyógyítani? Ha a világosság sötétségre fordul, s maga a szabály is hamis és megtévesztő, mi történik akkor minden egyébbel?

Szegülj azért ellene ennek a veszedelmes kevélységnek még idejében, mielőtt csontjaid velejéig hatolna. Vesd alá ítéletedet készséggel másokénak és korlátozd lelki dolgokban a rendetlen megismerést. Szeresd a balgaságot és együgyűséget, amit az apostol annyira figyelmünkbe ajánl, és megnyered az igazi bölcsességet.

Forrás: PPEK

Létrehozva 2025. április 22.