„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29

A fájdalomtól és bosszúságtól összerándult a gyomrom. Egy ismerős bibliatanító szemérmetlenül meggyalázta Isten igazságát. Ideges lettem, és őszintén haragudtam.

Igazságos volt a haragom. Éreztél már ilyet? Igazolható haragot, ami akkor tör rád, mikor valaki nyilvánvalóan megsérti Istent. Azt a haragot, amit Jézus is kinyilvánított, mikor bemenvén a Templomba üzérkedő pénzváltókat látott Isten Házában, akik ezzel megszentségtelenítették a Szent Helyet.

Az igazságos harag jó dolog. De hogy mit kezdünk vele, az már más lapra tartozik.

Elmeséltem férjemnek és egy másik házaspárnak, akikkel együtt vacsoráztunk, hogy mit tudtam meg erről a vezetőről. Pletykáltam? Akkor nem úgy éreztem. Helyesnek véltem, hogy beszélek erről az emberről, hisz amit elkövetetett, szerintem nem volt „keresztényhez méltó” magatartás.

Az asztalnál mindenki egyetértett velem, elítélte az illető viselkedését, és ezzel úgy éreztem, engem igazolnak. Jól esett, hogy nem voltam egyedül, hogy velem éreztek.

Másnap a templomban ülvén, Isten erőteljes szavakkal szólt a prédikációban. A lelkész az ostoba pletykálásról, a jellemgyilkolásról beszélt, arról, mekkora súlya van a szavainknak. A lelkész minden szava kétélű kardként döfött a szívembe.

Én is lelki vezető vagyok. És engedetlen voltam Isten Igéjével, mert ítélkeztem egy embertársam fölött mások jelenlétében. Igaz harag szólt belőlem? Nem. Ostoba pletyka? Igen. Jellemgyilkolás? Határozottan.

Ott, a templom nyugalmában azt éreztem, ítéletet mondtak rólam. Nem bűntudatot éreztem. Nem szégyent. Azt, hogy igaz ítélet született.  Az a különbség, hogy a bűntudat és szégyenérzet rólam szól, és terméketlen. Letapaszt a földre, rosszul érzem magam Isten és mások előtt.

Az igazságos ítélet viszont Istenről szól. Termékeny érzés, ami a Szentlélektől származik, aki figyelmeztet, hogy nem tetszik neki valami. Az igazságos ítélettel Isten szól a szívünkhöz, és erőt ad a változáshoz, hogy életünk az Ő tetszésére váljék.

Olyan igazságot nyújtott át nekem aznap a Szentlélek, amit bevéstem az emlékezetembe.

„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29

Megígértem akkor az Úrnak, hogy tartani fogom a számat. Csak olyan szavakat fogok ezentúl mondani, ami építi azokat, akik hallgatják, és a javukra válik. De legalábbis ezen igyekszem. Pál remek tippet ad a 2Kor 10,5-ben, hogy érhetjük ezt el:

Lerombolunk „minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”.

Legközelebb foglyul ejtem a szavaimat, MIELŐTT kibuknának a számon. Imádkozom azért, hogy ne beszéljek romboló szavakat, csak olyanokat, amik alkalmasak az épülésre. Ugye, velem tartasz?

Uram, segíts, hogy szíved szerinti emberré váljak, aki csak olyasmit szól, ami segíti mások épülését. És bármikor, ha késztetést érzek arra, hogy romboló vagy elítélő szavakat mondjak, segíts, hogy időben foglyul ejtsem őket a Krisztus iránti engedelmességre. Köszönöm, hogy a Te erőd segítségével ez sikerülhet, hisz mindenre képes vagyok általad, aki megerősítesz engem. Jézus nevében, Ámen.

Létrehozva 2012. december 8.