Mértéken felül nem szabad aszkézist végezni, hanem igyekezni kell, hogy barátunk [1] – a testünk – hűséges és készséges legyen az erények végzésére. 

Középúton kell haladni, se jobbra, se balra ne térj le az útról (Péld 4,27): a léleknek lelki eledelt, a testnek testi, a földi élet fenntartásához szükséges eledelt kell nyújtani. Nem kell a társadalmi élet elől sem elzárkózni abban, amit az a törvény szerint tőlünk megkíván, ahogy az Írás mondja: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21). 

      Lelkünk iránt is megértéssel kell lenni gyengeségei és tökéletlenségei miatt, és hiányosságainkat elviselni, ahogy elviseljük felebarátaink hiányosságait, de nem ellustulni, hanem szüntelenül buzdítani magunkat a jobbra. 

      Ha esetleg sokat ettél, vagy valami olyat tettél, ami az emberi gyengeségből következik, ne háborodjál fel, ne tetézd bajjal a bajt, hanem férfias bátorsággal nekiállva a hiba kijavításának, igyekezz megőrizni a lelki békét az Apostol szava szerint: Boldog, aki nem ítéli el magát abban, amit helyesnek tart (Róm 14,22). Ugyanez a gondolat rejlik az Üdvözítő szavaiban is: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába (Mt 18,3). 

      A munkától és betegségektől megfáradt testet elegendő alvással, étellel és itallal kell erősíteni, nem sajnálva tőle még az időt sem. Jézus Krisztus Jairus leányának feltámasztása után tüstént megparancsolta, hogy adjanak neki enni (Lk 8,55). Bármiben is érünk el eredményt, az Úrnak kell tulajdonítanunk s mondjuk a Prófétával: Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget (Zsolt 113,9). 

      Harmincöt éves korig, vagyis az emberi élet deléig az számít nagy győzelemnek, ha az ember tisztán megőrzi önmagát, és sokan épp ezekben az években nem tartanak ki az erényekben, hanem letérnek a helyes útról tulajdon vágyaikhoz, amint erről Nagy Szent Vazul tanúskodik: Sokan sok mindent gyűjtöttek ifjú korukban, de életük deléhez érkezvén, a gonosz lelkektől rájuk mért kísértésekkel járó izgalmakat nem tudták elviselni, ezért mindenüket elveszítették. 

      Hogy az embert ne érje ilyen meghasonlás, mintegy próbaképp mérlegre kell tennie önmagát és egész életében figyelnie kell önmagára Szíriai Szent Izsák tanítása szerint: mintegy mérlegen kell lemérnie kinek-kinek a saját életét (Prédikációk 40.).

A tanítás elolvasható itt.