Miközben felnőttem voltak feladatok, amelyeket édesanyám kért tőlem és rettegtem tőlük. Mondjuk a krumplipucolás. Először is, egy nagy ír családból származom, így elképzelheted azt a tömérdek számú krumplit, amelyre rendszeresen szükség volt. Másodsorban, azelőtt nőttem fel, mielőtt a teleshop forradalmasította a konyhai eszközöket, így amikor azt a 15000 krumplit pucoltam elkerülhetetlen volt, hogy olykor az ujjpercem bele ne kerüljön. (sajnálom azt a testvérem, aki azt a morzsát kapta…)

Szükségtelen mondanom, hogy nem szerettem ezt a feladatot. Így képzelheted a meglepetést, amikor a szerzetesi hivatásomat ezen feladat alapján erősítették meg. Az Élet Nővérei szerzetesrendet látogattam meg, azt várván, hogy ez egy olyan hétvége lesz az, ahol kizárhatom a hivatást. Papíron, a napirend ezt tette volna. Túl korai kelés, szándékos csend, amikor nem alszok és ha elhiszed – mértéktelen krumpli pucolásával töltött órák, egy ipari konyhában. És mégis ott voltam, egy rozsdamentes pult fölött (csendben!), egy vágódeszkával, egy szemetes vödörrel és egy hámozó mellett, s a kegyelem sugara és a felülről jövő fény átjárta  a kőszívem, s tudtam: ez a hely számomra. Mély béke töltött el, amely belülről fakadt fel egy mosollyá, amelyet nem tudtam letörölni az arcomról, akárhogy is próbáltam. Csak Isten képes ezt tenni.

Szeret meglepni bennünket. Sok oldala van a vallásos életnek, amelyet jó volna ha diákok tudnának. Vegyük mondjuk a hasfájós nevetéseket. Amikor elkezdtem tisztázni a szerzetesi hivatásom, azt gondoltam, hogy azok a napok már véget értek. Tévedtem. Az emberek még nevetnek, és még milyen sokat, a szerzetesi ruha ezen oldalán is.  Vagy a desszert (még mindig szeretem); teljes erőbevetésű kosárlabda (lehetséges), spontán móka, mint az étkező tálcán való csúszkálás a hófödte domboldalról (kipipálva); jó beszélgetések (általánosak). Ezek a fajta dolgok nem igazán meglepetések. Ezek megkönnyebbülések.

Az igazi meglepetések engem arra a következtetésre juttattak, hogy a szerzetesi élet a legtitkoltabb dolog az Egyházban. Ezeknek Jézushoz van köze: milyen közel van, milyen igazi a szeretete, mennyire ismer és bízik benne, miként gondoskodik rólunk. Nincs nap, hogy ne hőkölnék vissza és csodálkoznék a káprázattól emlékezvén arra, hogy mi az életutam azóta. ,,Hogy kerültem ide? Ismerek sok nőt, aki szentebb, erényesebb, érdemesebb, mint én, aki még ha akarta is, nem kapta meg ezt a hivatást. Engem persze egyszer sem jelöltek azok sorába, akiket lehetségesnek tartottak apácának. És sosem voltam boldogabb, vagy jobban önmagam.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. június 16.