Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! A „szent” utáni vonzódás gondolatából kiindulva arra a felismerésre kell eljutnunk, hogy a Szent, vagyis a teremtő Isten maga szerkesztette bele az eszes teremtmény, vagyis az ember természetének mélyébe ezt az egyedülálló vonzódást saját maga iránt.

Tehát mélyen megalapozott az a jog –Isten részéről, s az a kötelesség – az ember részéről, hogy Ő, a kimondhatatlan Felség imádást kér, mert ez Neki megjár. Ez jogos, s mondhatnám: Ez a jogrend alapja:Megadni mindenkinek azt, ami neki   jár. Az Istennek az imádást, a szülőnek és elöljárónak pedig a tiszteletet.

Már a Zsoltáros harsogja: „Adjátok meg az Úrnak, Isten gyermekei, adjátok meg az Úrnak a tiszteletet és a hatalmat! Adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, és szent udvarában imádjátok az Urat!” ( Zsolt.29, 1-2) Ahogy Urunk megfogalmazta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” 0(Mt.22,21.) Vagy ahogyan Szt. Pál fogalmazta meg: „Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.” (Róm.13,7) De nemcsak fölfelé, hanem lefelé is kell gondolkodni e kérdésben: „Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben.” ( Kol.4,1) Tehát méltányos, jogos és jogszerűen megalapozott, hogy Létrehozónknak adjuk meg a legnagyobb tiszteletet.

A novemberi életige letölthető itt.

Létrehozva 2013. december 23.