II. János Pál – Jézus születésének 2000 éves jubileuma alkalmával – ünnepélyesen bocsánatot kért az egyház történelmi bűneiért Istentől, és mindazoktól, akik e mulasztások vagy vétkek emlékét hordozzák. Egyúttal kifejezte, hogy a katolikus egyház is megbocsátja mindazokat a vétkeket, amelyeket mások őellene követtek el.

Ez a pápa egyébként mintegy 25 alkalommal kért bocsánatot attól a vallástól, egyháztól, nemzetiségitől, csoporttól amelyet éppen meglátogatott, s amely ellen az egyház tagjai valaha vétettek (protestánsoktól, ortodoxoktól, zsidóktól, tudósoktól, amerikai bennszülöttektől stb.). Ilyenkor sosem tett szemrehányást azért, amiben éppen azok a csoportok vétettek a katolikus egyház ellen, amelyektől ő bocsánatot kért…

Néhányan túlzásnak tartják a pápa bocsánatkérését. Mások igazolva látják az Egyház-ellenes vádakat: “Lám, végre a pápa is beismeri!” Mit gondoljunk minderről?

A Szentírás arra hívja a keresztényt, hogy ha embertársának valami panasza van ellene, béküljön ki vele! (Mt 5,24) Érvényes ez akkor is, ha mások jobban megbántottak minket, mint mi őket! Mi tegyük meg a magunk lehetséges lépését a béke kedvéért, (“győzd le jóval a rosszat” Róm 12,21), s bízzuk Istenre, hogy bocsánatkérésünk mikor kelti fel a másik félben az igazság lelkületét, amelynek következtében majd ő is bocsánatot kér azért, amit ő vétett, s így egy új kapcsolat születhetik köztünk. – A pápa ezen az evangéliumi úton jár.

A következőkben az egyház bűneiként leggyakrabban emlegetett eseményeket idézzük fel, s megkísérelünk ezekről egy reális látásmódot kialakítani.

A/ Tény – hogy az egyház történelmében voltak súlyos bűnök

A katolikusnak kell tudnia, hogy az egyház történelmében voltak súlyos torzulások. S kell tudnia, hogy bár az egyház Krisztus teste, isteni igazságok hordozója, tagjai és vezetői gyakran hűtlenek voltak Jézushoz és az ő igazságaihoz. – De ennek arra kell figyelmeztetnie őt, hogy neki magának is nap mint nap újra át kell adnia életét Krisztusnak. Hiszen mindannyiunkban él a “régi ember”, az önzés, az ösztönök csábítása. És amint a történelemben történt, ma is megtörténik, hogy sok keresztény – olykor a maga kis hétköznapi életében, máskor ennél feltűnőbb esetekben – Jézusnak és az Ő Evangéliumának botrányává válik.
Az egyház és a keresztény fájdalommal megvallja, hogy saját emberi közösségében voltak és vannak vétkek. De örömmel hiszi, és tapasztalja is, hogy az egyház történelme folyamán minden botlás után, minden korszakban képes volt kilépni a nyomorúságból, s megújulni az evangélium alapján; s így újra és újra képes volt az evangéliumi tisztaságnak és a legemberibb értékeknek hírnökévé válni az emberiség számára. Az egyház mai elkötelezett tagjai is tudnak saját hibáikról, s tudnak egyházuk hibáiról, de a folyton megújulni képes jézusi életet akarják élni., s erre szeretnék meghívni embertársaikat.
S azt is tudhatjuk, hogy minden emberi közösség hordozott és hordoz vétkeket. S a legtöbb emberi társaság, nemzet vagy ideológia néhány évtized vagy emberöltő alatt elkövetett annyi bűnt, mint amennyit a 2000 éves egyház szemére szoktak hányni. Gondoljunk pl. a kommunizmusra vagy a liberális kapitalizmusra!

1. Az egyház bűneinek eltúlozása

A kommunizmus évtizedeiben vagy napjainkban is minden iskolás tanul az egyház történelmi bűneiről. Olvashatunk e témáról könyveket, láthatunk filmeket stb. Az egyház hibáinak bemutatása azonban gyakran a súlyos hazugságig menően egyoldalú:
Egyoldalú abban az esetben, ha úgy beszélnek a mulasztásokról, vétkekről, hogy amellett nem szólnak a sokkal jelentősebb pozitívumokról! – Ha az egyház történelmében jelen is volt az emberben élő bűn, jelen volt a megváltás felemelő ereje is, amely által mindig képes volt a megújulásra. S az egyház minden korszakában éltek hősök, szentek, tömegeket magukban foglaló szent mozgalmak, amelyek egyrészt Krisztus hiteles tanúi voltak, másrészt a legnagyszerűbb emberi értékek hordozói és történelmi korszakok megtisztulásának elindítói.

Egyesek pl. újra és újra felróják, hogy a kommunista időkben voltak egyházi vezetők, akik együttműködtek az államhatalommal. De egyidejűleg nem szólnak arról, mennyivel többen vállalták a súlyos börtönt, a deportálást vagy akár a halált, mert nem voltak hajlandók együttműködni az elnyomó rendszerrel.
Hazánkban arról is többször hallhattunk, hogy az orosz ortodox egyház egyes vezetői hogyan működtek együtt a szovjet hatalommal. De arról viszont a társadalom keveset hallott, hogy a mai hivatalos orosz becslések szerint 1917 és 41 között 200.000 ortodox papot és szerzetest és több ezer katolikus papot öltek meg a Szovjetunióban.
Mindezzel kapcsolatban jó felidéznünk, hogy a legújabb kutatások szerint a XX. században mintegy három millió embert öltek meg azért, mert keresztény (a kommunizmus, a fasizmus, a latin-amerikai, afrikai vagy iszlám fundamentalista diktatórikus rezsimek alatt). Közülük 12.692 személyt sorolhatunk az “új vértanúk” közé, akik – mint Romero érsek, Kolbe atya, a magyarországi Apor Vilmos és Romzsa Tódor püspökök vagy Salkaházi Sára (vö. 19.l./I; 43.l./I.), egy odaadott élet megkoronázásaként, teljes tudatossággal haltak meg hitükért, illetve embertársaik védelmében. (A.Riccardi olasz történész professzor írt könyvet, történeti kutatások alapján, e keresztény holokausztról: “A vértanúság százada” címmel.)

A könyvrészlet elolvasható itt.

Létrehozva 2017. december 28.