(In ps. 37, 13-14: CCL 38, 391-392) 

Keserűen jajgatok szívem fájdalmában (Zsolt 38[37],9).

Van rejtett jajgatás, amelyet nem hall meg az ember. Ha azonban valamely vágyakozás ereje annyira hatalmába ejti a szívet, hogy érthető szóban kinyilvánul az ember belső sebe, akkor aki hallja, rögtön okot keres, és azt mondja magában: Ez az ember talán ezért jajgat, és talán ez történt vele. Ki értheti meg, hacsak nem az, akinek szeme láttára és füle hallatára kesereg? Azért jajgatok szívem fájdalmában, mondja a Zsoltáros, mivel az emberek, ha néha meg is hallják az ember jajongását, többnyire csak a test jajgatását hallják, a szív fajdalmának jajszavát pedig nem hallják.

És ki értette meg, hogy miért jajgatott? Íme, azt fűzi hozzá: Uram, előtted áll minden vágyam (Zsolt 38 [37], 10). Nem az emberek előtt, akik nem láthatják a szívet, hanem előtted áll minden vágyam. Ha előtte áll vágyad, az Atya, aki a rejtekben is lát, teljesíti is azt neked.

Íme, vágyakozásod egyben a te imádságod is. Ha folyamatos ez a vágyakozás, folyamatos az imádság is.

Nem hiába említette az Apostol a szüntelenül imádkozókat. Vajon szüntelenül térdet hajtunk, testünkkel a földre borulunk vagy felemeljük a kezünket, mivel azt mondja nekünk: Imádkozzatok szüntelenül? (1Tessz 5,17). Ha pedig azt állítjuk, hogy így imádkozunk, gondolom, szüntelenül ezt meg nem tehetjük.

Az írás elolvasható itt.