Gyümölcsoltó Boldogasszony áttett ünnepére

Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb magyar papköltőnk versei közt van egy sor, mely így hangzik: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Mennyire illik ez a mai ünnepen a jó Istenre, aki Jézus megtestesülésekor az emberiség romlott természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet.

A mai ünnep nemcsak Mária istenanyaságának, hanem Jézus megtestesülésének ünnepe is. Jézus megtestesülését azonban nem fogantatásakor, hanem születésekor, karácsonykor ünnepeljük. Így lett egyre inkább a Szűzanya ünnepe Gyümölcsoltó Boldogasszony, amit március 25-én ünneplünk, de mivel az idén március 25 a nagyhétre esett ezért tette át az Egyház a mai napra.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének lényege, a megtestesülés, Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatása, azaz 9 hónappal Jézus születése előtti nap, Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét.
Először az ünnepet 692-ben említik, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését. Eszerint már hosszú ideje ünnepelhették.
Az ünnepet 150-200-ban a Jakab ősevangélium és azaz üdvtörténeti elgondolás készítette elő, hogy a világ teremtése, Krisztus fogantatása és kereszthalála ugyanazon a napon, a kereszthalál napján, március 25-én történt.

Érdekes az ünnep megnevezése a különböző kódexekben. A Müncheni kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányikódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már az 1506-ból származó Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony.  A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy a gyümölcsoltás, szemzés hagyományos napja volt.

Az ünnepi szentmise litániájához Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás szép régi magyar hagyománya, amiből mára annyi maradt meg, hogy a szentmisében, amikor a nagy Hiszekegyben a „Megtestesült a Szentlélek erejéből”, vagy a rövidebb hitvallásban: „aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” szavakat mondjuk, térdet hajtunk. Egyébként a liturgikus előírások értelmében ezt kell tennünk Karácsonykor is.
Az imént említett, 1750-es évekből származó püspöki följegyzésben, ezt olvashatjuk: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli”. Ebből az ünnepből forrásozik kedvenc imádságunk, az Üdvözlégy és az Úrangyala is.

Az elmélkedés elolvasható itt.

Létrehozva 2018. február 2.