Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban

Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban

Előszó

A mai keresztény hivőnek kétségtelenül az okozza a legtöbb gondot, hogy hol a helye a modern világban?
Szeretheti-e a világot anélkül, hogy szeretetének kárát vallaná kereszténysége? A keresztény hivő lehet-e ugyanolyan értékű tagja a modern társadalomnak, mint akárki más, vagy pedig elkerülhetetlen az összeütközés az istenhit és a minden emberi erőfeszítés rugóját alkotó földi szenvedély között?

Ha a mai kereszténynek tudomásul kell vennie, hogy egy középpont helyett két gyújtópontja van egzisztenciájának, akkor hol keresse és hol találja azt, ami közvetít e két pólus között?

Ezekre a kérdésekre válaszolnak a kötetben összegyűjtött előadások. A különböző időben és helyen, különböző hallgatóság előtt elhangzó és különböző műfajú előadásoknál (bibliaóra, rekollekció, lelkigyakorlat stb.)
elkerülhetetlenek az ismétlések, átfedések és az egyes fejezetek közti stíluskülönbségek. Részben ennek az előzménynek tudható be az is, hogy az ember és világ kapcsolatának rendszeres kifejtése helyett rögtön rátértem
azokra a pontokra. ahol találkozunk a világgal.

A hosszadalmas és fárasztó tudományos bevezetés, de nem a tudományos igény mellőzése árán az olvasó konkrét érdeklődését akartam kielégíteni. Az olvasó szíves türelmét kell kérnem azért, ha nem kap azonnal választ az
olvasás közben felmerülő kérdéseire. Ne arra következtessen ebből, hogy a könyv adós marad a válasszal, hanem csupán arra, hogy az olvasó gyorsabb észjárású, mint a szerző.

Nem kísérletezem eredeti megoldásokkal, mert nem “e r e d e t i” hanem a lehető “l e g j o b b” választ akartam nyújtani. Adatokat gyűjtöttem össze, amelyek a legkielégítőbb feleletet nyújtották saját kérdéseimre. Karl Rabner személyének és művének köszönhetem a legtöbbet. Rajta kívül sokat merítettem Yves Congar, [, B. Metz és ]. Ratzinger gondolataiból. idézésektől és hivatkozásoktól eltekintettem, mert nem tudományos célból készült ez a könyv. Ha mégis hivatkoztam valakire, a nagyobb nyomaték, vagy a gondolat újszerűsége miatt tettem.

A szakértő teológusok amúgyis könnyen megállapíthatják, hogy mennyit olvastam, kitől mit vettem át
és mennyit alakítottam rajta a teljesebb megoldás és közérthetőbb előadásmód kedvéért.
Igyekeztem megszívlelni az üdvözítő figyelmeztetését, hogy úgy gazdálkodjam hitünk javaival, mint az a házigazda, aki régit és újat hoz elő kamrájából. A dolog természetéből következett azonban, hogy a mai világ nyelvén kellett megfogalmaznom a régi kincseket is. Lehet, hogy ez a nyelv szokatlan s olykor kemény beszédnek tűnik. Ám a megszokott nem szükségszerű. Aki pedig az ellenkezőjét vélné, annak nem mondhatok egyebet, mint hogy mélyedjen el az idevágó szakirodalomban, mert csak alapos tudás jogosít fel a tudományos eredményekből leszűrt következtetések bírálatára. A kemény beszéd pedig nem tévesztendő össze az elkeseredéssel, mert az nem a fáradt lemondás, hanem a remény, bizalom, az lsten sürgető kegyelmének szülötte.

A könyv letölthető itt.

Létrehozva 2024. július 2.