Talán Ön egy olyan ember, aki már sok mindent elért; aki állandóan az elismerések özönét kapja a vállalatától –  méltatva a teljesítményét. Aki sokszor kapott már előléptetést, sokszor kiemelték szakmai összejöveteleken, és több elismerő oklevele van, mint amennyi elfér az irodája falán.
Aztán  persze  lehet,  hogy  Ön  nem  ilyen  ember.  Keményen  dolgozik,  próbálja  a  legjobbat  nyújtani,  de  az elismerés, ha egyáltalán jut – elég ritka. Legtöbbünk inkább ebbe a második kategóriába tartozik.

Amíg  a  „szupersztárok”,  a  kiemelkedően  teljesítők  és  a  felsővezetők  kapják  az  elismerést,  sokan  a  virtuális sötétben robotolnak. Néha talán szomorúan eltöprengünk azon, hogy valami hatása van-e egyáltalán a munkánknak, illetve törődik-e egyáltalán valaki azzal, amit csinálunk. Ilyen időszakokban fontos, hogy egy dologra emlékezzünk: nincs abban semmi szégyellnivaló, ha névtelen hősök vagyunk, akiket senki sem vesz észre. Valójában, a névtelen hősök azok, akik miatt a gépezet olajozottan működik.

Volt Önnek valamikor ízületi sérülése – kifordult térd, kificamodott hüvelykujj? Nekem már volt mindkettő. A sérülések  előtt  sohasem  foglalkoztam  a  bal  térdemmel  vagy  a  jobb  hüvelykujjammal.  Amikor  azonban  olyan fájdalmat  éreztem  a  térdemben, mintha valaki egy hosszú tűt döfne bele, vagy amikor egy egyszerű ajtónyitás is gondot okozott a jobb kezemmel – akkor azonnal észrevettem mindkettőt. Az egészséges, működő ízületekről nem kell tudomást vennünk.

Vegyük a zenekar példáját: amikor harmonikusan együtt játszanak, akkor az egyes hangszerek nem tűnnek ki, hacsak a zenészeknek nem kell szólót játszaniuk. Egy szimfónia közepén, ha észrevesszük a hegedű vagy a fuvola hangját, amikor nem kellene azt külön hallani, akkor tudjuk, hogy valami nem stimmel.

Ez az egyik oka annak, hogy sok ember nem kap túl gyakran figyelmet a munkahelyén. Gyakran úgy végzik a munkájukat,  hogy  nem  irányítják  magukra  a  figyelmet,  hacsak  nem  követnek  el  hibát,  ami  meglátszik  az összteljesítményen. Az egyik főnököm így fogalmazta ezt meg: ha nem hall semmit felőlem, akkor azt feltételezheti, hogy minden rendben van. Ez lehet, hogy nem túl megerősítő azok számára, akik időnként bátorításra vágynak, de ez a valósága a mai üzleti és szakmai világnak. A mondás így szól: a csikorgó kereket szokták csak megkenni.

Szóval, hogyan is reagáljunk, ha úgy érezzük, hogy nem becsülnek meg minket vagy alulértékelnek? A Bibliában találhatunk néhány javaslatot, hogy mire fókuszáljunk.

Emlékezzünk  arra,  hogy  egy  nagyobb  egész  részei  vagyunk.  Ha  nem  emelnek  ki  minket  a  példamutató teljesítményünkért,  akkor  is  bizonyosak  lehetünk  abban,  hogy  fontosak  vagyunk  a  végeredmény,  az  egész teljesítmény szempontjából. Az emberi szív nem tud a tüdő vagy az agy nélkül működni és ez fordítva is igaz. „Mert ahogyan  a  test  egy  …  Ha  a  test  csupa  szem,  hol  lenne  a  hallás?  Ha  az  egész  test  hallás,  hol  lenne  a  szaglás? Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Így bár sok a tag, de egy a
test.” (Kor 1,12:12-20)

Ismerjük fel, hogy szükségünk van egymásra. Ahogy az egész vállalatnak szüksége van a mi hozzájárulásunkra, hasonlóképpen  mi  is nyerünk mások hozzájárulásából és ezért értékelnünk kell azt.  „Jobban boldogul kettő, mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van… Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Prédikátor könyve 4:9-12)

Ébredjünk rá arra, hogy a munkánk fontos, számít Istennek. Hogy újra a zenekar példáját használjam, néha el kell fogadnunk a helyzetet, hogy kizárólag a Karmesternek, egy egyszemélyes közönségnek játsszunk – Istennek. De ez  az,  amire  igazán  szükségünk  van.  „Amit  tesztek,  lélekből  végezzétek  úgy,  mint  az  Úrnak,  és  nem  úgy,  mint  az embereknek, tudván, hogy viszonzásul az Úrtól fogjátok megkapni az örökséget.” (Kol 3:23-24)

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Monday Manna

Létrehozva 2013. június 4.