Amikor a birka béget, mindannyiszor eledel hullik ki a pofájából, amikor pedig az ember siránkozik, mindannyiszor elesik egy áldástól – vélekedett Spurgeon is.

A morgás messzeható következményeiről

Isten népének egyik legfőbb baja a Mózes és Isten elleni zúgolódás volt. Isten valamennyi csapás alól kiszabadította őket, és kettéválasztotta nekik a tengert, hogy megmentse őket a fáraó üldözőcsapataitól, mégis amint nem minden alakult az elképzelésük szerint, újból és újból zúgolódni kezdtek, méghozzá módfelett.

Nem csupán némi elégedetlenség volt, aminek hangot adtak, hanem kőkemény ellenállás, lázadás, vádaskodás, szemrehányás, Isten teljhatalmának elutasítása. De az Újszövetségben is olvasunk arról, hogy a farizeusok és az írástudók mesterei voltak ennek a műfajnak, az Apostolok cselekedeteiben pedig utánanézhetünk, hogy a görög zsidók éppoly kevéssé átallottak zúgolódni. Vajon valaki is szabad volt ettől? Feltehetően az elégedetlenség kifejezésének közkedvelt, mindnyájuk által jól elsajátított módja volt, és úgy tűnik, mintha a panasznyilvánításnak ez a formája máig sértetlenül fennmaradt volna.

Önvizsgálat

Amikor a birka béget, mindannyiszor eledel hullik ki a pofájából, amikor pedig az ember siránkozik, mindannyiszor elesik egy áldástól. Így fogalmazott találóan még a 19. században az evangélista és igehirdető Charles H. Spurgeon. Elrémisztett, amikor ezt legelőször tudatosítottam magamban. Attól fogva igyekeztem ügyelni rá és elkerülni, mivel természetesen nem akartam elesni egyetlen áldástól sem. Hajlok a siránkozásra, panaszkodásra, akadékoskodásra? Ezt mindenkinek magának kell megvizsgálnia. Bizonyára vannak emberek, akik minden kákán gyorsabban találnak csomót, ám még a legszeretetreméltóbb és legkellemesebb modorú embertársunknál is hamar felfedezhetünk némi morgolódási hajlamot. Sajnos Ádámtól örökölt bűnös természetünkből fakad, hogy könnyen beleakaszkodunk egy mégoly parányi kedvezőtlen dologba, ahelyett hogy szabad folyást engednénk a tucatnyi jó feletti ujjongásunknak. Tudatosan el kell határoznunk, hogy ne akarjuk és ne tegyük ezt, mégpedig naponként újra meg újra.

Bizonyára sokak számára ismerős annak a fiatal édesanyának a kétségbeesése, aki gyermekének szerzett egy pompás napot uszodai lubickolással meg fagyival meg állatkerti látogatással meg játszóterezéssel, de mivel a sok nagyszerű óra végén egyetlen dolog félresikerült, mi több, meg kellett tiltania valamit, csak egyvalamit aratott: kiadós zúgolódást!

Vajon a mi mennyei Atyánk hogy fogadja tőlünk, ha az életünkben megtapasztalt minden jótéteménye, megőrzése, oltalma, kegyelme, gondoskodása és vezetése ellenére a legcsekélyebb indok esetén lázongani kezdünk, mintha Ő nem törődne semmivel, és még sosem részesített volna semmi jóban?

Önmagunk megmérgezése

Az ember nem tesz jót magának, amikor siránkozik. Sokkal inkább megrövidíti saját magát. Nem csupán megkönnyebbülést eredményez, ha kiadjuk magunkból elégedetlenségünket, mert könnyen hátrafelé sül el a dolog. Aki úgy igazán nekikezd nyafogni, önmagát mérgezi a megjegyzéseivel, nemritkán pedig ezzel együtt a környezetét is. A panasztevő pillantása túlságosan is egyetlen – mindegy, mennyire nagy vagy kicsi – dologra összpontosít, amely mérföldekre van a jótól. A kellemetlenségre való figyelés miatt ugyanis az illető elveszíti a látását minden más dolog, túlontúl gyakran pedig éppen a lényeg iránt. Mindenfajta panaszkodás tartalmaz mindenekelőtt egy-egy adag tudálékosságot és önigazultságot, de elégedetlenséget, önsajnálatot is – tehát olyan egészségtelen összetevőket, amelyek nem gazdagítják a napjainkat. Ha egy apróság nem felel meg neki, a szájaló szívesen veti el az egészet. Amiért például az étteremben felszolgált étel egyik körete nincs rendben, megkérdőjelezi a konyha teljes személyzetét, továbbá a tulajdonos egész családját, amúgy pedig tiszta őrültségnek nyilvánítja az ötletet, hogy házon kívül egyenek.

