“Jézus erre megjegyezte: Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában.” (Mk 6,4).

Az ember általában azt tartja, hogy az ég, a mennyország legyen az Istené. A levegő a madaraké. A föld pedig az emberé. Az ember saját maga építi az elválasztó falat, és ki akarja rekeszteni a világból Istent a törvényeivel együtt. Ez a felfogás fedezhető fel a názáreti emberek viselkedésében is.

Vajon miért utasították el Jézust? Bár maga Jézus mondja, hogy egy-egy városban, egy-egy családban becsülik a legkevesebbre a belőlük származó neves embereket – azért mégis van olyan tapasztalatunk, hogy jobbára büszkék egy-egy település lakói az onnan elszármazott neves emberekre. Nehéz megérteni, hogy miért nem akarták elfogadni Jézust, holott az egész vidéken híre járt nagyszerű tetteinek és csodálatos tanításának. Semmi más nem lehetett ennek az oka, mint éppen az, amit a bevezetőben említettünk. Az, hogy az elválasztó fal Názáretben is felépült! Csodálkoznak Jézus szavain és tettein, de elfordulnak tőle. Kellemetlen érzést okozott nekik Jézus jelenléte. “Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be!” (Jn 1,11).

De ez a mai ember tragédiája is! Ma is megy a nagy választófal-építés! A vallás és az élet, a hit és az élet nagy elválasztása! Aki ezt észre veszi, az azt is tudja, hogy mennyire szükséges megvalósítani mindazt, amit éppen a vatikáni zsinat megvalósítani ajánl. Azt, hogy aki elfogadja a keresztény életnormákat, az egyén, közösség és család, példájával és tanúságtételével vádlón bizonyítja a világra a bűnt és megvilágosítja azokat, akik keresik az igazságot. “Ami a lélek a testben, az legyen a keresztény a világban!” (Tertullián). Szükséges tehát, hogy ma is éljenek próféták közöttünk. Olyan próféták, akik tudják, hogy ez az emberi elzárkózás, ami kíséri fellépésüket, nem menti fel őket a prófétai hivatás alól. Akik tudják, hogy hirdetni kötelességük Isten szavát, akár meghallgatják őket, akár nem. Hiszen az is a prófétai hívatáshoz tartozik, hogy ha nem hallgatnak rá, akkor is jelenlétével vádolja és emlékezteti az embereket arra, hogy Isten szólott hozzájuk, de nem hallgattak Isten szavára. Így leszünk Jézus prófétai küldetésének részesei és lesz életünk figyelmeztető jel a világban. “Krisztus a nagy próféta, aki Atyja országát tanúságtevő életével és szavának erejével hirdette meg, a dicsőség teljes megnyilvánulásáig tölti be prófétai küldetését, mégpedig a világi hívők által is!” Így tanítja ezt a vatikáni Zsinat.

Az ember csak akkor talál magára, ha előbb Istenre talál. Csakis így lesz értelme földi életének és éri el örök célját.

Forrás: Végsheő Dániel – Egy szívvel és egy szájjal (parochia.hu)

Létrehozva 2013. augusztus 8.