“Volt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, a vámosok feje.Szívesen látta volna Jézust szemtől-szembe” (Lk 19, 2).

Egy hithirdető atyát egyszer egy olyan bennszülött idős emberhez hívtak, aki még nem volt megkeresztelve. Az megkérte az atyát, hogy beszéljen neki arról a vallásról és arról az Istenről, akit ő tisztel, és akinek evangéliumát hirdeti. Ő Jézusról beszélt az idős embernek. Elmondta, hogy mennyire szerette az embereket, és hogyan adta oda életét üdvösségünkért.

Amikor a pap távozni készült, az idős bennszülött így szólt: Mond már meg még egyszer annak az embernek a nevét. Jézusnak hívják! Erre az idős ember így fohászkodott: “Ó, jóságos Jézus, milyen nagy kár, hogy ilyen későn ismertelek meg téged!”

Igen! Ez egy nagyon fontos felismerés! Jézust meg kell ismerni, hogy szeretni tudjuk őt! Zakeus is vágyott arra, hogy meglássa. Hogy megismerkedjen vele, arra talán még gondolni sem mert! És lám, Jézus alkalmat ad neki arra, hogy megismerje őt. Elgondolhatjátok, hogy milyen nagy öröme lehetett ennek a Zakeusnak, ha még ilyen nagy áldozatra is szinte vidám szívvel képes volt: “Vagyonom felét a szegényeknek adom!” Mindent igyekszem jóvátenni, amit korábban rosszul tettem. De mi legyen ma velünk! Hogyan ismerhetjük meg Jézust, hol találkozhatunk vele?

Eszembe jutott valami! Gondoljatok arra, hogy valakinek korán meghal az édesapja. Bizony nagyon sok ember él úgy, hogy nem is ismerte édesapját. Ha tudni akar róla valamit, kitől kérdezi meg? Nyílván, hogy édesanyjához fordul és kéri őt, hogy meséljen neki apjáról. Milyen volt, milyen ételt szeretett, stb. Gondolom, miután Jézus mennybetérte után az apostolok elindultak, hogy teljesítsék Jézus parancsát, hirdették az evangéliumot, időnként haza-hazatértek. Ilyenkor bizonyára egybegyűltek a Szűzanya házában és kérhették őt: beszélj nekünk Róla. Beszélj arról az időről, amikor mi még nem ismertük őt. A názáreti időkről, gyermekkoráról, fiatalember koráról.

Nos nekünk is valami ilyesmit kell tennünk. Hová mehetnénk? Gondolom, csakis ide a templomba. A liturgia által, a zsolozsma által, a prédikációból, az evangéliumból igazán megismerhetjük Őt. Igaz, vannak más felfogású emberek is, akik azt mondják: én nem szívesen járok a templomba, ott nem tudok igazán imádkozni. Én a szabadban tudom Istenhez emelni szívemet. Vajon a gyermek nem azt mondaná tiszta szívből, őszintén: én szívesebben tanulnék otthon, mint az iskolában. Lehet, hogy ez így van, mégis iskolába kell járni, mert a tanulásnak az a helye. Jézust, tehát manapság a templomban, a hittanórán, a Szentírásból ismerhetjük meg!

Van azonban a Szentírásban egy mondat, melyet nagyon komolyan kell vennünk: “Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad!” (Jak. 4,6). Ha ilyen alázatos lelkülettel vesszük kezünkbe a Bibliát, alázatos és nyitott lélekkel hallgatjuk tanítását, akkor megismerjük az Ő csodálatos nagyságát. Tulajdonképpen az ember is ott kezdődik, ahol tisztelet van és lelkesedés. (A barbár ember csak böfög, röhög! Még az erdőbe is inkább fát lopni megy, nem pedig azért, hogy a természet szépségében gyönyörködjék. Az ilyen ember lelkében semmi sem mozdul meg, ha felpillant a csodálatos égboltra).

Jézus azt mondta tanítványainak: kövessetek engem! Tőlünk is ezt várja el! Zakeusnak megmutatta, hogyan kell azon az úton járni, mely kedves Istennek. Most amikor ezt az evangéliumi történetet átgondoljuk, vegyük észre azt, hogy minket is éppen úgy szólít meg, mint megszólította Zakeust. Kövessük példáját a megtérésben!

Forrás: Végsheő Dániel – Egy szívvel és egy szájjal

Létrehozva 2013. április 5.