Néhány évvel ezelőtt egy barátom javasolta, hogy negyedévente vonuljak el üzleti tervezés céljából. Elmondta, hogy neki ez segít abban, hogy a személyes és üzleti céljait a helyes irányba tartsa. Célorientált emberként komolyan vettem a javaslatát, és elkezdtem cselekedni. Találtam egy olyan időt, amikor elcsendesedhetek, lelassulhatok, összeszedhetem a gondolataimat és tisztábban gondolkodhatok az otthoni és munkahelyi zaj nélkül.

Ahogy Isten akarta, idővel a lelki utam és növekedésem során ez a negyedéves elvonulás kevésbé az üzletről szólt, mint inkább az Istennel való kettesben töltött időről. Ez ma már életem egyik legfontosabb lelki ritmusa. Enélkül úgy tapasztaltam, hogy lelki egészségem gyengül.

A Szentírásban is találunk erre számos példát. Az egyedül töltött idő, a lassítás és a mindennapi élet zajától és káoszától való elszakadás fontos gyakorlat volt a legtöbb ember számára, akiket Isten arra használt, hogy elérjék céljukat. Még Jézus Krisztusnak is szüksége volt ezekre a csendes időkre: „Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.” (Máté evangéliuma 14, 23).

A csend és az elvonulás ideje sok szempontból fontos volt Izrael népe számára. A 46. zsoltár például ezekkel a biztató szavakkal kezdődik: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” Úgy hangzik ez, mint ami a mi életünkben is történik?

A zsoltár vége felé ahelyett, hogy arra buzdítana minket az Ige, hogy „kelj fel és csinálj valamit!”, éppen az ellenkezőjét mondja nekünk: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” (A zsoltárok könyve 46, 11) Azaz a zűrzavar közepette mégis megtapasztalhatjuk a békét és a csendet, ha Istenre összpontosítunk.

Ha elgondolkodom az elvonulások során szerzett tapasztalataimon, rájövök, hogy mennyire tükrözi lelki utam és növekedésem nagy részét a Jézussal való bensőséges együttlét. Íme két kulcsfontosságú pont, amit megtanultam:

1. Gyakran el kell távolodnom a mindennapi életem zajától, és közelebb kell kerülnöm Istenhez, hogy meghalljam, mit akar mondani nekem.
2. Még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy az élet éppen jól alakul (ahogyan azt az én korlátozott, tökéletlen emberi elmém meghatározza), Istennek van valami olyan terve számomra, ami jobb, mint amit el tudok képzelni. Ő szeret engem, és az Ő terve az életemmel – bár valószínűleg egészen más, mint a jelenlegi életem – örömteli lesz.

Gyakran megkérdezek sikeres embereket, akár Jézus követői, akár nem, hogyan rangsorolnák életük minőségét egy 1-től 5-ig terjedő skálán. Nem a pénzügyek szempontjából, hanem csak úgy általánosságban: Mennyire jó számukra az élet? A legtöbben azt mondják, hogy „rendben van”, és az életüket „valahol a 4-es tartományba” sorolják. Most képzeljük el, hogy a skála 10-ig terjed. Milyen érzéssel tölti el, ha tudja, hogy az öröm, a béke és a beteljesülés egy teljesen más szintje áll rendelkezésére, amiről még csak nem is tud?

A jövő heti Mannában, e sorozat második részeként néhány gyakorlati javaslatot fogunk adni arra vonatkozóan, hogyan lehet kihasználni az egyedül töltött idő értékét, olyan egyszerű lépésekből merítve, amelyeket én is hasznosnak találtam a saját késztetésemben, hogy lelassítsak, és találjak egy kis csendes időt a gondolkodásra, tervezésre és elmélkedésre.

Létrehozva 2024. augusztus 20.