Kár érte, szegényebbe teszi az életét. Egy-egy nap oly sok szépet tartogat, de zúgolódással figyelmen kívül hagyjuk a nekünk elkészített jó dolgokat. Nem véletlenül tiltja meg Isten az Ő Igéjében a zúgolódást. Nem csekélyebb személy, mint maga a Teremtő ismeri a morgolódás rejtett veszélyét. Mert végső soron minden még oly jelentéktelennek tűnő hibakeresés is elégedetlenségből fakad, és azt juttatja kifejezésre, hogy valamit nem úgy kapok meg, ahogy kellene, az más, mint amit elvárok. E mögött egy felfuvalkodott és többnyire sértődött én áll, amelyik önmaga megfigyelése és fontossága körül forgolódik, és így értelmezi magát.

Ezért Isten Szava kifejezetten értésünkre adja, hogy mindent zúgolódás és vonakodás nélkül tegyünk (Filippi 2,14), és a vendégszeretetet is így gyakoroljuk (1 Péter 4,9). Nagy elvárás, de fontos rendelkezés, amelyet nem szabadna csupán futólag elolvasnunk. Komolyan kell vennünk, ügyelnünk, figyelnünk kell rá, önmagunkat pedig becsületesen meg kell vizsgálnunk – naponta! Hisz nem minden elégedetlenség kap hangot, olykor én is csak magamban morgolódok csendesen… Isten azonban a ki nem mondott dolgokat is meghallja, és a hangtalan dolgok is kihatással vannak a saját lelkemre.

Törekedjünk az ellenkezőjére – örömre!

Mert amúgy hogyan is nyerhetne teret az öröm? Senki sem lehet egyszerre mogorva és hálás, zsörtölődő és Istent dicsérő. Amit Spurgeon példázatszerűen világossá tesz a birkás példájával, ma is változatlanul érvényes. Tehát döntenem kell. Döntsünk helyesen, amellett, aminek maradandó értéke van számunkra, és amivel kedvező széljárás esetén még másokat is magunkkal ragadhatunk! Döntsünk Jézus Krisztus mellett, akinél sosincs okunk a kesergésre, viszont garmadával van okunk a hálatelt dicséretre és örömre!

Megfontolásra

• A zúgolódás nem csupán az áldástól foszt meg, de Istent is gyalázza.
• A zúgolódás nem azonos azzal, amikor elpanaszoljuk Istennek a szükségeinket (az előbbi lázadás, az utóbbi nyomorúságunkban Istenhez való kiáltás, amit Isten is szeretne).
• A zúgolódás rossz hangulatot teremt, másokat is lehúz.
• A zúgolódás a tetterő halála.
• A zúgolódás magányossá tesz, senki sem szereti az örökké nyavalygók társaságát.
• Az elégedetlenkedők lemaradnak a szépről, mert másra összpontosítanak.

Összefoglalóan: A zúgolódás nem pusztán flegmaság, hanem bűn, hisz Isten gyermekeiként elegendő okunk van a hálára. Urunk pedig azt szeretné, ha folyton hálaének és dicséret lenne az ajkunkon.

Ez mutatja, hogy Isten gyermekének hálás lelkülete nem változhatna meg a helyzettől függően, mert hálánk alapja – az, hogy Isten a gyermekévé tett minket – örökre fennmarad.

(forrás: ethos, 2015/2. szám)

Létrehozva 2024. szeptember 26.