A két úrról szeretnék két szót szólni először… Vigyázat! Most nem arra gondolok, amire te gondolsz, hanem arra, hogy benned milyen uralom van! És ezt úgy próbálom megfogalmazni, ahogy Pál apostol mondja a Római levélben.

Emlékezz rá, miután megtértél, miután már átadtad Jézusnak az életedet, miután már rabszolgája lettél a Krisztusnak, akkor jön az igazi mélypont; hogy értelmemmel már Isten törvényének szolgálok, de testemben a bűn törvényét ismerem fel, és a bűn törvénye uralkodik rajtam. „Én, szerencsétlen ember, ki szabadít meg engem ettől a bűnre szánt testtől?” (vö. Róm 7)

Ez egy tipikus római katolikus állapot. Ezért újra és újra gyónnom kell, újra és újra megtérek, azt mondom a lelki vezetőmnek: Ne haragudj, de megint ugyanazt kell mondanom, hogy megint ugyanazok a problémáim. Figyelj rám, mert nem itt van az Evangélium vége! A Római levél hetedik fejezete a mi életünknek a kátyúja – de nem a megoldása. Most ez a lényeges: ezt nevezem egyik úrnak, magadat, aki keresztény akarsz lenni, aki minden erődet megfeszíted és bedobod azért, hogy megtehesd Isten akaratát, és nem veszed észre, hogy közben zsidó vagy… Nem bántom a zsidókat, de: nem az az üdvösség, Jézus nem arra hívott meg minket, hogy megtartsuk a tőrvényt, tehát ha te törvénymegtartó keresztény vagy, éppen olyan lelki ember vagy, mint a zsidók ősei, Káin (Ábelt most nem mondom). A káini ember lelki ember, vagyis értelme, akarata és érzelmei működnek, sőt: mindent bedob az Úrért akar az Úrért élni, de ez nem nyer üdvösséget. A mi üdvösségünk nem a mi lelki energiáinkból származik, itt van a lényeges különbség minden hősies bevetés, minden lelki módszer, és a Krisztus módszere között. Jézus Krisztus nekünk nem azt hozta meg, hogy adok egy kis erőt a tiedhez, és akkor te meg fogod csinálni, hanem a kereszten teljesen félreállította a ml régi emberünket. Tehát te és én, akik elfogadtuk a halálunkat Krisztusban, nehogy még egyszer tetszhalottként elkezdtünk valamit csinálni, mert nem jutunk semmire sem, visszamentünk a régibe. Az egyik úr tehát bennem az az öntudat, amit örököltem Ádámtól – hogy te fogsz tudni jót és rosszat, és olyan leszel, mint az Isten.

Vigyázat! Azzal, hogy megtértél, még nem múlt el ez a kísértés! Most Te akarod bedobni magad, hogy tudjál jót, meg tudd tenni a jót, de ez kísértés. Te nem tudod megtenni a jót. Akkor sem, ha ez most nem esik neked jól. Meg tudod tenni egyszer kétszer, de nem tudod megtartani ezt. Egyszerűen azért, mert a te lelki energiáid ellen benned dolgozik egy törvény.

Ez a törvény olyan, mint a gravitáció törvénye. Én most leszakíthatnám ezt a muskátlit és föltartom neked… (most nem szakítom le, mert hátha kikapok) … és tényleg föl tudom neked mutatni, és te azt mondod: győztél, tényleg, nem esik le a muskátli, mert te fogod. Igen ám, de ha ezt kell tennem estig és reggelig, egy idő után a kezem leesik, mert nem győzőm tovább. A lelki energiáim nem elegek ahhoz, hogy ezt a törvényt legyőzzem.

Na most itt van a csel: ez az egyik uralom tehát bennem, az én győzelmemnek a kényszere, hogy nekem kell győznöm, nekem kell megtennem az Isten törvényét, nekem kell kedvessé válnom Isten előtt, ez az én igyekvésem A másik, amit nekem Isten adott a Krisztusban, az egy másik törvény. Emlékezz a nyolcadik fejezet elejére. A hetedik fejezet kétségbeesése után Pál azt mondja, hogy hála legyen az istennek Jézus Krisztus által, mert az élet szellemének a törvénye, mégpedig a Jézus Krisztusban adott élet szellemének a törvénye legyőzte a bűn és a halál törvényét. A másik fordításban az van: a lélek törvénye… Ez azt jelenti, hogy amikor Jézus kiárasztotta a Szent Lelket azokra, akik benne hisznek, akkor mi újjászülettünk, megelevenedtünk a Szentlétekben. – Vigyázat, arról én nem tehetek, hogy a magyar szóhasználat Szent Lélek, de az Isten: Szellem. Tehát, Isten megelevenítette a mi szellemünket, mert az újjászületés nem egyszerűen annyi, hogy egy új elhatározásom van, hanem egy más létmódba kerültem.

A tanítás elolvasható itt.

Létrehozva 2012. december 10.