„Hallottátok, hogy régen azt mondták nekik: Ne ölj …”

A mi Urunk által idézett szavak a tíz parancsolat közül az ötödiket alkotják: „Ne ölj!” És azt mondja, hogy a mi „igazságosságunknak” – vagyis ennek a parancsolatnak és az összes többi parancsolatnak való engedelmességünknek – „jobban kell bővelkednie” „az írástudók és farizeusok igazságosságánál”. Más szóval, a gyilkosság, a házasságtörés és az összes többi parancsolatot nemcsak külső engedelmességgel, hanem a szívünk megtérésével is meg kell tartanunk.

Mielőtt azonban a mi igazságosságunk az írástudók és farizeusok igazságosságánál jobban bővelkedne, előbb legalább az ő szintjüket el kell érnie. Nézzük tehát először, hogy külsőleg hogyan tartjuk be ezt a parancsolatot, hogy ne öljünk, mielőtt a belső igazságosságot vagy szentséget vizsgálnánk, amelyre Krisztus hív bennünket.

A legnyilvánvalóbb értelemben a „Ne ölj” azt jelenti, hogy nem szabad ártatlan emberi életet kioltanunk. Ez nem tilt minden gyilkosságot, például, ha az szükséges egy igazságos háború megvívásához, vagy ha a közhatalomnak halálbüntetést kell alkalmaznia az anarchia megelőzése érdekében. De megtiltja, hogy kioltsuk az ártatlanok életét, vagy akárcsak azt is, hogy mások életét meggondolatlanul megöljük. Tehát vannak olyan bűnök, amelyeket Isten törvénye tilt, mint az eutanázia, az abortusz, vagy az ittas vezetés.

Aztán ott vannak a termékenységi kezelések, amelyek a nem kívánt emberi embriók elpusztításával végződnek; ez az egyik oka annak, hogy az IVF-et [lombikbébi program] Isten törvénye tiltja. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a fogamzásgátló tabletták többek között megakadályozhatják, hogy egy újonnan megfogant emberi embrió beültetésre kerüljön az anya méhébe. Mindezek a dolgok ellentétesek a dekalógus ötödik parancsolatával: „Ne ölj”.

De ez a parancsolat azt is megtiltja, hogy mások lelkét, valamint testét bántsuk. Valahányszor szavaim vagy cselekedeteim egy másik embert bűnre vezetnek, vagy megerősítik őt rossz döntéseiben, akkor ártok a lelkének, és elkövetem azt, amit a botránkozás bűnének nevezünk. Például: valaki elmondja nekem, hogy bosszút akar állni a szomszédján, aki bántotta őt. Ha nem mondok semmit, akkor beleegyezem a tettébe. A Biblia azonban azt mondja: „Enyém a bosszúállás, mondja az Úr, megfizetek”.

Hacsak nem vagyunk hatalmi pozícióban, mint például egy magas bírósági bíró, nem a mi dolgunk, hogy megbüntessük az embereket az általuk elkövetett sérelmekért. Vagy ha valaki, aki házas, de külön él a feleségétől, azt mondja nekem, hogy feleségül fog venni egy másik nőt, és én gratulálok neki, akkor bátorítom őt a rossz cselekedetre. Botrányt okozok neki; nem a testét, hanem a lelkét sebezem meg.

Ennyit az e parancsolatnak való külső engedelmességről. Jézus azonban valami magasabbra hív bennünket. Ő nemcsak a bűnöket, hanem a bűn gyökereit is ki akarja tépni a szívünkből. Az egyik ilyen gyökér, amely gyakran arra késztet bennünket, hogy rosszat tegyünk felebarátunknak, a harag szenvedélye. Létezik olyan, hogy igaz harag, de ez nagyon ritka, és a magunkfajta bukott emberek között talán sohasem található meg tiszta formában. Mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy ha valaha is szándékosan befogadjuk a harag érzelmét a szívünkbe, akkor legalább bocsánatos bűnt követünk el. Ezért mondja Urunk: „Aki megharagszik testvérére, az ítélet alá kerül”.

A bocsánatos bűneink hamar elmúlnak és hamar elfelejtődnek, de ha nem bánjuk meg őket, akkor nem múlnak el, és az ítéletünkkor elborzadva tapasztalhatjuk, hogy egy hegynyi bocsánatos bűnt hoztunk magunkkal a következő életbe. Hogyan tudjuk ezt elkerülni? Minden nap végén mondjatok legalább egy Miatyánkot őszintén, szívből; csókoljátok meg a feszületet; és kérjétek Atyátokat, hogy bocsásson meg nektek, ahogyan másoknak is megbocsátjátok a rosszat, amit aznap elkövettek ellenetek.

Végül Urunk ad egy indítékot a harag elkerülésére, ami talán meglep bennünket. A szentmise sokkal erőteljesebb, ha az Egyház tagjai békében vannak egymással. „Ha felajánlod adományodat az oltárnál – mondja -, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami baja van ellened, hagyd ott az oltár előtt az áldozatodat, és menj el előbb megbékélni testvéreddel, és azután, amikor eljössz, ajánld fel adományodat”. Ahogyan egy anya is szívesebben fogad el ajándékot egy boldog gyermektől, mint egy duzzogó vagy elégedetlen gyermektől, úgy az Egyház ajándéka is elfogadhatóbbá válik Isten számára, ha tagjai szívből szeretik és megbocsátanak egymásnak. Adja meg az Ő Szentlelke, hogy megkapjuk ezt az erőt, és így „bemehessünk a mennyek országába”.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. június 27.