Tavasszal kezdenek a traktorok életre kelni és „kizarándokolnak” a földekre, vetik a kukoricát, búzát, szóját,  gyapotmagot  és  más  terményeket.  Az  időjárás  függvényében  pedig  az  öntözőrendszerek  pedig vízzel látják el a földeket.
Mi az, amit a gazda csinál ezután? Azon kívül, hogy műtrágyáz és rovart irt, nem mást, mint figyel és vár. Van azonban valami az ő irányítási és ellenőrzési képességén túl: a magnak ki kell csírázni és el kell kezdenie növekedni. A farmer, bármennyire is szeretné, nem tudja kikényszeríteni a növekedést.

A  Biblia  újszövetségi  részében  Pál  apostol  utal  ennek  a  realitására  lelki  értelemben,  amikor  azt mondja „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Korinthus 3:6) Mindannyiunknak, akik túlnyomóan kiszolgálás-irányultságú gazdaságokban élünk, ahol nekünk kell a
dolgokat megtörténtté tenni, senki nem gondol komolyan a várakozásra és figyelésre. A piac azt ünnepli, aki eredményeket hoz. Nagyon messzire kerültünk elődeink mezőgazdasági kultúrájától, és még ha egyet is értünk Pállal, a szavai mégis furcsának és reménytelenül idejétmúltnak tűnnek.
Ahogy  viharos  tempóban  rohangálunk,  akár  a  modern  üzleti  és  szakmai  világunkban,  akár  magán köreinkben kutatva hol szolgáljunk, talán itt lenne az ideje, hogy néhány bibliai alapigazság a józan észt és az  alázatosságot  behozza  a  szemléletünkbe  arról,  hogy  mit  tudunk,  és  mit  nem  tudunk  megtenni.  Pál gondolatai ugyanebben a fejezetben ezt világítják meg:
Istennek nincs ránk szüksége. „Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, …” (1Korinthus 3:7)
De Isten azt választotta, hogy használ minket és ebben örömét is leli. „Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán,…” (1Korinthus 3:5)
Isten lehetőséget ad nekünk arra, hogy szolgáljuk Őt és egymást, és hogy részt vegyünk az Ő isteni céljaiban. „…ahogy megadta neki az Úr.” (1Korinthus 3:5)
Gyakran  a  bizonytalanságunkból  vagy  büszkeségünkből  fakadóan  a  saját  érdemünknek  akarunk tulajdonítani dolgokat: ezt ÉN csináltam! És lám mennyire szükségszerű, hogy a fenti igazságokat mélyen átszűrjük  magunkon  és  elengedjük,  hogy  a  magunk  érdemének  tulajdonítsuk,  vagy  azt  érezzük,  hogy kezünkben  kell,  hogy  legyen  az  irányítás.  Ehelyett  alázatosan  elfogadhatnánk  a  ránk  osztott  résztvevő
szerepet Isten munkájában a körülöttünk lévő világban.  
Emlékeztek arra Super Bowl reklámra, amelyikben egy kisfiú Darth Vader jelmezben rohangál a ház körül és megpróbálja az „erőt” használni? Minden erőlködése és elszántsága ellenére sem történik semmi a szárítóval, a kutyával, sem a babával. Aztán a felhajtón álló autó felé emeli a kezét. A lámpa pislant egyet és a motor beindul – a kisfiú legnagyobb csodálkozására és az apa legnagyobb szórakozására, aki a konyhából figyelt addig és beindította a kocsit a távirányítású indítóval.
A  reklámban  az  apa  beavatkozik.  Isten,  a  mi  Mennyei  Atyánk  ennél  jóval  nagyobb  mértékben  és mélyrehatóbb  módon,  bizalmasan  és  összetettebben  van  bevonódba  minden  dolgok  történésébe.  A Biblia  egyértelműen  ezt  mondja.  Jézus  így  szól  tanítványaihoz,  „mert  nélkülem  semmit  sem  tudtok cselekedni”  (János  evangéliuma  15:5)  Pál  pedig  ezt  mondja:  „Mindenre  van  erőm  a  Krisztusban,  aki megerősít engem.” (Filippibeliekhez írt levele 4:13)

Monday Manna, 2013. május 20.

(A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete)

Létrehozva 2013. május 21.